Szíriai föderációban gondolkodnak a kurdok

Fotó: AFP / ILYAS AKENGIN

-

Föderációba akarnak tömörülni az észak-szíriai kurd autonóm térségek - jelentette be szerdán egy szíriai kurd tisztségviselő.


A kurdok sérelmezik, hogy eddig kizárták őket a szíriai konfliktus rendezésére irányuló megbeszélésekből, és úgy döntöttek, hogy föderációban egyesítik az általuk ellenőrzött három autonóm térséget Szíriában.


A lépés megkongathatja a vészharangot török kormánykörökben. A Kurdisztáni Munkáspárt (PKK) nevű törökországi gerillaszervezettel 1984 óta fegyveres konfliktusban álló Törökország attól tart, hogy a szomszédságában zajló kurd önállósodási törekvések erősítik az elszakadási vágyat saját kurd kisebbsége körében.

Törökország Szíria nemzeti egységét támogatja, és semmisnek tekinti az olyan egyoldalú lépéseket, mint a föderáció létrehozása - mondta egy török külügyi tisztségviselő szerdán a Reuters brit hírügynökségnek. A tisztségviselő szerint Szíria kormányzati formájáról és adminisztratív struktúrájáról az egész szíriai népnek kell döntenie egy új alkotmány elfogadásával.


400 kilométeres területről van szó


A két évvel korábban létrehozott három autonóm kurd terület szövetségének az Észak-szíriai Föderáció nevet akarják adni. A bejelentés szerint a föderációban minden kisebbség számára biztosítják a politikai képviseletet. Idrisz Nasszan, a kobani autonóm térség külügyeit irányító hivatal tisztségviselője szerint a lépés következtében "kiszélesednek az önigazgatás keretei".

A szíriai kurdok legfajsúlyosabb erejét, a Demokratikus Egyesülés Pártját (PYD) eddig Törökország kívánságának megfelelően kihagyták a genfi béketárgyalásokból. Ankara a PKK-hoz tartozónak tartja a PYD-t. A PYD fegyveres ereje, a Népvédelmi Egységek (YPG) Szíriában az Egyesült Államok vezette szövetségesek légicsapásait kihasználva jelentős területeket foglalt el Északkelet-Szíriában az Iszlám Állam dzsihadista szervezettől, s az YPG hadi sikereit meglovagoló PYD szinte megkerülhetetlen belpolitikai szereplővé nőtte ki magát Szíriában.

A szíriai kurdok egy 400 kilométer hosszú sávot tartanak ellenőrzésük alatt a török határ mentén, illetve az ország északnyugati csücskében fekvő Afrin környékét is felügyelik. A damaszkuszi kormány szombaton kizárta a föderációt mint megoldást Szíria számára, míg a Bassár el-Aszad elnököt támogató Oroszország követendő példának tartja ezt a fajta államberendezkedést.