Szíria: tavasz helyett pokol

Fotó: SANA / HO

-

A Közel-Kelet egykor virágzó állama ma a földi pokol szinonimája, az Európa felé irányuló migráció legnagyobb kiindulópontja. A lassan körvonalazódni látszó amerikai-orosz összefogás csak halvány reményt jelenthet a rendezésre, mivel az országban egymás ellen harcolók egyikének sem érdeke a béke.


Hivatalosan a szír polgárháború kezdetét 2011 első hónapjaira datálják: az „arab tavasz” hatására ekkor kezdődtek az országban tömegtüntetések az Aszad-rezsim diktatórikus hatalomgyakorlása elleni tiltakozásul. Hivatalosan ekkor még szó sem esett a kormányzó elit és a rendszer megbuktatásáról, esetleges fegyveres konfliktusról. A rezsim azonban – így a hivatalos krónika – agresszíven, éles fegyverek bevetésével reagált a békés tüntetésekre, ez vezetett a mostani állapotokhoz. Persze végletekig leegyszerűsítve a folyamatot.

Ez a leegyszerűsítés azonban elfedi a háttérben meghúzódó, csak kis részben feltárt indokokat, a térség egyes szereplőinek valódi céljait.

Bassar el-Aszad 2000-ben, harminc évig uralkodó apja után vette át a hatalmat az országban. Bár az államban többségben élnek a szunniták, a politikai és gazdasági élet legfontosabb posztjain alavita síiták és keresztények osztoznak. A vallási azonosság mentén Aszad bírta a síita Irán politikai támogatását, miközben folyamatos volt a – nem katonai - konfliktus a déli Szaúd-Arábiával. (Utóbbi az olajban gazdag arab államok legfontosabbika, hisz lényegben ők vezetik az „olajszövetséget”, az OPEC-et. mint lojális USA-szövetséges, e pozíciót fel is használják mind a mai napig Oroszország sarokba szorítására.) A Szovjetunió szétesésével elpárolgó orosz befolyás (ténylegesen) utolsó helyőrsége Szíriában található, Tartusz kikötője.


Bassar el-Aszad


Szintén leegyszerűsítés lenne azt állítani, hogy az arab tavasz, a térség demokratizálódása – vagy legalábbis a jogegyenlőség és liberalizáció követelése – egy az egyben amerikai befolyásra kezdődött. Azonban kétségtelen, hogy a CIA, ha nem is origóként, de katalizátorként jelen volt Szíriában is. A polgárháborúhoz azonban nélkülözhetetlen volt az Aszad-rezsim hezitálása, húzd meg – ereszd meg politizálása – amikor engedményeket ígért a tüntetőknek, majd kihátrált korábbi mondataiból –, miközben a nehezen vagy alig kontrollálható karhatalom egyértelműen túlzott kegyetlenséggel, éles lőszerre, néha harckocsikkal vetett véget a demonstrációknak.

Az Aszad-rezsim megdöntése elsősorban a befolyását minél jobban kiterjeszteni akaró Szaúd-Arábia érdekeit szolgálta volt, ehhez pedig némi – ha nem is jelentős – amerikai támogatást kapott. A sorozatos tömegbe lövések vezettek oda, hogy a szír hadsereg egy része átállt a tüntetők oldalára, megalapítva a Szabad Szíriai Hadsereget. Az egyre gyakoribbá váló fegyveres összecsapásokba beavatkoztak a törzsi milíciák és a kurdok is - az ország destabilizálódását minden erő a saját elképzeléseinek megvalósítására igyekezett kihasználni. Bár az Egyesült Államok 2011 októberében felszámolta nagykövetségét Szíriában, a CIA országban maradt, és kiképzési segítséget igyekezett nyújtani a lázadó erők katonai vezetésének. Ez az akció azonban - kénytelenek voltak belátni – teljes kudarccal végződött: alig száz ellenzékit találtak alkalmasnak a kiképzésre, akiknek nagyobb része a megszerzett tudással és sok esetben némi fegyverrel is azonnal új gazdát, általában valamely terrorszervezetet talált magának.



Az Iszlám Állam sosem látott kegyetlenkedése és vérengzése arab területeken elsősorban az elrettentést szolgálja. Az ISIS ellen harcoló katonák tisztában vannak azzal, hogy ha fogságba esnek, a legszörnyűbb halál vár rájuk, ez pedig aláássa a hadseregek és milíciák morálját.

2011 végére bekapcsolódnak a harcokba különböző terrorista csoportok is - egyebek mellett az al-Kaida helyi szárnya, az al-Núszra Front. (2013 végére már tucatnyi, egymással részben rivalizáló terrorista szervezet harcosai voltak jelen a térségben). A szaúdi támogatást élvező al-Núszra lényegében a lázadó erőkkel összefogva harcolt az Irán (és fiókszervezete, a Hezbollah) támogatta rezsimmel szemben. A legtöbb terrortámadást, amely alavita síiták vagy keresztény ellen irányult az al-Núszra vállalta.



2014 végére aktívan bekapcsolódott a számtalan fronton folyó harcokba az Iszlám Állam is. A szalafista szunnita ISIS számára egyaránt ellenség a liberálisabb szunnita, az iszlám síita ága, a keresztények és az alaviták - egyszóval mindenki, aki nem hódolt be azonnal. Kezdeti sikereit annak köszönhette, hogy az általában egymás ellen harcoló kormányerők, lázadók, terroristák és kurdok, egyes frontszakaszokon alkalmi szövetségeket kötöttek egymással, a harmadik vagy negyedik küzdő fél kárára.

2015-ben új szereplőként az oroszok jelentek meg a színen - természetesen egykori szövetségesük, az Aszad-rezsim oldalán. Hivatalosan az Iszlám Állam elleni harcban támogatták kiképzéssel, fegyverrel, végül katonai egységekkel a kormányerőket - a valóságban azonban leginkább a lázadók állásait bombázták. Az orosz segítségnek köszönhetően a tavaly év elején még erősen vesztésre álló rezsim hadereje képes volt újra megvetni a lábát a stratégiailag fontos városokban és területeken. Bár Moszkva hivatalosan már felhagyott a segítségnyújtással, hírszerzési információkkal és fegyverszállítmányokkal továbbra is támogatja Aszadot.


Bassar el-Aszad és Vlagyimír Putyin


2016-ra - elsősorban az Európában végrehajtott terrortámadások miatt - a NATO és több európai állam is aktív légi hadműveletekbe kezdett az ISIS állásai ellen.

Az immár öt éve dúló szír polgárháború megfékezésének legnagyobb akadálya, hogy egyszerre terepe a térség középhatalmi rivalizálásának, és a nagyhatalmi szinten kiújuló hidegháborúnak, miközben az anarchiát a legelvetemültebb eszmék igyekeznek kihasználni. Míg az USA és szövetségesei az Aszad-rezsim távozásában látják a megoldás első lépését, addig Moszkva ragaszkodik szövetségeséhez. Szaúd-Arábia pedig Irán kárára akarja stabilizálni befolyását a szunnita többségű Szíriában, míg Irán a korábbi síita vezetést szeretné újra pozícióban tudni.

Eközben hathatós iráni segítséggel 2015-ben Szaúd-Arábia déli határánál, Jemenben is kirobbant a polgárháború, ahol a szaúdi hadsereg tevőlegesen is beavatkozik a kormányerők oldalán. Irán – eddig helytálló – számításai szerint még az olajnagyhatalom szaúdiak sem képesek egy két frontos háború vég nélküli finanszírozására, így Szíriában óhatatlanul meggyengül a helyzetük. Mindeközben Törökország, ugyancsak az ISIS elleni harccal takarózva, szisztematikusan gyengíti az Iszlám Állam leghatékonyabb ellenségeit, az észak-szír kurdokat.