Szír menekülteket csempészett egy taxis

-


A police.hu szerint autójában hat szír állampolgárt szállított egy taxis, akit embercsempészés gyanúja miatt vettek őrizetbe a zalai rendőrök.

A rendőrségre csütörtök éjszaka érkezett bejelentés, amely szerint egy taxival menekültek érkeztek Becsehelyre. A bejelentés nyomán a rendőrök ellenőrizték a járművet, amelyben a jármű vezetőjén kívül hat szír állampolgár utazott, de a külföldieknek nem voltak a határátlépéshez szükséges irataik.

A rendőrök embercsempészés megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a 42 éves taxisofőr ellen, akit a nyomozók bűnügyi őrizetbe vettek.


Hónapos csúcs

1310 határsértőt – köztük 264 gyermeket – tartóztattak föl a rendőrök a polgárőrökkel együttműködve Csongrád megye déli részén pénteken.


A legnagyobb csoportot hajnalban Ásotthalom külterületén fogták el, ott 50 szír, 59 afgán, 10 pakisztáni, 9 bangladesi és 7 indiai állampolgár lépte át illegálisan a zöldhatárt.

A rendőrök öt olyan sofőrrel szemben is intézkedtek Szegeden és Mórahalmon, akik határsértőket szállítottak a főváros felé. Ellenük jogellenes tartózkodás elősegítése vétségének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás. A határsértők ellen idegenrendészeti eljárást kezdeményezett a rendőrség.

Országszerte tiltott határátlépés miatt pénteken az elmúlt harminc napban a legtöbb, 1662 embert fogtak el a rendőrök, három esetben közokirat-hamisítás, egy gyanúsított ellen embercsempészet miatt indult büntetőeljárás – tudatta az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálata.