Szinte teljesen bezárják az újpesti Károlyi Kórházat

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

A Károlyi már hosszú ideje leépülő, rossz hírű intézmény volt, az állam most itt kezdi a nagy racionalizálást.


Az újpesti Károlyi Sándor Kórházban októbertől megszűnik az aktív ellátás, a feladatköröket a Honvédkórház veszi át – írja az Index. Az újpesti kórházban ezután már csak a krónikus és rehabilitációs részlegek maradnak meg. A lap értesülését az Állami Egészségügyi Ellátó Központ is megerősítette. Az ÁEEK szerint az átalakítás nem érinti az újpestiek folyamatos egészségügyi ellátását. A súlyosabb betegségek esetén az újpestieket már eddig is a Honvédkórházba utalták be. Októbertől annyi változik, hogy minden belgyógyászati, kardiológia és sebészeti ellátást ott kapnak meg.

Az újpesti kórház két telephelyből áll: a Baross utcai egykori Városi Kórházból és a Nyár utcai komplexumból. Tavaly 9355 beteget láttak el 415 ágyon. Ezek közül 160 volt úgynevezett aktív, azaz betegségek gyógyítására fenntartott ágy. 255 ágyon krónikus betegeket, időseket kezeltek, illetve rehabilitációt végeztek – írja az Index.

Az intézményt az elmúlt tíz évben a folyamatos leépítés jellemezte. A 2007-es reform idején aktív ágyai jelentős részét elveszítette. A kórháznak már akkor az idősgondozózás, ápolás irányába kellett elmozdulnia.

Wintermantel Zsolt polgármester azt mondta, Újpest önkormányzata semmilyen döntésről nem kapott hivatalos tájékoztatást, bár tudomásunk van róla, hogy a dolgozókat hétfőn állománygyűlésre hívták. A polgármester szerint az, hogy az adósságokkal küzdő kórház eddig húzta, maga a csoda és a benne dolgozók érdeme.