Szijjártó szerint Soros áll Bill Clinton kijelentése mögött

Fotó: Europress/Getty Images/Sean Gallup / Europress/Getty Images/Sean Gallup

-

A külügyminiszter szerint Soros György azt szeretné, ha nem ez a kormány irányítaná Magyarországot.


Egy tőről fakadnak az utóbbi napok amerikai kritikái, a Clinton család kommunikációjában Soros Györgynek a magyar kormánnyal szembeni elégedetlensége jelenik meg – mondta Szijjártó Péter. A külgazdasági és külügyminiszter Szófiában az Európa Tanács külügyminiszteri ülésén vesz részt.

Köztudott, hogy „Soros György elégedetlen a mai magyar kormánnyal, azt szeretné, ha nem ez a kormány irányítaná Magyarországot, és mi úgy látjuk, hogy ez az elégedetlenség jelenik most meg az amerikai kritikákban” – mondta Szijjártó. A miniszter szerint Soros jó kapcsolatot ápol Bill Clinton volt amerikai elnökkel és elnökjelölt-aspiráns feleségével, Hillary Clintonnal, és mindig is támogatta a Clinton család politikáját.

Bill Clinton a hétvégén azt mondta: a lengyelek és a magyarok az Egyesült Államoknak és a hidegháborúnak köszönhetik szabadságukat, most mégis úgy döntöttek, a demokráciával túl sok a baj, ezért tekintélyelvű, Putyin-féle vezetést akarnak. Kedden Colleen Bell amerikai nagykövet ezt úgy kommentálta, hogy a kijelentés Bill Clinton magánvéleménye.

Szijjártó szerint a tények cáfolják a napokban elhangzottakat, „ugyanis az amerikai vállalatok egyre-másra helyezik a tőkéjüket és ezáltal a bizalmukat Magyarországba”. 2015-ben az Egyesült Államokból érkezett a legtöbb befektetés az EU területén kívülről, és tavaly az USA volt a magyar gazdaság első számú exportpiaca az Unión kívül. „A magyar–amerikai gazdasági együttműködés egy sikertörténet, ami nem lehetne így, ha az amerikai tőke, az amerikai vállalatok nem bíznának Magyarországban” – mondta Szijjártó.

A volt lengyel kormányfő Bill Clinton kijelentésére azt mondta, hogy a volt elnöknek orvoshoz kellene fordulnia.