Szijjártó: Magyarország frusztrált

Fotó: MTI / Szigetváry Zsolt

-

Szijjártó Péter szerint Magyarországot frusztrálja, hogy nem született megállapodás az Európai Unió és Kanada között tervezett szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról Belgium Vallónia tartományában.


A külgazdasági és külügyminiszter a kanadai CBC televíziónak adott interjújában kifejtette, a tárgyalások már hét éve folytak, és Budapest számára nyilvánvaló volt, hogy az aggodalmakat és kételyeket is tisztázó, ilyen hosszas egyeztetések után sikerül aláírni a megállapodást. „Ennek a múlt kedden meg kellett volna történnie” – szögezte le. A miniszter úgy vélte, a helyzet az Európai Unió érdekeivel ellentétes, mert a közös európai politika kevés sikeres területeinek egyike éppen a kereskedelem. „Vajon kivel lehet kereskedelmi megállapodást kötni, ha nem Kanadával?” – tette fel a kérdést.

Megemlítve a régiók közötti kereskedelmi és gazdasági integrációs globális versenyt, Szijjártó Péter úgy vélte, ha Európa nem képes érdemben részt venni e versenyben, akkor lemarad, és a „versenyképessége is odavész”.

Leszögezte azt is, hogy a tárgyalások idején felmerült aggályokat sikerült eloszlatni. „Kiderült, hogy mezőgazdaságunk GMO-mentessége fenntartható, és megtörténik valamennyi szükséges intézkedés annak érdekében is, hogy fenntarthassuk élelmiszer-biztonsági sztenderdjeinket” – mondta.

Egy olyan helyzetben, amelyben Oroszország az Eurázsiai Gazdasági Uniót szervezi, az Öböl-térség országai rendkívül aktívak, Kína pedig átfogó regionális partnerséget szervez, ha az Európai Unió magába zárkózik, akkor képtelen lesz felelni a kihívásokra – mondta. Szijjártó Péter szerint ez a legrosszabb válasz, amelyet Európa e kihívásokra adhat.

Paul Magnette vallon kormányfő a hétfői tárgyalások után jelentette be, hogy továbbra sem született megállapodás a belgiumi Vallónia tartományban az Európai Unió és Kanada közötti szabadkereskedelmi egyezmény (CETA) aláírásáról. Margarítisz Szkínász, az Európai Bizottság vezető szóvivője újságírói kérdésre válaszolva hétfői sajtótájékoztatóján kijelentette, a brüsszeli testület nem szab határidőt, és hajlandó türelemmel lenni, amíg döntés nem születik Vallóniában.

Korábban arról volt szó, hogy döntés hiányában határozatlan időre elhalasztják a csütörtökre tervezett EU–Kanada csúcstalálkozót. Chrystia Freeland kanadai kereskedelmi miniszter azonban azt közölte hétfő este, hogy Justin Trudeau kormányfő az eredeti terveknek megfelelően elutazik csütörtökön Brüsszelbe.

Az Európai Tanács elnöke arról számolt be hétfő este a Twitteren, hogy telefonon beszélt a kanadai miniszterelnökkel, és mindketten úgy látják, van még idő megoldást találni a problémára.

Az Európai Unió másik huszonhét tagállama kész aláírni a szabadkereskedelmi megállapodást, ahogyan a belga szövetségi kormány is, utóbbinak azonban az ország államberendezkedése miatt szüksége van Vallónia beleegyezésére is. A 3,5 milliós, francia ajkú régió szerint a CETA jelenlegi formájában káros lenne az európai mezőgazdaságra, és erősítené a multinacionális nagyvállalatok befolyását. Sokan viszont azzal vádolják a vallon vezetést, hogy belpolitikai célokból akadályozza az egyezséget.