Szijjártó is aggódik az orosz légi aktivitás miatt

Fotó: MTI/MTVA / Szigetváry Zsolt

-

Magyarország egy katonai századdal hozzájárul a két nap alatt bevethető NATO-haderőhöz, és idén részt vesz a balti államok légtérvédelmében.


A NATO-nak alkalmazkodnia kell a megváltozott viszonyokhoz, reagálnia kell a keleti és déli biztonsági kihívásokra – jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Budapesten, miután tárgyalt Alexander Vershbow-val, az észak-atlanti szövetség főtitkárhelyettesével. Szijjártó Péter elmondta, a magyar kormány fontosnak tartja, hogy a NATO minél előbb alkalmazni tudja a tavaly szeptemberi walesi csúcsértekezleten elfogadott készenléti akciótervet, és létrejöjjenek a gyors és érdemi reagálásra alkalmas erők.

A tárcavezető közölte, Budapest az utóbbi időben több olyan döntést is hozott, amelyek hozzájárulnak a szervezet ütőképességének növeléséhez. Kiemelte: Magyarország egy katonai századdal hozzájárul ehhez a két nap alatt bevethető haderőhöz, valamint idén részt vesz a balti államok légtérvédelmében. A miniszter ezt rendkívül fontos feladatnak nevezte a megnövekedett orosz légi aktivitás miatt.

Szijjártó Péter közölte, az ország érdekelt abban, hogy a szövetség más keleti tagállamokhoz hasonlóan Magyarországon is előretolt vezetési parancsnoki pontot hozzon létre. A miniszter arról is tájékoztatta Alexander Vershbow-t, hogy a visegrádi országok nyáron közös hadgyakorlatra készülnek, illetve hogy a pápai légi támaszpont folyamatos fejlesztése kiváló logisztikai lehetőségeket jelent a NATO-nak.

A NATO amerikai főtitkárhelyettese, aki 2012 februárjától tölti be posztját, abból az alkalomból érkezett Budapestre, hogy az atlanti szervezet parlamenti közgyűlése szombattól az Országházban tartja háromnapos tavaszi ülésszakát.