Szexszimbólum lett, pedig csak szeretetre vágyott

Fotó: WARNER BROS

Ha pár pillanatfelvételben kellene összefoglalnunk az amerikai popkultúra esszenciáját, az egyik biztos az a kép lenne, amelyiken Marilyn Monroe szoknyáját fellibbenti a szellőzőaknából felcsapó szél. Vagy esetleg Warhol híres nyomata, amelyiken rikító színekben pompázva kacérkodik a nézővel. Monroe tényleg a kor szexszimbóluma volt, akinek sztárok, elnökök és hercegek hevertek a lába előtt, mégis egész életében önbizalomhiánnyal küzdött, és úgy érezte, a film felfalja lelkét.


„Az a baj, hogy a szexszimbólum mindig tárggyá válik, márpedig én gyűlölöm, ha tárgyként kezelnek. De ha már mindenképp valaminek a szimbólumává kell válnom, akkor inkább leszek a szexé, mint bármi másé, aminek szimbóluma szokott lenni” - mondta Monroe a nem sokkal a halála előtt készült egyik interjúban. És ha valaki, ő tényleg nem egyszerű sztár volt, inkább egyfajta ikon, akinek alakjába egy korszak belevetíthette szexuális vágyait és frusztrációit.


Az ikonoknak persze az a sorsa, hogy idomulniuk kell a róluk alkotott képhez, amelyik nem ereszti őket. A bálványléttel együtt járó eltárgyiasításra reagált Warhol rikító Monroe-portréja is, ami a tömegkultúra egyik legismertebb szentképe lett, és bármikor ránk kacsinthat valamelyik dizájnos nappaliban, irodában vagy IKEA-bemutatótérben. Monroe egész életében szenvedett attól, hogy szimbólum lett, de a világ erre csak a halála után döbbent rá igazán, életében csak a vágy titokzatos tárgyaként volt kíváncsi rá.



Új név, új frizura

Los Angelesben született Norma Jean Baker néven. Apját sohasem ismerte, mert születése előtt eltűnt, így anyja korábbi férje nevét írták be az anyakönyvbe. A kislány úgy nőtt fel, hogy nem tudta biztosan, ki is az apja: akinek nevét viseli, egy Stanley Gifford nevű filmügynök vagy Clark Gable, ahogy azt anyja állította. A filmvágóként dolgozó anya élete nagy részét elmegyógyintézetben, Norma Jean gyermekkorát nevelőszülőknél, árvaházakban hányódva töltötte, állítása szerint többször meg is erőszakolták. Az iskolákból kimaradt, s hogy a nyomorból meneküljön, tizenhat évesen férjhez ment. A második világháború idején egy repülőgépgyárban dolgozott, itt fedezte fel egy fotós, így kezdődött modellkarrierje.

A háború után elvált, filmszerződést kapott, haját kiszőkítette és felvette a Marilyn Monroe nevet. Mielőtt kamera elé állhatott volna, új frizurát kreáltak neki, megtanították öltözködni, viselkedni, kicsit még színészkedni is, de sorozatban öt filmje bukott meg. Monroe átmenetileg visszatért a kifutókra és 1949-ben elvállalta a híres-hírhedt aktnaptárat. A képek a Playboy magazinban jelentek meg, először róla közöltek az újság közepén kihajtható képet. 1950-ben aztán az Aszfaltdzsungel és a Mindent Éváról című filmekben a nézők megismerték, megszerették - már ekkor több szerelmes levelet kapott, mint a nagy sztárok.



Elfelejtette a szövegeit

A népszerűség csúcsaira 1953-ban a Niagara és a Szőkék előnyben című filmek röpítették. Habkönnyű komédiák sora következett, a Hét év vágyódásban produkálta a híres jelenetet, amikor a metrószellőző fölött a szél fellibbenti szoknyáját. Ő lett Amerika szexszimbóluma, milliók bálványa, akit Joe DiMaggio, a baseball legnagyobb csillaga vett feleségül. Rendhagyó nászútjuk Koreába vezetett, ahol Marilyn négy nap alatt tízszer lépett fel az ott állomásozó amerikai katonák előtt. A házasság csak kilenc hónapig tartott, de exférje élete végéig kitartott mellette.

A színészi képességeiben élete végéig kételkedő Monroe úgy érezte, hogy a film felfalja lelkét, idegessége súlyos fizikai tüneteket produkált. Bizonytalan énje a szerepekbe könnyen illeszkedett, de a forgatásokról órákat késett, mindenkivel összeveszett, szövegét elfelejtette. "A legnagyobb sztár lehetne, ha pontosabb lenne... Igaz, az én nagynéném nagyon pontos, de senki sem fizetne azért, hogy a moziban láthassa" - mondta róla Billy Wilder, a Van, aki forrón szereti rendezője.



Van, aki forrón szereti

Monroe a szexbomba szerepét megelégelve egy év szabadságot vett ki, hogy a híres New York-i Actor's Studióban képezhesse magát. Állítólag ekkor Rainier monacói herceg őt is számba vette lehetséges feleségként, választása végül azért esett Grace Kellyre, mert ő katolikus vallású volt. Monroe nem hiába fáradozott, 1956-ban a Buszmegállóban bebizonyította, hogy drámai szerepet is el tud játszani. Ugyanebben az évben ismét férjhez ment, a híres drámaíró Arthur Millerhez, akinek kedvéért a zsidó hitre is áttért. A forgatás továbbra is rémálom maradt vele, de egyre érettebb színésznő lett - 1957-ben Angliában a színészkirály Laurence Olivier-vel forgatta A nagyherceg és a táncosnő című filmet. A két főszereplő olykor ölre is ment egymással, a filmet azonban jól fogadták.

Monroe ekkor már az alkohol és a tabletták rabja volt, többször elvetélt, házassága megromlott. 1959-ben, gyógyszerekkel teletömve készítette a pályafutása legnagyobb sikerét hozó Van, aki forrón szeretit Tony Curtis és Jack Lemmon társaságában. A komédiában élete alakítását nyújtotta, de partnerei idegeire ment tévesztéseivel.

"Önző, türelmetlen és bizonytalan vagyok. Gyakran hibázok, és időnként nehéz engem kezelni. De az, aki nem tud velem mit kezdeni, mikor legrosszabb passzban vagyok, tutira nem érdemel meg a legjobb formában sem" - mondta.



Hugh Hefner fizette a sírhelyét

Depressziója miatt kórházba is került, ám ismét régi önmagát idézte, amikor 1962 májusában ő köszönthette John F. Kennedy elnököt annak születésnapi partiján. A köszöntés olyan jól sikerült, hogy románc szövődött közte és az elnök között, sőt annak Robert fivérével is hírbe hozták. (Három házassága mellett számtalan futó viszonya volt többek között Marlon Brandóval, Frank Sinatrával, a rendező Elia Kazannal.) Utolsó főszerepe a Valamit adni kell című vígjáték lett volna, de megbízhatatlansága miatt forgatás közben menesztették, s egyetlen új szerződésajánlatot sem kapott.

A még mindig csak 36 éves Monroe ágyban fekvő, meztelen, a telefont markoló holttestét 1962. augusztus 5-én reggel fedezte fel bejárónője. A hivatalos vizsgálat altató-túladagolást állapított meg a halál okaként, de ezt kevesen hitték el, azóta is számtalan összeesküvés-elmélet kering a haláláról. Sírhelyét a Playboyt kiadó Hugh Hefner fizette, a gyászbeszédet Lee Strasberg, az Actor's Studio alapítója tartotta.

Monroe filmjei még életében 200 millió dollárt hoztak, legendája ma sem halványul. Rajongói közé tartozott Albert Einstein, Jean-Paul Sartre, számos híresség - Madonna, Lady Gaga, Gwen Stefani - utánozta imázsát, az ezredfordulón a Playboy, a People és az E! Online magazin szavazásán is őt választották az elmúlt évszázad legszexisebb nőjének.