Szétküldi a megalázó videót a gyerekről, és még élvezi is

Fotó: VS.hu / Adrián Zoltán

-

Az iskolai erőszak arányai nem, de formái az utóbbi időben változtak. Egy kutatás szerint a hatodik-hetedikes gyerekek attól félnek a legjobban, hogy kiközösítik őket a neten. Új elemként megjelent az óvodában is az agresszió, és erre még a kötelező óvoda is hatással lehet. K. Németh Margit klinikai szakpszichológus szerint nem az agresszió, hanem a szorongás nőhet ezekben a gyerekekben. Beszélt arról is, nem csak hogy új formája jelent meg a pszichés agressziónak – a bully –, a bántalmazó hozzáállása is egészen más lett: egyfajta kielégülést érez. De vajon megvédhető-e a gyerek? Üssön-e vissza, ha bántják? És melyek a legmérgezőbb tanári szavak?


Agresszívebbek ma a gyerekek, mint pár éve?

Nem gondolom, hogy agresszívebbek, mint régen, mert mióta közösség van, azóta agresszió is van. Most azért annyira nehéz, mert sok új, eddig nem ismert fajtájával találkozunk az agressziónak, amire a pedagógusok nem voltak felkészülve, vagy nem tudnak vele mit kezdeni – például az idősebb generáció az interneten zajló agresszióval. Azt is nehezen tudták korábban elképzelni, hogy sok gyerek annyira nehezen kezeli majd az indulatait, hogy már azért megszúrja a másikat, mert az nem akart vele barátkozni. Sok esetben szerintem az agresszió miatt a pedagógusok félnek is.

Új elem például beszólni a másiknak a közösségi oldalon, vagy bántó videót, képet terjeszteni róla.

Pszichés bántalmazás mindig is volt, de most megjelent egy új formája, a mobbing, vagy más néven bully – vagyis a másik terrorizálása, zaklatása, rágalmazása. Sok kutatásban megkérdezték ezeket a bántalmazókat is, akik – döbbenetes módon – azt mondták, nem bánták meg a tettüket, sőt, egyfajta kielégülést éreztek. Azt is mondták, az áldozat megérdemelte, amit kapott. A másik meg, hogy régen sokkal több volt az elhallgatás. Ma annyira gyors az információáramlás, hogy arról is tudunk, amiről régen nem – például, hogy mi történt Piripócson az óvodában, elég egy sms vagy egy Facebook-poszt.

Kezel iskolai agresszióval érintett gyerekeket?

Bár a média így hívja, a diákokat nem konkrétan iskolai agresszió címszóval, hanem magatartászavarra hivatkozva küldik hozzánk. Emögött gyakran az van, hogy agresszíven viselkedik az órákon, bántalmaz másokat. Ezt sok esetben az iskolapszichológus kezeli a helyszínen, bár jó lenne, ha többen lennének, hiszen 500-1000 gyerekre jut egy félállású kolléga. Hozzám egyesével küldik a gyerekeket, holott a problémát egyszerűbb lenne csoportszinten kezelni. De az agresszorok mellett az áldozatokkal is foglalkozni kellene, sőt, én a Twemlow-féle módszert tartom a leghatékonyabbnak, amely azt mondja, hogy elsőként a szemlélődőkkel kellene beszélni.



Akik nem avatkoznak közbe?

Igen. Mert amíg az agresszornak van közönsége, amely hallgat, addig ő egyre vadabban és súlyosabban lép fel. Ő ugyanis úgy éli meg, hogy ez a viselkedésforma egy közönségnek szól. Twemlow azt mondja, a szemlélődőket kellene bevonni, hogy merjenek szólni ahelyett, hogy például körbeállják a verekedést, drukkolnak a szünetben. Mihelyst nem lesz közönség, akkor lehet elkezdeni foglalkozni az agresszorral és az áldozattal. Attól, hogy kiemeljük a bántalmazót, nem változik semmi, hiszen azonnal a helyébe lép egy másik agresszor. Fontos a környezetet is „bemozdítani“, a fejekben is át kell alakítani a gondolatokat, csak így lehet eredményt elérni. A békés iskolák program címén mintha a Twemlow-módszert vették volna át.

Áldozatokkal is találkozik?

Igen, egy esetben egy kislányról bántó videó került fel egy borzalmas honlapra, amelyre rákattintva egy osztálytársa megtalálta és szétküldte a többieknek. Így már mindenki tudott róla, és sajnos, miután kirobbant az ügy, a kislánynak kellett eljönnie az iskolából, holott ebben az esetben ő egy áldozat volt.

Ez a kor egyik legfontosabb problémája, ezt hogyan lehetett volna kezelni?

Fontos erről beszélni az iskolában, és ebben az esetben is fontos lett volna hangsúlyozni az áldozat védelmét.

Mennyire jellemző ez a típusú zaklatás, megalázás Magyarországon? Külföldön volt rá példa, hogy egy fiatal inkább az öngyilkosságba menekült.

Ezt mindenhol nagyon rosszul viselik a gyerekek, nem csak külföldön. Ez a bántalmazás új formája, és nehéz ellene védekezni, hogy valaki valamit feltölt a netre, és szétküldi. Az internetes joggyakorlat sem nyúlik még vissza évszázadokra, és lényegében nincs semmiféle védelem. A felvételek nagyon sokszor nem nyíltan történnek, ráadásul a feltöltött képeket szerkeszteni, photoshoppolni is lehet. Az eszközök jó használatát már egészen kicsi korban meg kellene tanítani a gyerekeknek. Úgy tudom, a középiskolákban már a média tantárgy keretében tanulják a gyerekek, hogy hogyan lehet az ilyen ellen védekezni. Az is örömmel tölt el, hogy sok iskola látja, ilyen esetben nem azok ellen kell fellépni, akik felkerültek valamilyen oldalra egy megalázó videóval, hanem az ellen a bántalmazó ellen, aki ezt feltöltötte és szétküldte. Tudok olyan iskoláról, ahol az kapott fegyelmit, aki manipulálta a feltöltött képanyagot.

De az iskola részéről nem volt egyértelmű, hogy az áldozatot kell védeni?

Mindenképp őt kell védeni, de olyan sebességgel törnek be a bántalmazás új fajtái, amilyen gyorsan nem is tudnak rá reagálni. A technika sokkal előrébb jár, mint ahogy azt a tanárok vagy az iskola házirendje követni tudná. Nehezíti a helyzetet, hogy nagyon sok pedagógus közel sem ért úgy ezekhez az eszközökhöz, mint a diákok. Ráadásul ők is áldozattá válhatnak: pedagógusról is tettek fel nem túl kedvező képet a Facebookra.



Pusztán az eszközhasználat tanításával lehet a netes agressziót kezelni? Ez nem önbizalom kérdése is? Gyurkó Szilvia gyermekjogi szakértő szerint ugyanazok válhatnak áldozattá az online világban, akik az offline-ban is.

Ez így van, szoros az összefüggés, mert tulajdonképpen ugyanúgy, ahogy az online, úgy az offline világban is azokat a fiatalokat szemelik ki az agresszorok, akik valamilyen szempontból elesettek, hátrányos helyzetűek vagy gyengék, vagy nem az agresszor értékrendjének megfelelően működnek. Például jó tanulók, és az agresszor féltékeny az eredményükre.

Hogyan lehet megakadályozni, hogy valakiből áldozat legyen? Vagy hogy legalább könnyebben viselje.

Azt, hogy hogyan lehet megakadályozni, egyértelműen nem lehet megmondani. Ahol sok ember van összezárva egy kis közösségbe – legyen ez iskola vagy kollégium –, ott agresszió volt, van és lesz. Hogy ez milyen mértékű, és hogyan kezeljük, az azon is múlik, hogy mi magunk hogy állunk az agresszióval, hogyan tudjuk a saját érzelmi és indulati életünket szabályozni, és hogy a gyerek környezetében hogyan kezelik az agressziót. Az érzelem- és indulatszabályozás képességének kialakulása kis korban kezdődik, a korai anya-gyerek kapcsolatban. Tehát mondhatjuk, hogy milyen vadak ezek a serdülők, de ez nem akkor kezdődik, valakiből nem lesz csak úgy, hirtelen, mert serdülő, agresszor. Azok a gyerekek, akiket bántalmaznak, vagy nagyon rossz szociokulturális háttérből jönnek, gyakrabban válnak bántalmazóvá, hiszen a saját sérelmeiket is visszaverik. Elég jól behatárolható az is, hogy ki, milyen módon bántalmazza társait: fizikailag és szexuálisan elsősorban az, aki maga is elszenvedett ilyet, vagy nagyon alacsony szociokulturális háttérrel rendelkezik, pszichésen viszont elsősorban a magasan kvalifikált családok gyermekei bántalmaznak, hiszen maguk is gyakorta elszenvedői az ilyenfajta bántalmazásnak, a lekicsinylésnek, megalázásnak, semmibevevésnek.

Melyik az agresszió legrosszabb fajtája?

A fizikai és a szexuális bántalmazás is szörnyű, de sok kutatás azt igazolta, és jómagam is azt tapasztalom a praxisomban, hogy a pszichés bántalmazás okozza a legmélyebb sérüléseket.

Miből tudhatja a szülő, hogy valami baj van a gyerekével, hogy bántják? Mert lehet, hogy a gyerek szégyenli, és nem meséli el.

Nagyon sokszor így van, hogy a gyerek el sem meri mondani, ha zsarolják vagy bántalmazzák. Ilyen jel lehet, ha befordulóbb, szótlanabb, szomorúbb lesz, elvonul a szobájába, nem akar iskolába menni, elkezd szomatikus tüneteket mutatni. Ha pénzzel zsarolják, akkor eltűnhetnek otthonról dolgok, amit szintén észre lehet venni.

A szülő ilyenkor hogyan tud segíteni, beavatkozni? Előfordulhat, hogy még jobban szekálják, ha kiderül, hogy elmondta az anyjának.

Ez a bántalmazás fajtájától is függ. Azért ma a zsarolós helyzetekben egyre több szülő tesz már feljelentést.

És ami nem büntetőjogi kategória?

A pszichés bántalmazásnál azért nagyon nehéz, mert általában a gyengébbeket pécézik ki, vagy azokat, akik más miatt szemet szúrnak ezeknek az egyébként vagánynak tűnő fiataloknak. Azt gondolom, ilyenkor kell pszichológus segítségét kérni, valószínűleg énerősítésre van szüksége a fiatalnak, mert súlyosabbá válhat a helyzet.

Ha az ember gyerekét megverik, mit mondjon neki, üss vissza?

Ez már akkor is kérdés volt, mikor én gyerek voltam, pedig most már 60 éves leszek.

Vannak állandó problémák.

Ami viszont változott, az az, hogy azt látom, most akkor sincs változás, ha a gyerek visszaadja az ütést. Ugyanúgy jön a következő. Régebben legalább megdöbbentek azon, hogy vissza tudta adni, és akkor vége lett. Most nem, most újraindul. A kérdésre tehát nehéz válaszolni, mert nem tudom, mi a jó megoldás. Az biztos, hogy agresszióra nem agresszióval kell válaszolni, az ugyanis újabb agressziót szül. Ezeknél a helyzeteknél nagyon fontos lenne, hogy a diákok bízzanak annyira a pedagógusban, hogy ezt jelezzék, lehessen erről beszélni, és a pedagógus ne a saját agressziójával próbálja megoldani a helyzetet, mert az megint egy ördögi kör. A probléma nyílttá tételével, őszinte beszélgetéssel talán valahogy meg lehet akasztani a folyamatot.



Hol van az a pont, amikor a szülő inkább vegye ki a gyereket az iskolából?

Amikor azt látja, hogy annyira szorong, hogy szomatikus tünetei vannak. Az az első, hogy a gyereken segíteni kell, el kell vinni az iskolából, és nem szabad hagyni, hogy belebetegedjen egy ilyen helyzetbe.

Meddig a tanár dolga kezelni egy ilyen szituációt, és mikortól kell pszichológust bevonni? Elindult egy Iskolai Tudásközpont nevű honlap, gyakorlati megoldásokkal a problémák kezelésére.

Azt gondolom, hogy egy tanár akkor tud hatékonyan segíteni, ha ő is kap segítséget, ha lehetne esetmegbeszéléseket tartani, és a diákok is részt vehetnének olyan csoportokban, ahol az őket foglalkoztató problémákról van szó. Mert hiába fantasztikusak ezek a programok, ha a pedagógus egyébként nem kap segítséget, akkor ez is csak egy program lesz a többi közül.

A pedagógusok szemléletének mennyire kell változnia arról, hogy mi az ő dolguk? Nagyon sok olyan véleményt lehet olvasni, hogy a tanár a rosszul viselkedők miatt nem tud annyit tanítani, mint kellene.

Tartok pedagógusoknak esetmegbeszélő csoportot, ahol példaként szoktam felhozni a Tanár úrnak szeretettel című filmet. Az egy olyan tanárról szól, akit beraknak egy olyan iskolába, ahol a diákoknak nem a tanulás volt az első, nem készültek, nem lehetett velük haladni. Rájött arra, hogy ahhoz, hogy el tudjon valamit érni az osztálynál, alkalmazkodnia kell a szintjükhöz, meg kell ismernie az iskolán kívüli életüket, azt, ami az ellenállás mögött van, és onnantól nem Shakespeare-rel kezdte az órát.

Szerintem fontos, hogy amikor a pedagógus megkap egy osztályt, legyen vele tisztában, hogy mit várhat attól az osztálytól, mitől lesz sikeres. Nem feltétlenül teljesít a lehető legjobban az osztály, ha az első perctől kezdve mereven ragaszkodom a tananyag leadásához. Ha látom a képességeiket, ismerem a családi hátterüket, lehetőségeiket, akkor a tananyagot is tudom úgy alakítani, hogy eredményt tudjak elérni Ehhez rengeteg eszköz van, be lehet például vinni filmeket, zenét. Ha a tanár nem tud rugalmas lenni, akkor mindenki csak frusztráltan jön ki az óráról.

Ezeken az esetmegbeszélésen mit mondanak a tanárok, mit tudnak a legnehezebben kezelni?

A HÍD programban tanítók azt mondják, a legnehezebben a motiválatlanságot tudják kezelni. A kiemelt iskolákban ilyen probléma nincs. A többiek azt mondják, ha határozottságot, egységességet tudnak közvetíteni, akkor nincs baj az órákon, tudják tartani a menetet. A verbális agresszió is nagyon zavaró számukra, de úgy vélik, ez is akkor probléma, ha a tanár nem határozott.


A tanár is lehet sértő vagy bántalmazó. Pár éve készült egy kutatás arról, a diákok mit érzékelnek


Mit lehet tenni egy olyan helyzetben, ahol az osztály fele jól tanulna, a másik fele meg problémás, zavarja az órát, emiatt a pedagógus nem tudja normálisan leadni az anyagot?

A frontális osztálymunkától el kell köszönni, a másik 10-et is le kell kötni valahogy. Nagy híve vagyok a differenciált osztálymunkának, a csoportmunkának és a kooperatív tanításnak. Rengeteg pedagógus ezt nagyon jól meg tudja oldani.

Egy időben nagyon sokat lehetett hallani tanárverésekről. Most ilyen vagy nincs, vagy csak nem beszélnek róla, de hogyan fordulhat elő, hogy egy diák megver egy tanárt?

Én sem hallottam ilyen esetről mostanában. Nagyon sokat gondolkodtam azon, hogy az ilyen miért történhet meg. Abban van igazság, amit a pedagógusok nagyon sokszor mondanak: „ha én tudok határozott, következetes lenni, tudom azt közvetíteni, hogy elfogadom, aki velem szemben van, magas szintű a tudásom, akkor azt gondolom, van annyi tekintélyem, hogy elő sem fordulhat, hogy engem bántanak.” De ugyanúgy, mint a bullynál, ha megérzik, hogy a tanár szorongó, fél, elesett, szakmailag nincs topon, arra nagyon könnyen rászállnak. Ha pedig nem tudja kezelni a helyzetet, a kamaszokban van annyi erőteljes hév, kitartás, hogy, mint a kutyák, „ráharapnak a csontra”, és nem eresztik. Pont ezek miatt kellene megsegíteni a pedagógusokat, erkölcsileg és anyagilag magas szinten elismerni a munkájukat, hogy legyen tartásuk.


Fájdalmas és káros szavak


A táblázatban felsoroltak közül melyik káros hosszú távon?

Hát, nem a szégyelld magad, hanem a buta vagy, hülye vagy, nem lesz belőled semmi, nem vagy idevaló. Ezek azok a szavak, amelyek hosszú távon hatnak, sok esetben meghatározzák a tanuláshoz való viszonyt. Ha folyamatosan azt hallja a gyerek, hogy hülye, egy idő után nem lesz motivált a tanulásra, mert minek, ha „úgysem vagyok idevaló, meg hülye vagyok”. A gyerek elindul egy lejtőn, ahonnan már nagyon nehéz visszajönni. Nagyon erős énnel kell rendelkeznie ahhoz, hogy valaki erre azt mondja, márpedig én megmutatom. Látunk azért olyat, aki felnőtt korában mégis megpróbálja, hátha sikerül. Mi 100 óvodást kérdeztünk meg egyszer arról, hogy jó vagy rossz gyereknek tartja magát. 76-an azt mondták, ők rosszak. És nem csak a fiúk. Ez nagyon bele tud „ülni“ a gyerekekbe. Ha állandóan negatív visszajelzést kapnak, akkor negatív lesz a saját magukról kialakított énképük.

Aáry-Tamás Lajos azt mondta, új elemként megjelent az óvodai agresszió. Nemrég például előfordult, hogy egy óvónő összekötözte a hároméves óvodás kezét, mert rossz volt, emiatt a szülők feljelentést tettek. Mit tapasztal, mennyire jellemző az óvodában az agresszió?

Korábban azt mondtuk, nevetséges, lehetetlen, hogy egy óvónő nem bír egy hároméves gyerekkel. Ma már tudjuk, hogy azok a gyerekek, akik a korai időszakban sérülnek, folyamatos trauma éri őket – mert például az elsődleges gondozó nem tud úgy ráhangolódni, ahogy azt a gyerek igényli –, akkor emiatt nagyon súlyos magatartási problémák léphetnek fel, ami már a korai, akár óvodás korban is megjelenhet. Fontos azonban elkülöníteni, hogy kit tartunk korai sérült gyermeknek, ki az, aki egy kicsit mozgékonyabb, elevenebb, kit nevezünk rossznak, mit tartunk rosszaságnak, hiszen ezt a kort a fejlődéslélektan a lokomóció időszakának, a hangos óvodás kornak is szokta nevezni.

A kötelező óvodáztatás növelheti az agressziót? Aáry-Tamás Lajos még tavaly azt mondta, több óvónő attól tartott, tele lesznek olyan gyerekkel, akinek a szülője csak kényszerből adta be a gyereket.

Szerintem ez nem az agresszív gyermekek számát növeli, hanem a szeparációból eredő szorongást, illetve, az emiatt szorongó gyermekek számát.

Az otthonról hozott negatív mintán egy pedagógus sok odafigyeléssel mennyit tud simítani?

Nyilván lehet rajta valamit korrigálni, de egy gyerek, aki abban szocializálódott, hogy vele mindenki agresszív, és őt mindenki bántja, eleinte nehezen tudja elhinni, hogy szerethető, és nem csak verni lehet. Mondják is a pedagógusok, hogy amikor próbálnak közeledni egy-egy ilyen gyerek felé, az mintha nem is értené, mi ez. Persze, hogy nem érti, mert eddig nem így bántak vele, ezért bizonytalan. Ehhez idő kell, és sok türelem, de hiszek abban, hogy lehet változtatni. Az tény, hogy sok gyerek mellett nem biztos, hogy a pedagógus tud elég figyelmet adni.

Visszatérve még az előző táblázatra, a tanárok bántalmazó magatartására. Felemlegették, hogy a tanár kellemetlen helyzetbe hozza a diákot az osztálytársai előtt. Olvastam erről egy konkrét példát a wmn.hu-n, ahol az iskola megnevezése nélkül leírták, hogy egy 7 éves kisgyereket – aki valószínűleg abban a környezetben kezelhetetlen volt –, a tanár az egész osztály előtt megalázott, és még a gyerekeknek is egyesével el kellett mondaniuk, mi rossz a kisfiúban, és miért nem szeretik. A gyerek iskolát váltott, ahol viszont semmi baj nincs vele.

Ez felháborító, az ilyet nem nevezném pedagógusnak. Azonnal ki kellene rúgni az iskolából. Ez nagyon súlyos dolog, egy életre nyomot hagy a gyerekben, de azokra is súlyosan hat, akiknek az volt a feladatuk, hogy szidják, megalázzák a társukat. A tanárok bántalmazó magatartása közül a megalázás a legrosszabb.


Németh Margit interjú


K. Németh Margit klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta, korábban maga is tanár volt.