Szeszélyes tavaszi napok jönnek, széllel és záporokkal

Forrás: koponyeg.hu

-

Bár a borús hétvége után melegedni fog a hőmérséklet, a napsütés nem lesz zavartalan, záporokra kell számítani, majd a szél erősödik meg.


A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint vasárnap estig folytatódik a borongós idő. Eleinte még többfelé, később egyre inkább már csak a keleti tájakon alakul ki újabb eső, szitálás. Az északnyugati szél megélénkül, néhol meg is erősödik. Hidegfronti hatással számolhatunk. Az autósoknak az erős oldalszél és a helyenként vizes útszakaszok miatt kell óvatosabban vezetniük. A csúcshőmérséklet 12 és 17 fok között alakul.

Hétfőn tovább csökken a felhőzet, többórás napsütés várható. A napsütés mellett gomolyfelhők jelennek meg az égen, melyekből elszórtan egy-egy zápor is előfordul. Tovább melegszik a levegő: délután már 20 fok körül várható a maximum.

Kedden a napsütést gomolyfelhők zavarják és néhol (elsősorban északon, északkeleten) zápor is kialakulhat. A nyugati, északnyugati szél megerősödik. Marad a 20 fok körüli hőmérséklet.

Szerdán fátyolfelhős, napos időre van kilátás egészen délutánig. Délutántól aztán északnyugat felől záporok, zivatarok fordulnak elő. Késő délutánig a délnyugati, utána az északnyugatira forduló szél erősödik meg. Néhol viharos széllökések is lehetnek.

Csütörtökön a többfelé viharossá fokozódó északnyugati szél hatására jelentősen csökken a felhőzet, egyre többfelé bújik elő a nap. Néhány fokkal visszaesik a hőmérséklet: 19 fok körüli értékeket mérhetünk a délutáni órákban.