Szeretve gyűlöljük az internet fröcsögő szadistáit

Fotó: iStockphoto / Samuil_Levich

-

Trollok. Az internet sötét oldalának káoszt keltő alakjai, akik röhögve barmolnak szét bármit, ami virtuális ámokfutásuk útjába kerül. Tudományos igényű elemzésünk végigkalauzolja önt a trollok törzsfejlődésén, rendszertanán és mélylélektanán. Kiderül, tényleg szadisták-e a trollok, és miért hiányoznának, ha eltűnnének.


Azoknak, akik szokták hallgatni a Tilos rádiót, Károly neve ismerősen csenghet. Károly az a fajta betelefonáló, aki oda nem illő, vagy bomlasztó hívásaival egyrészt könyörtelenül szabotálta a rádió beszélgetéseit, másrészt az éter Napóleonjaként ragadta magához a műsoridő jelentős hányadát.



Bár Károly önmagát nem tartja annak, mégis sok szempontból a klasszikus troll tipikus esetét testesíti meg. Azzal a különbséggel, hogy trolloknak hagyományosan az interneten bosszantó kommentelőket szokták hívni, akiknek a fő öröme az életben az, hogy beszólásaikkal más felhasználókat felheccelnek, vagy egyéb módon keserítik meg az életüket.


Kik a trollok?

A legtöbb troll egyszerűen csak felfordulást szeretne teremteni, behúzni másokat a csőbe és röhögni – vagy, ahogy ők fogalmaznak, besöpörni a lulz-t. Az egyik legalapabb trollmanőver a „rickroll”, amikor egy izgalmasnak beállított link (például az xy celebnek kivillant az xy testrésze), valójában Rick Astley örökzöldjére teleportája a gyanútlan felhasználót.

Ennek a minősített esete, amikor a link egy mérhetetlenül gusztustalan „sokkweboldalt” hoz be. Érthető okokból, nem részleteznénk a slágereket – ha valakit igazán érdekel ITT indulhat felfedezőútra a trollhumor bugyraiba.



Nem ritka az sem, hogy a trollkodás nem áll meg az ártatlan lulznál, hanem átmegy internetes zaklatásba. Nem egy olyan esetről lehetett hallani az utóbbi időben, hogy a szüntelen online beszólogatások öngyilkosságba kergettek fiatalokat. Hírességek, közéleti személyek – sőt, néha teljesen hétköznapi emberek – kapnak nap mint nap fenyegető leveleket, vagy törik fel ártó szándékkal az internetes fiókjaikat.

Mivel relatíve új és gyorsan változó jelenségről van szó, nincsen kőbe vésett definíciója annak, hogy mit is nevezünk pontosan trollkodásnak, illetve, hogy hol húzódik a határ trollkodás, zaklatás és más illegális tevékenységek között.


A trollok rövid történelme

Az offline trollok már jóval azelőtt megjelentek, hogy az offline szónak egyáltalán lett volna értelme: mikor majomszerű őseink felegyenesedtek, és egy szép napon elkezdték egymást poénból mamutok elé lökdösni, megszülettek az első trollok is. Az online trollokra azonban egészen a 80-as évekig és a mai fórumok elődjének, a Usenetnek az elterjedéséig kellett várni.


A Usenet volt ugyanis az első felület, ahol a felhasználók a névtelenség jótékony leple mögött tölthették ki a dühüket mindazokon, akiknek a véleménye bármiben különbözött a sajátjuktól. Az így kialakuló úgynevezett „flame war”-okban minden benne volt, amit az alkoholgőzős kocsmai vitákban csak szeretni lehet, és azok, akiket addig csak a tarkón széttörő sörösüveg lehetősége tartott vissza a trollkodástól, kezdtek ráérezni a dolog ízére.



Az 1993-as Big Dummy's Guide to the Internet szerint az első dokumentált trollok – vagyis, akik szórakozásból szívatnak másokat – a net.weenie-k voltak. „Ezek azok az emberek, akik szeretnek másokat sértegetni. Ők azok, akik képesek alpári üzenteket posztolni egy hímző fórumba” – szól az internetes kalauz jellemzése.

A net.weenie-k egyik kedvenc játéka a warlordozás volt. A korabeli kezdetleges fórumok és sávszélességek korlátozottsága miatt a felhasználók aláírása nem haladhatta meg a négy sort. Csakhogy ez csupán egy elméleti szabály volt, technikailag nem korlátozták a karakterszámot. Ez hiba volt.

A net.weeniek ugyanis sportot űztek abból, hogy ki tud nagyobb és otrombább ASCII (azaz a számítógép billentyűzetének karaktereiből megrajzolt) grafikát ráerőltetni a fórum hasábjaira. A warlordozás elnevezés a Death Star, War Lord of the West nevű felhasználótól ered, akinek az aláírása Conan a barbár pallosának ASCII ábrája volt. A gizmodo.com valahogy így rekonstruálta a négy sort lényegesen meghaladó művet.



A műfaj – ha lehet ezt mondani – Mona Lisáját azonban egy Kibo nevű user alkotta meg. Alább önök is láthatják az alkotást – nem, nem a végén van, hanem az egész az! Akárcsak egy igazi mestermű, részleteiben is tökéletes, érdemes elmélyedni benne.


  Kibo's Sig


A trollkodás azonban csak a 4chan megjelenésével vált egyfajta szubkultúrává. Az internet segglyukának is nevezett 4chan hírhedt /b/ fórumának törzsközönsége számára trollnak lenni identitás kérdése volt, a bomlasztás pedig egyfajta hivatás. A trollkodásból közösségi tevékenységet teremtettek, a maguk szimbólumaival és jelszavaival, ami – akár csak bármilyen másik szubkultúra – tömegeknek jelentette az összetartozást.


Az Anonymous hekkerseregét is életre hívó 4chan userek sokszor politikai vagy ideológiai indíttatásból szálltak rá valakire, azonban a leggyakrabban az is elég volt, ha valaki csak nem tetszett nekik. Így járt például a Lazy Town című gyerekműsor és annak fiatal főszereplője is, akit a trollok lényegében ízekre szedtek.


A Troll himnusz


Szadista trollok

Ahogy annyi minden az internettel kapcsolatban, a trollkodás témaköre is csak mostanában kezdte elérni a mindig némi fáziskéséssel reagáló akadémikusok ingerküszöbét. Az azonban már az első kutatásokból is látszik, hogy valami nagyon nincsen rendben a trollokkal.


Kanadai pszichológusok arra voltak kíváncsiak, hogy miféle embereknek okoz az örömet, ha szétbarmolhatják mások társalgását. Egy 1200 emberen elvégzett felmérés során arra keresték a választ, hogy milyen kapcsolat vonható a trollok és a „sötét tetrád” gyűjtőnevű személyiségjegyek között. A sötét tetrád a szadizmust, a nárcizmust, a machiavelizmust és a pszichopátiát foglalja magában, és hogy, hogy nem a vérbeli trollok majdnem mindegyikben kiugróan magas értéket produkáltak.

A kutatók arra a következtetésre jutottak, hogy a trollok a mindennapi – vagyis a még nem klinikai súlyosságú – szadisták tipikus példái. „A trollok és a szadisták is mások fájdalmában és szorongásában találnak örömet. A szadisták csak szórakozni akarnak... és az internet a játszóterük” – fogalmaztak a tanulmány szerzői.



Persze jogosan merülhet fel a kérdés bárkiben, hogy attól, hogy valaki néha posztol egy kritikus vagy megosztó mondatot, már rögtön egy szadista szörnyetegnek számít-e. Szerencsére ennek megfejtésére van egy technikai megoldás: a kanadai kutatás vezetői létrehoztak egy tesztet, amely néhány kérdés alapján megmondja, hogy valakinek mekkora a „troll-együtthatója”.

A Globális Internetes Trollsági Felmérés ( Global Assessment of Internet Trolling – GAIT) kérdései a következők:
  • Szoktam embereket sokkweboldalakra küldeni a lulzért
  • Szeretek fórumokon vagy kommentekben trollkodni másokat
  • Szeretek multiplayer játékokban megalázni másokat
  • Minél szebb és ártatlanabb valami, annál jobban szeretem bemocskolni
Az első három kérdés azt térképezi fel, hogy az illető mennyire élvezi, ha másokat szívathat, a negyedik pedig, hogy mennyire azonosul a troll „kultúrával”. Fontos megjegyezni, hogy nem az a troll komment, ami bomlaszt vagy fájdalmat okoz, hanem, amit azzal a kifejezett céllal írtak, hogy bomlasszon vagy fájdalmat okozzon.


A trollkodás mélylélektana

Természetesen az sem igaz, hogy minden troll hidegvérrel kútba tudna dobni egy kölyökmacskát. Az internet sajátos szabályai – főként a személytelenség és az anonimitás – olyanokból is ki tudják hozni a szadista jellegű tetteket, akik a való életben soha nem vetemednének ilyesmire.


A névtelenség a trollkodás egyik legmeghatározóbb eleme – nem véletlenül kapta az Anonymous a nevét, sőt, a legtöbben a 4chan üzenőfalait is névtelenül használják. A valódi személyazonosságuk felfedése nélkül a trollok kedvükre építhetnek fel virtuális karaktereket, melyek elviszik a balhét helyettük, illetve finomra hangolhatóak egy-egy specifikus támadáshoz.



A 20. század legfontosabb szociálpszichológiai kísérletei majdnem mind azt bizonyították be, hogy az emberek kegyetlenségre való hajlama drasztikusan megnő, ha névtelenségbe, de legalábbis személytelenségbe burkolózhatnak.

Ugyanakkor nemcsak a troll, de az áldozata is személytelenné válik az interneten, ami még inkább megkönnyíti az ellene irányuló támadásokat – a legtöbb troll nem lenne képes egy hús-vér ember arcába mondani azokat a dolgokat, amiket szemrebbenés nélkül rázúdít egy internetes kommentben.

Pontosan a névtelenség pajzsát akarták kivenni a trollok kezéből a Facebookhoz hasonló közösségi oldalak, mikor kötelezővé tették a valódi név használatát. Csakhogy kiderült, az anonimitás érzetéhez valójában nem kell ténylegesen névtelennek lenni. Bőven elég, ha azt gondoljuk, a több száz millió felhasználó között ugyanúgy elvész az indentitásunk, mintha egy fantázianévvel szerepelnénk.


A trollok anatómiája


A trollkodás ráadásul leggyakrabban egy időben eltolt tevékenység, ami szintén személytelenebbé teszi az interakciót. Maga a trolling szó is a horgászat azon válfajából ered, amikor az ember a csónakjáról bedob egy csomó csalit a vízbe, aztán hátradől egy sörrel a kapásra várva.

Főleg a politikai jellegű trollkodásban jön ki annak a szerepe, hogy az interneten mindenki egyenlő, így bárki bárkinek beszólhat. Többek közt ezt használják ki a politikai pártok vagy más hivatalos entitások által fizetett profi trollok. Tavaly nagy visszhangot vert a világsajtóban, mikor kiderült, Oroszország feltehetően egy egész trollhadsereget tart fent, hogy segítsék a kormánypropagandát például az ukrán válsággal kapcsolatban.


Hogyan lehet ellenük védekezni?

A trollkodás alaptézise, hogy az egy párbeszéd troll és áldozata között. A troll bedobja a csalit, majd gubbaszt, amíg valaki nem reagál. Ha nem reagál senki, akkor nincsen trollkodás. Ezért születtet meg az internetes népi bölcsesség, hogy


Ne etesd a trollt!


Ez a módszer hatékony lehet a trollok többségével szemben, a legjobbakról azonban nem könnyű rögtön megmondani, hogy trollok. Ha pedig senki nem reagálna semmire, ami egy kicsit is provokatív vagy vitaindító, akkor pont az egyik fontos tulajdonsága veszne el az internetnek.


Vannak, akik a „ne etesd a trollt” felhívást áldozathibáztatásnak, a troll egyfajta felmentésének tartják. Szerintük ez olyan, mint azt mondani, ha egy nő nem akarja, hogy megerőszakolják, ne öltözzön kihívóan.

Kalandor, a Prohardver lapcsalád – több mint félmillió tagot számláló – közös fórumának vezető moderátoraként mindennapos küzdelmet vív a trollokkal. Szerinte a leghatékonyabb módszer ellenük a könyörtelen kitiltás. Egy elismert karakter felépítése egy fórumon ugyanis nem kevés időbe és energiába kerül – a legtöbb trollnak nagy érvágás, ha kitartó munkájának eredménye egy kizárás miatt repül a kukába.

„Volt már rá példa, amikor picit jobban utánamentem privát beszélgetésekben, hogy valaki miért trollkodik” – mesélte Kalandor, aki beszélt olyan fiatallal, aki a félrecsúszott családi viszonyai miatti frusztrációját konvertálta trollkodásba. „Azt mondta, hogy pillanatnyilag mindig jobban volt egy-egy ámokfutás után, de ahogy eltelt egy kis idő, még nyomorultabbul érezte magát.” Egy másik renitens felhasználó pedig arról vallott, hogy az édesanyja halála miatt borult ki, és az internet volt legközelebb. A moderátor szerint oka van annak, hogy a kitiltás örökre szól, mivel a legtöbb troll javíthatatlan. „Régebben próbálkoztunk puhítani ezt a szabályt, de alig emlékszem olyanra, aki tudott volna élni az újabb eséllyel, mind újra ki lett tiltva” – magyarázta Kalandor, akinek egy kivételes eset mégis eszébe jutott.


Csaknem 10 éve volt egy oltári nagy troll, kőkeményen belekötött emberekbe, úgy rombolt, hogy mint senki más, tucatszor kitiltottuk, de csak jött-jött-jött hónapokon át. Aztán eltűnt. 2 éve egy régi felhasználóról teljesen véletlen kiderült, hogy ő az. Feltettem a kérdést privátban: te vagy az? A válasza ennyi volt: igen. Nem akartam a múltat hánytorgatni, nem kérdeztem meg, hogy mi volt a baja, de nem tiltottuk ki, mert ő már egy más ember.


Másik kérdés, hogy egyáltalán minden esetben, rossz-e a troll. Károlyt például a Tilos rádió szerkesztőségében sem tudják hova tenni: vannak, akik szeretik, mások kiborulnak tőle. Hívásaival gyakran szétverte a műsorok menetét, sok hallgató viszont oda nem illő hozzászólásait is a műsorok szerves és szórakoztató részének tartja, Károlyt pedig a közösség meghatározó tagjának tekinti.

Nincs ez máshogy az internettel sem. Gyakran az egymást bombázó kommentelők sokkal szórakoztatóbbak, mint az adott poszt vagy YouTube videó – ha egyszer csak eltűnne az összes troll, akkor az internet egy sokkal unalmasabb hellyé változna. Hogy mást ne mondjunk, soha nem jöhetett volna létre a 10 legnagyszabásúbb trollkodás az internet történetében.