Szeretné, ha az ő arcával adnák el a kamionokat

Fotó: MTI / Marjai János

-

Kiss Norbert vezethet gokartot, túraautót, Maseratit vagy Ladát, bármibe is ül, azzal nyer. Öt éve a kamion-Európa-bajnokságon versenyez, idén már egy Mercedesszel. Sokan egyenesen az ország legjobb autóversenyzőjének és Michelisz Norbert legfőbb magyar riválisának tartják. A hétvégén a Hungaroringen a Magyar Nagydíjon indul.


Kiss Norbert 2011-ben, az Oxxo Racing Teamhez csatlakozva mutatkozott be a kamion Európa-bajnokság mezőnyében, három évvel később pedig meg is szerezte a csapatnak az addig álomnak számító Eb-győzelmet, sőt tavaly megvédte a címét. Idén a német Tankpool24 Racing Team színeiben egy Mercedes kamionnal versenyez.

Most hétvégén lesz a második alkalom, hogy hazai közönség előtt állhat rajthoz. Tavaly több évtizedes szünet után, 30 ezres közönség előtt tért vissza a Hungaroringre a kamion-Eb mezőnye. Az Eb-pontversenyben a mezőny egyetlen magyarja négy verseny után a negyedik helyen áll.


Kiss Norbert a Hungaroringen tovább növelte előnyét a kamion-Eb összetett pontversenyében


„Nagyon jó hétvége volt a múlt évi, örültem, hogy végre itthon voltunk, jó lesz megint megmutatnunk a bajnokságot a magyar közönségnek. 2015-ben kényelmes helyzetben voltam, nagy előnnyel vezettem a bajnokságot az itthoni futamok előtt. Most teljesen más a szituáció, másik csapatnál is vagyok, de szerintem van esély a futamgyőzelemre” – mondta Kiss.

Tavaly év végén döntött a váltás mellett, két bajnoki cím után hagyta ott az Oxxo Racing Teamet, elsősorban szakmai okokból. „Rengeteg gyönyörű pillanatot megéltünk együtt, de látnom kellett, hogy a lehetőségeim korlátozottak. A magyar csapatnál két bajnoki cím megszerzése után sem volt biztos, hogy teljes szezont tudunk menni, miközben egyre


izgatott a lehetőség, hogy van egy csapat, amely a mezőny hátsó részéből törhet előre a segítségemmel.

Tetszett, hogy a Mercedes is megnyerhetné velem a bajnokságot, de legjobban az a tény vonzott, hogy van egy projekt, aminek én állhatok az élén. Nem az anyagiak szóltak a döntés mellett, bár hosszabb távon, ha gyári támogatottságú vagy gyári lesz a csapat, biztosan kifizetődik majd a váltás.”



Azt mondja, az izgalmakon már túlestek a szezon elején, mostanra minden összeállt, és jönnek is az eredmények. „Már van három dobogós helyezésem és egy futamgyőzelmem, miközben az induláskor csak pár pontot vártunk. Most nyerni szeretnénk a Hungaroringen, amire nagyobb az esély, mint eddig a szezon bármelyik versenyén. A két hónapos nyári szünetben ugyanis komoly fejlesztéseken esett át a motor."

A kamion-Eb-sorozatban aratott sikerei ellenére legnagyobb rajongói még mindig várják, hogy valamelyik túraautó-bajnokságban is lehetőséghez jusson


– akár a WTCC-ben vagy a DTM-ben.

Ő sem mondott le még erről, de most az előtte álló feladatokra koncentrál. „Hiszem, hogy ahogyan eddig is, ezután is megtalálnak majd a lehetőségek. Sikerült pár éve az ETCC-ben egy Alfa Romeóval bizonyítanom, voltam a Seat Eurocupon is a B3 Racing jóvoltából, szóval nem hiszem, hogy le kellene mondanom a túraautózásról. De most a kamion-Eb-n van feladatom, amit nagyon élvezek. Prototípus versenykamionokat vezetünk,


ezek olyan egyedi fejlesztésű járművek, amilyenekhez fogható precizitás és egyediség csak a Forma–1-es autókat jellemzi.

Amikor belekerültem ebbe a világba, láttam, hogy teljesen más, mint amilyennek kívülről tűnik. Hatalmas kihívás itt versenyezni technikailag és versenyzői szempontból egyaránt.”


Kiss Norbert; Lacko, Adam

Kiss a hétvégén, a Hungaroringen


Kiss tehát egyáltalán nem elégedetlen azzal, amit elért. „Az én karrieremben egyelőre ezek a lehetőségek adódtak, ülhetnék akár otthon is a kanapén, de versenyezni akarok. És abból, amit éppen csinálok, ki akarom hozni a maximumot, ez az egy foglalkoztat.”


Arra, hogy a tehetsége ellenére miért nem igazolt még valamelyik topsorozat sikercsapatához, a következő magyarázatot adta: „Kevés olyan csapat van a világ élvonalában, amelynek akkora a költségvetése, hogy ne legyen szüksége fizetős pilótára. És erre a kevés helyre óriási a túljelentkezés, az én eredményeim, referenciáim pedig egyszerűen nem elegendők ahhoz, hogy beférjek mondjuk egy túraautóba.


Kelendőbbek azok a versenyzők, akiknek már van tapasztalatuk az adott bajnokságban.

Azért vállaltam a versenyzést idén az új csapatnál, mert egy Mercedest vezethetek, és ez a márka minden szakágban ott van. Bízom benne, hogy így előbb-utóbb majd lehetőséget kaphatok akár egy tesztre egy másik sorozatban.”


Kiss Norbert


Olyannyira van esély erre, hogy a Forma–1-es Magyar Nagydíj hétvégéjén a Mercedes főhadiszállásán járt, találkozott Toto Wolff csapatvezetővel, és szóba került egy vendégszereplés lehetősége a DTM-ben.


Kiss Norbert nem gondolja úgy, hogy Michelisz Norbert árnyékában versenyezne. „Tény, hogy szerencsésebben alakultak a dolgai, mint nekem, mert olyan bajnokságban kezdett el versenyezni, ahol volt tévéközvetítés, volt magyar futam, gyorsan népszerű lett. A kamion-Eb 4-5 éves lemaradásban van a WTCC-hez képest. De nem érzem úgy, hogy Norbi árnyékában lennék, más a két szakág, másak a lehetőségek.”


Kiss Norbert


A jövőről azt mondta, boldog embernek tartaná magát, ha 5-6 év múlva ötszörös kamion-Európa-bajnokként a világ összes szalonjában az ő arcával adnák el a Mercedes kamionokat.