Szeptembertől talán Budapesten is ingyen utazhatnak a menekültek

Fotó: MTI/MTVA / Jászai Csaba

-

A BKK szerint ők nem dönthetnek arról, hogy ingyenes utazással segítsék a menekülteket azért, hogy a nekik kijelölt táborba könnyebben eljussanak.


V. Naszályi Márta a Párbeszéd Magyarországért I. kerületi képviselője nyílt levélben fordult Tarlós István főpolgármesterhez és a BKK vezérizgatójához, Dabóczi Kálmánhoz, hogy tegyék lehetővé a bevándorlóknak azt, hogy ingyen utazhassanak Budapesten is a pályaudvarok között, ezzel megkönnyítve nekik, hogy elérjék a nekik kijelölt menekülttábort. Naszályi Márta szerint noha az erről szóló kormányrendelet a menekülteknek nem ad kedvezményt a városon belüli közlekedésre, de az egyes személyszállítási cégek fenntartója és vezetése indokolt esetben további kedvezményeket is engedélyezhet.


A menekültek a MÁV szerelvényeivel idáig is ingyen utazhattak a nekik kijelölt táborba.


A BKK közleményben válaszolt a PM-es képviselőnek, amelyben azt írják, a jelenlegi szabályozások szerint az ingyenes utazásra a budapesti tömegközlekedésen belül nincs lehetőség, kivéve két esetet:
  1. ha a bevándorló 65 év feletti,
  2. ha a BKK járatait Budapest közigazgatási határain kívül használják.
A közlekedési társaság szerint további kedvezményekről csak a Fővárosi Közgyűlés dönthet, de az csak szeptemberben tartja a következő ülését. Valamint azt is hozzátették, szerintük nagyon nehéz lenne azt ellenőrizni, hogy „egy személy valóban csak két vasútállomás között utazik-e, és az utazási feltételeket betartva teszi ezt meg.”