Szélviharba keveredett Victor Ponta gépe, rosszul voltak az utasok

-

Átstartolt, és csak második próbálkozásra tudott leszállni szombaton Bukarestben az a gép, amely a román kormányfőt és a szenátus elnökét, Calin Popescu Tariceanut is szállította. Ponta azt mondta, hogy elég sokat repül ahhoz, hogy meg tudja ítélni: valóban baj volt.


A két politikus és kíséretük a Tarom menetrend szerinti járatával tért haza Kolozsvárról, ahol mindketten meghívottként köszöntötték a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) kongresszusát.

Arról, hogy gondok voltak a leszállásnál, egy másik utas számolt be az egyik közösségi portálon. Ioana Avadani, a Független Médiaközpont romániai részlegének igazgatója azt írta, hogy élete legrosszabb repülőútja volt, a szél egész úton dobálta a repülőt és az utasok tíz százaléka rosszul lett és hányt.


Beszámolója szerint minden utast nagyon megviselt, amikor látták, hogy nem sikerült leszállni. Amikor végül szerencsésen földet értek, Ponta nem ült be a hivatalos küldöttség többi tagjával a rájuk váró mikrobuszba, hanem a többi „hisztérikusan nevetgélő, sápadt" utassal együtt buszozott a repülőtér épületéhez - írta Avadani. Megjegyezte: a kormányfőnek van nála „egy piros pontja" ezért a gesztusért, miképp a pilóták is megérdemelték a tapsot.
Ponta azt mondta, hogy elég sokat repül ahhoz, hogy meg tudja ítélni: valóban baj volt.


Amikor kitudódott, hogy az ország három legfőbb közméltósága közül kettő veszélyben volt, a Tarom is megerősítette, hogy a pilóta átstartolt. A légitársaság közleménye azt hangsúlyozza, hogy az eljárás szabályszerű volt: a gépeken lévő érzékelők figyelmeztetik a pilótát, ha a széllökések a leszállást veszélyeztetik és ilyenkor fel kell hagyni a leszállási manőverrel, majd újra kell próbálkozni.

A Tarom közleménye szerint szombaton a kedvezőtlen időjárás miatt más légitársaságok gépei is átstartoltak a bukaresti repülőtéren.