Széles: Gyurta mellett rossz súgók állnak

Forrás: fotó: facebook/Magyar Úszó Szövetség

-

Széles Sándor, az olimpiai bajnok mellúszó Gyurta Dániel korábbi edzője szerint szakmailag ugyan távolodtak egymástól tanítványával, de így is meglepte, amikor a múlt héten kiderült, 17 év után elválnak útjaik.


A szakember az M4 Sport Sportreggeli című hétfői műsorában elmondta, nem érti azokat a sajtóban Gyurta Dánieltől megjelent mondatokat, miszerint ő a megromlott egészségi állapota miatt nem tudta volna ellátni feladatait, hiszen a januárban indult felkészülés minden edzésén – már gyógyultan – részt vett, kivéve egy amerikai edzőtábort, amelyről közös megegyezéssel maradt távol.


A világ- és Európa-bajnok Gyurta Dániel a múlt héten jelentette be, hogy a jövőben Nagy Józseffel készül majd, s hozzátette, akkor is így döntött volna, ha Rióban megvédi címét.

Széles Sándor szerint ezek „morális dolgokat” vetnek fel, s ugyan érezte, hogy szakmailag távolodnak egymástól, valamint hogy Gyurta mellett „rossz súgók” is vannak, ugyanakkor emberileg minden rendben volt közöttük. Hozzátette, még közvetlenül a riói indulás előtt is kikérte tanácsát tanítványa, aki címvédőként csak a 17. lett 200 méter mellen.

Széles Sándor elmondta, „az élet megy tovább”, az UTE-nél most többek között Kapás Boglárkával és Gyurta Gergellyel dolgozhatnak, a műhelyben pedig további 80 fiatal úszó között próbálják megtalálni a jövő kiválóságait.