Sándor Mária szégyelli, de abbahagyja a tiltakozást

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-


Szégyelli, de feladja a tiltakozást Sándor Mária, a fekete ruhás nővér. Ezt szombat reggel jelentette be a blogján.

„Nem tartozom azok közé, akik nem tudnak visszalépni és nem tudják elismerni – megbuktam. Szégyellem, hogy egy olyan országban kell élnem, ahol az ország vezetése mindent fontosabbnak tart, mint maga az ember! Ezt a csatát bebuktam. Egy év telt el. Feladom!” – írta a bejegyzésében.

Úgy véli, ennek ellenére mégis megérte, mert jó emberekkel találkozott. „De úgy látszik, mégis mi vagyunk kevesebben. (…) Ott leszek mindenhol, ahol az igazságért állnak ki a jó emberek. (…) Megtaláltok, ha segíthetek, de elöl menni már nem tudok. Túl sokat vesztettem.”

„Én szégyellem, hogy elfáradtam. Elnézést kérek, de csak egy ápolónő vagyok. (…) Szeretlek Kolléganők és Kollégák, de a korrupciót legyőzni nem tudom” – írta.

Sándor Mária tavaly februárban nyilatkozott az RTL Klub Házon kívül című műsorában az egészségügyben uralkodó rossz állapotokról. Néhány héttel később a Facebook-falán osztotta meg azt a felhívását, amelyben arra szólította fel az ápolónőket, hogy két hétvégén fekete ruhában dolgozzanak. Ezután kezdték el „fekete ruhás nővérnek” nevezni.

Akciója tüntetési hullámot indított el. Számos tiltakozó akcióban vett részt, felszólalt a március 15-i Kossuth téri pedagógustüntetésen is.