Széchenyi fürdő: 10-ből 9 vendég külföldi

HÁTTÉR

Nádházi Sándor

fürdővezető, Széchenyi Gyógyfürdő

Minden évben körülbelül 1,2 millió vendég keresi fel a Széchenyit, többségük, mintegy 85-90 százalékuk külföldi, mondja Nádházi Sándor, a fürdő vezetője.


Hány látogató van egy nap?

Körülbelül 1500 fő tartózkodhat benn egyszerre, naponta 3-4000 embert fordul meg a fürdőben.
A külföldiek a világ minden tájáról, egymáshoz képest is egészen más fürdőkultúrákból érkeznek, amit egyéni vendégeknél nem is mindig lehet áthidalni. Ilyenkor vannak, akik arról érdeklődnek, hogy a hölgyek bemehetnek-e a vízbe teljes ruházatban, vagy az egyéni kádszobákat választják privát fürdőzéshez, és vannak, akik kibérelnek egy-egy területet.

A külföldiek túlsúlyának nyilván az is az oka, hogy a Széchenyi a Gellért után a legdrágább budapesti fürdő. Elbírna egyáltalán több vendéget?

Csak akkor, ha egyenletesebben érkeznének. Ugyanakkor a külföldiek nem fognak csak azért korán felkelni, hogy a szállodájukból fürdőbe menjenek. Napközben általában telt ház van.
Van azért hazai törzsközönség is, és nem csak Budapestről. Van például olyan bérletes vendég, aki Hatvanból jár fürdeni. Létezik az interneten is baráti közösség, és van vendégünk, aki már 101 éves, és minden évben itt ünnepli a születésnapját.

Elsősorban azért jönnek ide, mert gyógyfürdő, vagy mint nevezetesség vonzó?

A vendégek egynegyede-egyharmada jön gyógyulni, a többiek az élmény, a gőz, az úszás kedvéért. Abba nem látok bele, hogy ennek mi az oka, nem tudom azt sem, hogy az ízületi, mozgásszervi panaszoknál mennyire van előtérben, hogy az orvos gyógyvizes kúrát javasol.
Azt azonban látom, hogy aki világéletében bármikor részt vett egy fürdős kúrán, abból visszatérő vendég lesz.


Nemcsak Budapest, Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma is

A „Szecska” 1913-ban épült, de szállodája nincs. Műemlék. Vize földes-meszes szulfátos, fluoridos gyógyvíz, a legmelegebb vizű kútból 77 fokos vizet nyernek. 18 medencéje van, közte 11 gyógy-, egy nagy úszó-, egy élmény- és egy ülőmedencéje, nappali kórház is működik benne.
A termálvízzel fűtik az állatkertet, és ezzel töltik a vízilovak medencéjét is.

A Széchenyiről készült fotó 2014-ben a National Geographic pályázatának nyertesei között volt (16.-17. kép)


Mit jelentenek Budapestnek a fürdők?


Turistalátványosság
Budapesti életforma

SZAVAZAT UTÁN