Száz menekülttel felborult egy gumicsónak a líbiai partoknál

-

Néhányukat kimentették, de 84 ember szinte biztosan a vízbe fulladt.


Egy olasz teherhajó 26 bajba jutott migránst mentett ki a háborgó tengerből a líbiai partok közelében, ahol a menekülők gumicsónakja akkorra már majdnem elsüllyedt, ugyanakkor 84 ember szinte biztosan a vízbe fulladt.

A parti őrség pénteken hívást kapott egy műholdas telefonról, de semmiféle hangot nem hallottak. Ennek alapján viszont lokalizálni tudták a hívás helyszínét, így értesíthették az egyik olasz teherhajót, hogy a líbiai partok közelében vélhetően bajba jutottak kérnek segítséget. Ezek után a hajó rátalált arra a félig leeresztett gumicsónakra, amely már csaknem elsüllyedt a viharos tengeren, s amelyben huszonhat migráns tartózkodott. Elszállították őket a parti őrség nemzetközi vizeken tartózkodó egyik hajójára, majd a Szicíliától délre fekvő Lampedusa szigetére vitték őket.

A parti őrség szóvivője a sajtónak elmondta: az ilyen típusú gumicsónakokon az emberkereskedők általában 100-120 embert zsúfolnak össze, ezért feltételezhető, hogy a most bajba jutott csónakokon is többen utazhattak. A teherhajó a mentés után hiába keresett még a vízben esetleges túlélőket, és szombat este bejelentették, hogy összesen 84 ember tűnt el, vélhetően a vízbe fulladtak. A kimentett migránsok állampolgársága nem ismert.

Az év eleje óta több mint 27 ezer migráns próbált az olasz partokig eljutni, legtöbbjüket olasz vagy más európai országok birtokában lévő hajók mentették ki a tengerből.