Szárnyas betét híd és sziklába vájt városok? Menjen Grúziába!

Fotó: VS.hu / Szigeti Katalin

-

Grúzia nem csak az egyik legrégebbi keresztény ország Európában, de az egyik legszebb természeti környezetet is kínálja a Kaukázus hegyeivel. Akár a történelem, akár a tenger, a túrázás, netán a borok érdekelnek minket, érdemes felkeresni. Igaz, érhetnek meglepetések is.


„Ez itt Grúzia. Ne a térképet nézd, hanem az utat, és kérdezősködj, ha jót akarsz magadnak” – az autókölcsönző munkatársa valóban segítőkész volt, de a jó tanáccsal picit már elkésett: a bérelt Golf már elvérezve várta, hogy a műhelyben új életet leheljenek bele. Nem sokkal korábban ugyanis sikerült úgy odavágni az alját egy kőhöz, hogy elfolyt belőle a motorolaj. Mindez Tbiliszitől nem messze, egy olyan úton, amit a térkép egy számjegyű főútnak jelzett.

Ezután valóban nem volt érdemes semmit a véletlenre bízni, kiderült, hogy az egyik legfontosabb orosz szókapcsolat a „Tam aszfalt jeszty?” kérdőmondat (térképen a kiválasztott útra bökve), még szerencse, hogy a megszólított rendőrök minden esetben nagyon segítőkészek voltak.


Öreg Lada nem vén Lada

Nem véletlen, hogy Grúziában a dzsip az egyik legkedveltebb autófajta, már azoknak, akik megtehetik persze, hogy ilyet vásároljanak. Az legalább elmegy mindenhol. Igaz, bőven látni még 30-40 éves Ladákat is az utakon, láthatóan ezek is bírják még a gyűrődést, az iránytaxinak használt régi Ford, vagy Volkswagen kisbuszokról nem is beszélve. Egy süllyesztett sportkocsi tulajdonosa – mert persze ilyet is látni – viszont kénytelen megbarátkozni a ténnyel, hogy az ország egyes régióiba nem fog eljutni.

Ráadásul mindenhol fel kell készülnünk az úton komótosan sétáló, esetleg éppen a sávelválasztó vonalon álldogáló tehenekre is. Valószínűleg Csányi Vilmos számára is komoly szakmai kihívást jelentene megfejteni, hogy a 30 fokos hőségben, 40 fokos aszfalton miért jó egy tehénnek, ha jobbról, balról autók is kerülgetik.



Persze igazságtalan lenne nem megemlíteni, hogy rengeteg helyen javítják már az utakat, és autópályák is épülnek, elsősorban a turisztikailag kiemelt régiókban. Tbilisziben is sok helyen cserélik az aszfaltot, de a külvárosokban járva néha így is az a benyomása a külföldről jött látogatónak: ez egy olyan munka, aminek soha nem lesz vége.

Tbiliszi egyébként ma Európa egyik legbiztonságosabb fővárosa, utcai bűnözés gyakorlatilag nem létezik – ez igaz a többi grúz településre is. Hogy ez milyen komoly eredmény, arra csak egy példa: a panzió tulajdonosa (közvetlenül a belváros szélén szálltunk meg) azt mesélte, a 2000-es évek elején még rendszeresek voltak az utcai lövöldözések, leszámolások a negyedben, és a rendőrség sem mert kiszállni sötétedés után. Persze sok esetben a rendőrség is tevékeny részese volt a szervezett bűnözésnek – így tényleg nem könnyű.

A 2003-as „rózsás forradalom” után hatalomra került Mikhail Szaakasvili ezért egy huszáros lépéssel egy jól előkészített akció keretében a teljes rendőri állományt lecserélte rövid idő alatt. „Utólag visszagondolva is őrült időszak volt az: voltak napok, amikor gyakorlatilag nem volt rendőrség az országban, nem is értem, hogy úsztuk meg a káoszt” – mondta a srác.


„Akvárium" rendőrségek

A lényeg, hogy megúszták, és ma már a rendőrök testkamerával közlekednek, a kormány pedig – demonstrálva, hogy a rendőrség tevékenysége teljesen átlátható a polgárok számára – egy sor olyan rendőrőrsöt épített, melyek falai üvegből készültek. Egyébként a grúz rendőrök meglehetősen toleránsnak tűntek – a kissé sajátos közlekedési szokásokkal szemben mindenképpen. A helyiek a két sávból hármat csinálnak, a háromból (legalább) négyet, és így tovább. Az előző járműnek abszolút elsőbbsége van: vagy az éppen megelőzöttnek, vagy a szembe jövőnek kell lelassítania, de a manővernek mindenképpen sikerülnie kell. Egyébként láthatóan él a szabály, és nem is berzenkedik ellene senki, így aztán a grúz autós szinte mindenhol előz, ha úgy tartja kedve. Ehhez képest alig van baleset.

Ha repülővel érkezünk az országba, akkor viszont Kutaisziból többnyire jó minőségű autópályán utazhatunk a fővárosba. Kutaiszi nekünk magyaroknak arról is nevezetes, hogy a reptér épületét, és a merész vonalvezetésű irányító tornyot magyar szakemberek tervezték, és építették. Egy grúznak pedig valószínűleg inkább arról, hogy ez volt az ország első fővárosa. Szaakasvili erre is hivatkozott, amikor a monumentál-szocreál stílusú tbiliszi épületből ide költöztette a grúz parlamentet. A kagyló formájú, acél-üveg épület méregdrága volt, de valóban jól néz ki – arról mondjuk nem vagyunk teljesen meggyőzve, hogy éppen erre volt a legnagyobb szüksége az országnak.



Azt biztosan nem lehet mondani, hogy a grúzok nem nyúlnak bátran településeik újraformálásához: a nagyobb városokban egymást követik a látványos, új épületek, hidak, toronyházak. Ezek közül Tbilisziben és a tengerparti Batumiban is több az olasz Michele de Lucchi tervei alapján készült, például a Mtkvari folyó két partját összekötő Béke Hídja. Igaz, az alkotó(k) szándéka szerint a hullámzó acélszerkezet egy tengeri állatot idézne meg, de alakja, és fehér színe miatt a helyiek „szárnyas betét hídra” keresztelték.

Grúziát azonban így is elsősorban a történelmi emlékek és a gyönyörű természeti környezet miatt érdemes felkeresni, na és persze a hihetetlenül barátságos, és nyitott grúz emberek kedvéért. Ez az az ország, ahol két mondatnyi ismerkedés után beinvitálnak a házba, akár egy italra, akár csak azért, hogy megmutassák a kertjükben pompázó virágokat, miután azt látták, hogy a kerítés előttieket fényképezed.

Lévén Európa második legrégebben a keresztény hitre tért nemzete (327-ben lett államvallás), Grúzia valóban rengeteg olyan régi templommal büszkélkedhet, amilyeneket nem nagyon találunk a kontinens más részein. Ezek közül kettő is a Tbiliszitől alig húsz kilométerre fekvő Mtskheta kisvárosban található, pontosabban a Jvari kolostor egy a városka melletti hegyre épült, míg a Svetitskhoveli székesegyház a település központjában áll. Utóbbi padlója alatt őrzik a hagyomány szerint Krisztus köpenyének egy darabját is, az viszont tény, hogy az egyik legnagyobb grúz uralkodó, II. Erekle sírja a templomban található.



A hegyek miatt az ország északi vidékeit érdemes meglátogatni, az 5033 méter magas Kazbegi télen-nyáron ideális célpont. Igaz, a Kaukázus egyik legmagasabb csúcsát csak profik mászhatják meg, de a környező hegyekben is nagyon szép kirándulásokat lehet tenni, akár gleccsereket is láthatunk, télen pedig több sípálya is a rendelkezésre áll.

Grúzia valószínűleg igen jók áll az egy országra jutó vízesések, valamint sziklába vájt városok számát tekintve is. Utóbbiból a legkönnyebben megközelíthető a Kutaiszi-Tbiliszi autópálya mentén fekvő Gori városa melletti Ulpischie. A Krisztus előtti I. században már laktak itt emberek, később egész várost vájtak a mészkőtufába borospincékkel, üzletekkel, templomokkal.

Apropó bor: a grúzok sok mindenre büszkék országukkal kapcsolatban, de leginkább talán arra, hogy itt tárták fel a borkészítés eddigi legrégebbi bizonyítékait, még Krisztus előtt hét ezer évvel ezelőttről. Nem véletlen, hogy a grúz idegenforgalmai hivatal egyik szlogenje többek között ez: „Egy ország, több mint nyolcezer éves borkészítési hagyományokkal”. (Félve jegyzem meg, hogy mi egy kissé savanykásnak találtuk azokat a fajtákat, amiket megkóstoltunk, egy rozé kivételével.)

Nem érdemes kihagyni a tengerpartot sem, bár, ha nyugalomra, és csöndre vágyunk, akkor ne Batumi legyen az úti cél. Az egyébként nem túl nagy lélekszámú, 120 ezres város a szemünk láttára alakul át teljesen egy nyugodt hangulatú településből egy afféle mini-metropolisszá. Érthetetlen, hogy a világ legnagyobb, és legdrágább szállodaláncai milyen számítások alapján gondolták úgy, hogy 20-30 emeletes szállóik megfelelő kihasználtsággal tudnak működni, de a jelek szerint mindenki úgy érzi, itt a helye. Nem csak szállodák épülnek, hanem ugyanilyen magas toronyházak is, a látogatónak néha az a benyomása, már most egész Batumit be lehetne költöztetni az újonan felhúzott toronyházakba.

Batumi egyik tengerparti útját (amelyik éppen a Szabadság park mellett fut) a szmolenszki légi katasztrófában életét vesztett lengyel elnökről, Lech Kaczynskiről, és feleségéről Mariáról nevezték el. A néhai lengyel elnök máig nagyon népszerű Grúziában a 2008-as, Oroszországgal vívott „hat napos háború” idején tanúsított támogatásáért. Tbilisziben szintén van Kaczynski út, és Lengyelország park is, benne a szmolenszki tragédia emlékművével, az évfordulókon a legmagasabb grúz közjogi méltóságok szoktak koszorúzni.

A lengyel turisták körében is népszerű úti cél Grúzia, de számuk meg sem közelítheti az oroszokét, akik szinte mindenhol ott vannak. Valószínűleg érdekes érzésekkel nézhetik a történeti múzeumban Tbilisziben a 2008-as háborúról plazmatévéken vetített, végtelenített filmeket, benne Vlagyimir Putyin nyilatkozataival arról, hogy ők csak saját állampolgáraikat védik az agressziótól.

A politikai feszültség máig nem enyhült Moszkva és Tbiliszi között, Dél-Oszétia és a tengerparti Abházia máig tiltott zóna a grúzoknak, sőt, az orosz hadsereg még szította is az indulatokat nemrég, amikor Dél-Oszétia hivatalos határától több száz méterre kezdtek szögesdrótkerítés építésébe. Megkérdeztük vendéglátónkat hogy is van ez a sok orosz turistával, de a válasz meglehetősen pragmatikus volt: más a politika, és más az üzlet.

Reméljük, most már egy jó darabig így is marad.