Szanyi: Gyurcsány amnesztiát kapott Orbántól

Forrás: Vs.hu/Kozma Zsuzsi

-

Az EP-képviselő szerint az MSZP-nek többé nem szabad együttműködnie az általa bizniszpártoknak tartott DK-val, Együtt-tel vagy PM-mel, mert csak egy önálló és ideologikusan baloldali politikával kerülhető el, hogy 2018 után esetleg lélekromboló koalíciót kelljen kötni a Fidesszel a megerősödő Jobbikkal szemben.


Számos olyan ügy volt az utóbbi időben, amelyekre az MSZP nem adott kellően erőteljes és ideologikus baloldali válaszokat – mondta pénteken egy sajtóbeszélgetésen Szanyi Tibor szocialista európai parlamenti képviselő. Ezek közé sorolta többek közt a vasárnapi zárva tartás ügyét, amelyről azt mondta, nem hangsúlyozták, hogy a szabad vasárnap tradicionális baloldali jelszó, és nem mondták azt, hogy „rendben, de ne csak a kereskedelemben, hanem zárjon be a Mercedes is”.

Ugyanígy elhibázottnak tartja, hogy az MSZP is részt vett a Quaestor-károsultakért szervezett tüntetésen, miközben olyan MSZP-aktivisták adójából is kártalanítják a „tipikus pilótajátékként működő” Quaestor befektetőit, akik még a rezsiszámláikat is nehezen fizetik ki. Szanyi szerint ezekből a hibákból le kell vonni a tanulságokat, 2018-ig még van idő arra, hogy az MSZP karakteres, következetes és önálló baloldali politikát építsen fel.

Ennek érdekében nem szabad együttműködni sem a DK-val, sem az Együtt-tel vagy a PM-mel, mert ezek kis pártok, és egy karakteres MSZP egymagában több szavazatot tud szerezni, mint velük együttműködve. Szanyi szerint azt sosem nézték meg, hogy az említettekkel kötött választási együttműködések hány baloldalit tartottak otthon. A beszélgetés egy későbbi szakaszában Szanyi bizniszpártoknak nevezte ezeket a politikai szervezeteket, amit azzal indokol, hogy nem mozgalmi politikát folytatnak, hanem önmaguk finanszírozása a legfontosabb céljuk.


Külső finanszírozás a Jobbiknak?

Az EP-képviselő elismerte, hogy egy ilyen ilyen politikai váltás rövid távon okozhat veszteségeket az MSZP-nek, de szerinte hosszú távon nincs más út, a tét pedig az, hogy elkerüljék, hogy 2018-ban a Fidesz, az MSZP és a Jobbik nagyjából azonos támogatottsággal jusson be a parlamentbe. Ez ugyanis kikényszeríthetne egy „nagyon lélekromboló” MSZP-Fidesz együttműködést a Jobbik hatalomra kerülése ellen. Szanyi szerint sok liberális métely mérgezte az MSZP-t az elmúlt években, ezek közé sorolta a neokonzervatív gazdaságpolitika támogatását és a doktriner liberalizmust.

Szanyi szerint ugyanakkor nem csak az MSZP, de a Fidesz is nagyon meg van rendülve, Orbán Viktor miniszterelnöknek „láthatóan nem sikerült az oligarchaváltás”. A képviselő arról is beszélt, hogy mind a Fidesz, mind az MSZP finanszírozási gondokkal küzd, a Jobbik ezzel szemben, látható módon szinte korlátlan külső forrásokkal rendelkezik. Szerinte csak az lehet az oka, hogy a párt jelenleg a Fidesznél és az MSZP-nél sokkal több aktivistát képes mozgatni és több rendezvényt tartani országszerte.

Az MSZP természetes finanszírozási forrásait „a Fidesz diktatúrája” számolta fel. Példaként azt említette, hogy akár baloldali politikusok, akár baloldali érzelmű vállalkozók cégeinél számos esetben indult célzott és a vállalkozást ellehetetlenítő adóvizsgálat az elmúlt években. Ennek meg is lett az eredménye, az MSZP gazdasági hátországát gyakorlatilag felszámolták.


Gyurcsány amnesztiát kapott?

Érdekesnek nevezte ugyanakkor, hogy Gyurcsány Ferenc cégeit ez a fajta hatósági represszió elkerülte. Szerinte ennek nem lehet más az oka, minthogy Gyurcsány „amnesztiát kapott Orbán Viktortól”. Árulkodónak nevezte, hogy Orbán a tapolcai kampányban azt mondta: Gyurcsány Ferencet kell felrángatni a színpadra maga mellé ahhoz, hogy figyeljenek rá, majd erre meg is jelent az a Gyurcsány-interjú, amivel ismét korrupt pártfinanszírozással vádolta meg az MSZP-t.

A VS.hu kérdésére, hogy az MSZP jelenlegi vezetésében látja-e azt az képességet, ami a pártot képessé tenné egy ilyen fordulatra, Szanyi Tibor egyértelmű nemmel felelt. „Kicsit gügyögős, polkonform dolgokat pufogtatunk karakteres megnyilatkozások helyett” – mondta a képviselő, aki ugyanakkor azt hangsúlyozta, nem akar pártelnök lenni, nincsenek személyes ambíciói. Arra a kérdésre, hogy ezeket a gondolatokat megosztotta-e már az MSZP vezetésével és Tóbiás József pártelnökkel, Szanyi azt mondta: folyamatos levelezésben vannak, és ezeket a gondolatait is leírta már.

Szanyi felvetett több témát is, amiket szerinte az MSZP-nek jobban kellene hangsúlyoznia, például az ötszázalékos élelmiszeráfát, az európai minimálbért a gyerekek, nők és fogyatékkal élők ellen elkövetett erőszakos bűncselekmények kiemelt súlyú büntetése. Ezen kívül van egy nagy ötlete az európai bizalom erősítésére is: úgy képzelné el, hogy a dollárbankjegyek mintájára – amelyeken szerepel az „In God we trust”, vagyis „Istenben bízunk” kifejezés, az euróbankjegyekre is rá kellene írni, hogy „In Europe we trust”, vagyis „Európában bízunk”.