Szabályos vagy nem szabályos utalás – fejlemény a Gömöri-ügyben

Fotó: MTI / Soós Lajos

-

HÁTTÉR

A Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) ügyeiről kitálaló, kirúgott gazdasági vezető felmondása a hvg.hu birtokába került. Ebben az indoklási részben szerepel egy mondat, miszerint a botránysorozatot elindító végtörlesztési támogatások nem voltak szabályosak. Az MPB szerint ez azonban nem jelenti azt, hogy Gömöri törvénytelenül kapott volna milliókat.


Gömöri Zsolt, a Magyar Paralimpiai Bizottság (MPB) elnöke hetek óta azt állítja, hogy az MPB által a vezetőinek kiutalt, többmilliós, vissza nem térítendő támogatások nem voltak törvényellenesek. Ehhez képest a hvg.hu birtokába került a devizahitelek végtörlesztésére adott támogatásokról elsőként beszélő, kirúgott gazdasági vezető felmondása, amelyben több okra hivatkozva menesztik Kovács Brigittát. Az egyik indoklás így hangzik: „A Felügyelő Bizottság megállapította, hogy a végtörlesztések kifizetése nem a jogszabályoknak megfelelően történt. Az ezzel kapcsolatos összes feladatot Ön látta el.”


Azaz kifejezetten arra hivatkoznak, hogy valami nem volt szabályos a végtörlesztésnél, és egyebek közt ezért rúgják ki Kovácsot. A dokumentumon nem mellesleg Gömöri Zsolt elnök aláírása szerepel. Ez látszólag pont az ellenkezőjét állítja annak, mint amit Gömöri és a szervezet alelnöke, a támogatásra javaslatot tevő Deutsch Tamás állít a botrány kirobbanása óta. A lap megkereste ez ügyben Gömörit és Deutschot is, hogy reagáljanak a dokumentumból kitűnő ellentmondásra, de őket nem érték el.


lakáspiac, ingatlanpiac, drón

A végtörlesztéshez adható munkáltatói támogatásról szóló NAV-tájékoztatóban ez olvasható: „A lakáscélú munkáltatói támogatás juttatásának feltétele, hogy a munkáltató a támogatást a hitelintézet vagy a Magyar Államkincstár útján, annak igazolása alapján nyújtsa.”

A Magyar Paralimpiai Bizottság viszont közleményben reagált. Azt írta, hogy „a Kovács Brigitta által a sajtó részére eljuttatott azonnali hatályú felmondás megegyezik az MPB irodájában fellelhető iktatott, irattári példánnyal”, de hozzáteszik, hogy valójában nincs szó semmilyen ellentmondásról: „A Magyar Paralimpiai Bizottság elnöksége által a végtörlesztéssel és a munkáltató kölcsönnel kapcsolatos döntése jogszerű volt.” (sic!)

Kovács Brigitta ott követte el a kirúgásának egyik indokaként szolgáló szabálytalanságot – emeli ki a közlemény –, hogy „a végtörlesztéshez adott támogatás összegét az érintett munkavállalónak rossz helyre, magánszámlájára utalta”. A bizottság szerint tehát a Gömöri Zsoltnak nyújtott támogatás folyósításának lebonyolítását végezte szabálytalanul gazdasági vezető.

A paralimpiai bizottság vezetésével kapcsolatos botrány május elején robbant ki, amikor kiderült, hogy Gömöri Zsolt 2012-ben hárommillió forint vissza nem térítendő támogatást kapott a bizottságtól lakáshitele végtörlesztésére. A szervezetet emellett visszaélésekkel, törvénytelenséggel vádolták meg, a többi között vezetőinek indokolatlan utazásaival. Gömöri a vissza nem térítendő támogatást – amelyet Deutsch Tamás alelnök javaslatára szavazott meg neki az elnökség – törvényesnek nevezte, de május 12-én bejelentette, hogy visszafizette a felvett hárommillió forintot. Azt mondta: annak ellenére döntött így, hogy szerinte jogszerűen vette fel a támogatást, hiszen ez a lehetőség akkor minden köztisztviselőt megilletett.