Szabadlábon lehet Nancy gyilkosa

-

Még mindig szerepel az Interpol körözési listáján Jao Kao-peng, akit egy magyar prostituált meggyilkolásával gyanúsítanak.


A Legfőbb Ügyészség nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a kínai férfit feltehetően elengedték a pekingi rendőrök – írta a Magyar Nemzet. A 32 éves kínai férfit, Jao Kao-penget gyanúsítják a magyar hatóságok azzal, hogy meggyilkolta a 19 éves magyar prostituáltat, H. Nancyt, mert ki akarta őt sajátítani.


Merhej Raulla, a Legfőbb Ügyészség helyettes szóvivője a lap kérdéseire csak annyit válaszolt: az „üggyel kapcsolatban tájékoztatom, hogy folynak az egyeztetések a Kínai Népköztársasággal a lehetséges jogi lépésekről.”

A lap úgy tudja a közép-európai kínai közösségből, hogy Jao Kao-penget elengedték országa hatóságai, miután nem áll rendelkezésükre ellene semmilyen bizonyíték. Ezt az elméletet erősíti az is, hogy a férfi még mindig szerepel az Interpol körözési listáján.

A vizsgálat hónapok óta szünetel. Jao Kao-peng tavaly május végén jelentkezett Kínában a rendőrségen, ám távozhatott. Később vélhetően a nemzetközi körözés hatására előállították, ám a legutóbbi hírek szerint ismét elengedték. A két ország között nincs kiadatási egyezmény, amely nehezíti az ügy haladását. Ha nem sikerül megállapodniuk, akkor a férfi megúszhatja a dolgot.

H. Nancyt tavaly májusban a budapesti Akácfa utca egyik lakásában gyilkolták meg. Kuncsaftjai között állítólag politikusok is voltak.