Svájc kihallgatná Blattert, Platinit és az orosz sportminisztert is

Fotó: AFP / MICHAEL BUHOLZER

-

Bennfentes forrásokat idézve a Sunday Times arról ír, hogy a svájci ügyészség ki akarja hallgatni Joseph Blattert, a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (FIFA) újraválasztott elnökét, Michel Platinit, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) elnökét és Vitalij Mutko orosz sportminisztert is a FIFA korrupciós botrányának ügyében indított büntetőeljárás során.


A konzervatív vasárnapi brit lap – amely éppen egy éve feltáró riportsorozatot közölt a 2022-es világbajnokság győztes katari pályázatát övező korrupciógyanús ügyekről – most azt írta, hogy Blatter az egyike annak a tíz, jelenleg is hivatalban lévő FIFA-tisztviselőnek, akiket a svájci hatóságok ki akarnak hallgatni.


A lap forrásai szerint egy svájci ügyészcsoport titokban már két hónapja büntetőjogi eljárást indított a 2018-as és a 2022-es vb rendezési jogáról 2010 decemberében tartott FIFA-szavazás ügyében bűncselekménynek minősülő hivatali visszaélés és pénzmosás gyanújával. E bűncselekmények a svájci törvények alapján 7 és fél évig terjedő szabadságvesztéssel büntethetők.

A 2018-as vb rendezési jogát Oroszország nyerte.


A Sunday Times szerint a svájci vizsgálat eddigi menete során már lefoglaltak dokumentumokat a FIFA székhelyén, és zárolták egyes FIFA-tisztviselők bankszámláit. Blattert és Platinit „információkat szolgáltató személyként” készülnek kihallgatni a svájci hatóságok; a svájci törvények alapján ez a meghatározás a tanú és a gyanúsított közötti jogi státust jelöli. A lap forrásai azt állítják, hogy ugyanezen jogi státus alapján kívánja meghallgatni a svájci ügyészség Vitalij Mutko orosz sportminisztert is.


A svájci vizsgálat az amerikai igazságügyi minisztérium és az FBI által indított eljárástól elkülönülve folyik.


Greg Dyke, az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) elnöke a BBC televízió vasárnapi politikai magazinműsorában kijelentette: Blatterre „szinte lehetetlen” nyomást gyakorolni, mert egyszerűen nem vesz tudomást a személyét közvetlenül érintő nyomásgyakorlási kísérletekről. Az elmúlt másfél évtizedben „botrány botrányt követett” a FIFA-ban, de Blatter „mindegyiket megúszta” – fogalmazott az FA vezetője. Hozzátette ugyanakkor: mindezek ellenére sem hiszi, hogy Blatter kitölti újabb elnöki megbízásának négy évét, mert a mostani botrány minden eddiginél nagyobb.

Dyke egyenes utalást tett arra a lehetőségre, hogy a FIFA korrupciógyanúval őrizetbe vett vezető tisztviselői Blatter ellen vallhatnak. Az FA elnöke nem tartaná meglepőnek, ha a vezetők közül néhányan vádalkut kötnének a nyomozást folytató amerikai igazságügyi hatóságokkal. Az elnök nem zárta ki annak lehetőségét sem, hogy a 2022-es katari világbajnokság „kérdőjelessé válhat”, ha a svájci hatóságok hivatalosan is megállapítják, hogy Katar megvesztegetéssel nyerte el a rendezési jogot.


Mindeközben két brit bank is megpróbálja kimosni magát a FIFA-tisztségviselőket érintő botrányból, belső vizsgálatokat folytatnak, hogy kiderüljön, a FIFA tisztségviselői használták-e a szolgáltatásaikat korrupt kifizetésekre.