Súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly

Fotó: MTI / Máthé Zoltán

-

Kedden délután súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly. A színészt kórházba kellett szállítani.


A baleset Budapesten történt, a 22. kerületben. A hírt a Barátok Közt sajtósa, Böjte Piros is megerősítette – olvasható a Hír24.hu-n. A portál úgy tudja, hogy a színész már a Honvédkórházban van, az intenzív osztályon ápolják. Az állapota olyan súlyos, hogy lélegeztetőgépre kellett kapcsolni.


Az Országos Rendőr-főkapitányság az eset kapcsán közölte, egy motor és egy kocsi ütközött össze a Háros utca és a Gyöngyszem utca kereszteződésében kedden kora délután háromnegyed 1 körül, egyelőre ismeretlen körülmények között. A kétkerekű vezetője sérült meg a karambolban. A baleset körülményeit vizsgálják.