Storck: Mindent a magyar labdarúgás érdekében teszek

Fotó: MTI / Illyés Tibor

-

Szalairól, Bödéről, Dárdai Pál örökségéről és a pótselejtezős esélyekről is beszélt a Kickernek adott interjúban a magyar szövetségi kapitány.


Németország vezető focimagazinja, a Kicker internetes kiadása hosszabb interjút közölt Bernd Storckkal, a magyar válogatott szövetségi kapitányával. A csapattal a Norvégia elleni pótselejtezőre készülő szakember először a két mérkőzés esélyeiről beszélt.

„Jóllehet a norvégok a favoritok, ha megnézzük, hol szerepelnek a játékosaik, de nekünk is ugyanannyi esélyünk van – olvasható a Sport TV honlapján megjelent fordításban. – A selejtezőben jó eredményeket értünk el, biztosan álltunk a lábunkon. Fejlődni akarunk, irányítani, nem csupán reagálni. Birtokolni szeretnénk a labdát, nem pedig a 'rúgd és fuss!' módszert alkalmazni. Jó úton járunk.”

Természetesen szóba került az új stáb is, a lap elsősorban a világ- és Európa-bajnok Andy Möller jelenlétének fontosságát firtatta. A változásokról Storck azt mondta, hogy szerette volna profibbá tenni a stábot, hiszen “eddig még állandó edzők sem dolgoztak a csapat mellett”.


Bernd Storck irányít ugyan, de nem az ő személye a fontos


Ezután a lap rátér a csapat előtt álló mérkőzésekre, és kivesézi a magyar keretet. Storck megnyugtatja az olvasókat, hogy a sárga lapok miatt eltiltását töltő Juhász Roland pótolható, ahogy az a Románia elleni mérkőzésen is látszott. „Akkor a Wisla Kraków-ban játszó Guzmics személyében fiatal játékos jött be, aki megállta a helyét. Nagyon erős a fejjátéka – erre szükségünk less a norvégok ellen. Így nyugodtan veszem tudomásul Juhász hiányát.”

A német olvasók számára (is) érdekesebb kérdés a Bundesligában nagyon kevés szerepet kapó két játékos, Szalai Ádám és Stieber Zoltán behívása. A lap felteszi a kérdést, hogy erre azért volt-e szükség, mert annyira kevés a válogatott szinten számításba vehető játékos? Storck szerint szó sincs erről, és magyarázatot ad a választásra, egyúttal már előrevetíti, hogy melyik játékosra, hol számít majd.

„Ádámot láttam a Hamburg ellen futballozni, nagyon tetszett. Sokat dolgozik a letámadásnál, ami a csapat szempontjából nagyon fontos. Különösen Norvégiában lesz rá szükségem, mert tudja, hogyan segíthet a csapatnak. Stieber Zoltán pedig a jelenlétével jót tesz a csapatnak, pozitív beállítottságú. Könnyedségével, gyorsaságával nagyon fontos a számunkra. Biztosan segít nekünk.”

Szóba kerül Böde Dániel is, akit az utolsó két csoportmérkőzésre szinte beköveteltek a csapatba a szurkolók, de Storck most nem az ebből fakadó kényszerből hívta meg az NB I góllövőlistáját vezető Fradi-csatárt. „Böde a tizenhatosra termett, de nem hiszem, hogy Oslóban olyan sokat lennénk a tizenhatoson belül. Harcmodora a hazai mérkőzésen jobban érvényesülhet.”

Megkerülhetetlen kérdés, hogy mit gondol Storck arról, hogy annak a Dárdai Pálnak a munkáját kellett átvennie, akinek azóta is a nevét skandálják a szurkolók minden egyes válogatott mérkőzésen. Storck hangsúlyozza, hogy Dárdai és ő nagyon jó barátok, a Hertha kispadján ülő magyar javasolta őt az MLSZ-nek, még, mint szakmai igazgatót.

„Tudtam, hogy átkozottul nehéz lesz a srácokat eljuttatni a playoffig. Mindent a magyar labdarúgás érdekében teszek, nem a sajátoméban. Az a megbízásom, hogy profibbá tegyem a labdarúgást. De az is világos, hogy Pál a múltja alapján nagyon megbecsült ember. Egyetlen magyar csapat sem szerepel már a nemzetközi porondon, emiatt mér az is kisebb csoda, hogy eljutottunk a rájátszásig.”

Storck végül azzal zárja a beszélgetést, hogy nem aggódik a munkájáért, nem foglalkozik azzal, mi lesz, ha nem sikerül kivívni az Eb-szereplést, „Magyarországot vissza kell vezetnünk a nagy nemzetek közé. Függetlenül az én személyemtől.”