Srácok, minek ez a sok hiszti?

Fotó: AFP / GREG BAKER

-

Alig három futamot kellett várni ahhoz, hogy a Mercedesnél ismét búcsút intsenek a csapatharmóniának, miután Nico Rosberg és Lewis Hamilton már nemcsak a pályán, hanem azon kívül is egymásnak esett. Ami első látásra hisztinek és nyavalygásnak tűnik, az adott esetben a pszichológiai hadviselés része, ami ugyanúgy része a Forma-1-nek, mint a gumistratégia vagy a szárnybeállítás, de vajon lehet-e célravezető a feszültségkeltés?


Engem mentálisan megtörni? Azt hiszem, ezzel nehéz dolga lesz.

Nico Rosberg nagyjából egy évvel ezelőtt, május 11-én mondta ezt arra reagálva, hogy a csapattársa, Lewis Hamilton kifejezetten erre a stratégiára, az ő mentális megtörésére akart építeni az éppen soron következő Spanyol Nagydíjon. Már ekkor egyértelműnek tűnt, hogy a Mercedesek verhetetlenek, az egyéni világbajnoki harc végkimenetele azonban még kétesélyes volt. A két esélyes fejében pedig már ekkor tudatosodott, hogy ezt a harcot nemcsak a pályán kell megvívniuk, ennek megfelelően parázs szóváltásokkal és üzengetésekkel színesítették a szezont, az utolsó szó jogán viszont Hamilton volt az, aki besöpörte a világbajnoki címet.

Idén alig három futamot kellett várni arra, hogy a Mercedesnél már tavaly izzó feszültség ismét lángra kapjon. Nico Rosberg ezúttal a múlt heti kínai futam utáni sajtótájékoztató nagy nyilvánosságát választotta ki arra, hogy szóvá tegye a sérelmeit, amelyek normális esetben inkább a csapat zárt körben zajló debriefjén hangzanának el. A német ugyanis úgy érezte, hogy a csapattársa tálcán kínálta fel őt a kiéhezett Ferrarinak azzal, hogy nem ment elég gyorsan az első helyen, így Sebastian Vettel a sarkában maradhatott. Később Toto Wolff csapatfőnök sem tagadta, hogy Hamilton lassulása veszélyeztette Rosberg második helyét, a sajtótájékoztató helyszínén azonban mégis megfagyott a levegő egy pillanatra, amikor a német nyilvánosság előtt is felelősségre vonta emiatt a csapattársát.


Rosberg és Hamilton a sanghaji sajtótájékoztatón


Egy ilyen csörtének a természetéhez hozzátartozik, hogy nehéz lezárni, ennek megfelelően Lewis Hamilton később újabb találatot vitt be, és arról beszélt, hogy a csapattársa egyszerűen nem adott bele mindent. „Azt mondták, kényelmesen elvan a második helyen, erre én azt mondom, ez a különbség köztünk: én mindig nyerni akarok”. Nagyobb sértést talán el sem lehet képzelni a Forma-1-ben, mint azt, ha egy versenyző esetében megkérdőjelezik, hogy nyerni akar-e. Ennél már csak az sértőbb, ha rásütik, hogy nem elég gyors, és igen, Hamilton bedobta ezt a kártyát is: „Nem volt elég gyors. Ez a Forma-1. Én ezen nőttem fel. Itt előzéseket akarsz látni. Csatákat akarsz látni. És most, hogy része vagyok ennek a sportágnak, nem akarom, hogy túlságosan kontrollált legyen.”


A Kínai Nagydíj óta zajló szócsatában egyelőre Rosberg húzta a rövidebbet, nem elég, hogy Sanghajban második lett, egyre többen vannak azok, akik úgy gondolják: joggal. A kirohanása után pedig úgy tűnt, nemhogy veszíteni nem tud, de úgy toporzékol, mint egy kisgyerek, akinek elvették a játékát.

A brit sajtó arról írt, hogy Lewis Hamilton pszichológiailag is megtörte Rosberget, akivel „könnyű volt szimpatizálni, de nehéz egyetérteni”. És azért sem irigyelik, mert együtt kell élnie a gondolattal, hogy kerék-kerék elleni harcban nem tudja megverni Hamiltont, ha mindkét autó ugyanolyan állapotban van.

Előjött a bokszmeccs hasonlat is, mármint az a fajta mérkőzés, amelyben a két bokszoló nem ugyanabban a súlycsoportban van. „Igazság szerint, ha ez a csapaton belüli harc bokszmeccs lett volna, már rég leállították volna, mert Hamilton már csak szórakozott az ellenfelével. Rosberg olyan, mint egy pehelysúlyú bokszoló, akit agyonver a nehézsúlyú társa. Így talán érthető, hogy miután ilyen zavarba ejtően leiskolázták, részegen dülöngélve visszajön kötekedni, és megvádolja Hamiltont, hogy elcsalta a meccset”.


Nem ez volt Rosberg önfeledt ünneplése


Rosberg tehát aligha jöhetett ki jól ebből, viszont talán felismerte, hogy eljött a pillanat, amikor be kell gyújtania a pszichológiai ágyúkat, még mielőtt Hamilton elérhetetlen távolságban lesz tőle. Más kérdés, hogy egyelőre fordítva sült el a támadása. Sőt az is lehet, hogy már el is késett vele, a Ferrari feltámadásával ugyanis a csapatutasításoktól eddig idegenkedő Mercedesnél egyre közelebb kerülnek ahhoz a pillanathoz, amikor Rosberget hivatalosan is második számú pilótának kell nyilvánítaniuk, és a stratégiáját Hamilton győzelmének alárendelniük – Toto Wolff csapatfőnök erre tett is utalásokat –, ami azt jelentené, hogy a világbajnoki esélyeinek már a szezon első felében búcsút inthetne.

A tavalyi Belga Nagydíj óta Hamilton a pályán és a pályán kívül is Rosberg fölé kerekedett: a német pilóta hiába ül a mezőny legjobb autójában, az elmúlt 12 futamból mindössze egyszer sikerült nyernie, ami az önbizalom szempontjából nagyon keserű mérleg. A SkySports szakértője, az exversenyző Martin Brundle szerint az, hogy a német ez alatt eljátszotta a jó fiút, csak tovább fűtötte a világbajnok magabiztosságát. A morgó rossz fiú jobb választás lenne, de most már késő, mert a német dühöngése lepereg Hamiltonról, és inkább Rosbergre vet rossz fényt. A legkézenfekvőbb megoldás az lenne, ha Rosberg a futamokon vagy az időmérőkön elé tudna kerülni, de idén ez egyszer sem jött össze. Rosberg ezért is volt olyan frusztrált, amikor a sanghaji időmérőn mindössze 40 századdal maradt le Hamiltontól, és ezzel a pole pozícióról.


Ilyen a frusztráltság hangja


A pszichojátszmák mesterei

Ezekben a szócsatákban, vádaskodásokban, sértődésekben megnyilvánuló konfliktusokban természetesen nincs semmi új, ez a fajta pszichológiai hadviselés ugyanúgy része a Forma-1-nek, mint a gumistratégia vagy a szárnybeállítás. Ahogy Martin Brundle fogalmazott: „A Forma-1 olyan csapatsport, amely paradox módon két emberre összpontosít”. Ennek a két embernek adott esetben alakulhatnak úgy a céljai, hogy azok nem feltétlenül egyeznek a csapat elképzeléseivel, így a pszichológiai hadviselés eszköz arra is, hogy az istállón belüli erőviszonyokat befolyásolják.

Ayrton Senna és Alain Prost óta pedig erősen él a Forma-1-ben az a toposz is, hogy világbajnoki címet, különösen csapaton belül, csak egy kisebb világháború árán lehet megnyerni – és a Sennát példaképének tekintő Hamilton ezt a hozzáállást nagyon is magáénak érzi. A most éppen Hamilton által példásan bemutatott módszernek – az ellenfél mentális megsemmisítésének – több nagy mestere is volt és van azonban a már említett Sennán és Proston kívül is.


Prost, Senna és a tartós mosolyszünet


Fernando Alonsót például a rivális csapat, a Red Bull tulajdonosa, Dietrich Mateschitz hasonlította a legendás bokszolóhoz, Muhammad Alihoz, nem a balegyenesei miatt, hanem azért, mert Alihoz hasonlóan ő is a pszichológiai hadviselés eszközeivel próbálta megnyerni a meccseit. Az elmúlt években még a Ferrarival versenyző spanyol világbajnok rengeteg fórumon hangot adott például annak a vélt vagy valós meggyőződésének, hogy Sebastian Vettel csak azért képes futamokat és világbajnokságokat nyerni, mert jó az autója. Vettel ezt úgy dekódolhatta, hogy nem ő a legjobb pilóta (a négy világbajnoki címe ellenére), miközben a versenyzők mentális erejének az egyik legfontosabb oszlopa a meggyőződés, hogy ők a legjobbak. A Red Bullnál azért is voltak felháborodva annyira Alonso célzott támadásai miatt, mert tartottak attól, hogy ezek a mondatok tényleg betalálnak Vettelnél – és önbizalom nélkül egyik versenyző sem ér semmit.


forma1, formula-1, ellentét

Fernando Alonso célzott támadásokkal próbálta megtörni Sebastian Vettelt


A pilóták testét és lelkét karbantartó trénerek azt mondják, a hozzáállás és az önbizalom versenyeket, akár világbajnokságokat is eldönthet. A sokat ismételt közhely szerint az önbizalom az, ami elválasztja a nagyszerű versenyzőt a bajnoktól. Viszont pont az önbizalom az a tényező, amely futamról futamra, edzésről edzésre, sőt akár körről körre változhat – és nemcsak a köridők, előzések, győzelmek és vereségek befolyásolják az éppen aktuális szintjét, hanem a gesztusok és a szóbeli üzengetések is.

Ezért volt jelentősége annak, hogy 2012-ben, amikor az utolsó futamig tartott a harc a vb-címért Fernando Alonso és Sebastian Vettel között, a spanyol csak úgy mellékesen megjegyezte, hogy neki valójában a Red Bull-lal és az autót tervező Adrian Newey-val kell harcolni, nem is a fiatal némettel. Vettelt ez nem akadályozta meg abban, hogy további vb-címeket söpörjön be, de valószínűleg megmaradt benne a tüske – főleg, hogy a sajtó és a szurkolók is ráerősítettek erre, és abban az évben a csapatfőnökök és a versenyzőtársai Fernando Alonsót választották meg az év legjobbjának.


forma1, formula-1, ellentét

Mark Webbernek és Sebastian Vettelnek is volt néhány keserű pillanat


Sebastian Vettel mentális harcainak a célpontjában ott volt a régi csapattársa, Mark Webber is, a kettejük versengése olyan intenzitással zajlott a Red Bullnál, hogy már a csapatfőnök Christian Horner is nehezen tudta féken tartani a versenyzőit: 2013-ban Malajziában Vettel ellentmondást nem tűrően mondott ellen a csapatrádión a főnökei utasításának.

Hamiltont sem kell félteni, ha provokációról van szó, a tavalyi világbajnoki címét is kipárnázta rendesen beszólogatásokkal, és Rosberg jó ideig megállta, hogy ne szálljon be a verbális hadakozásba. Kettejük pszichológiai hadviselése a tavalyi Monacói Nagydíjon érte el az egyik mélypontját, amikor mindenki azon vitatkozott, hogy a német szándékosan akadályozta-e meg Hamiltont abban, hogy javítson a legjobb körén az időmérőn, a futam után pedig tovább görgették a sztorit azzal, hogy a brit nem is gratulált Rosbergnek a győzelméhez. Akkor éppen Hamiltont bírálták a hozzáállása és a hisztije miatt.

Ahhoz képest, hogy az 1937-es Tripoli Grand Prix-n Luigi Fagioli egy kalapáccsal támadt rá volt csapattársára, Rudolf Caracciolára, mert meg volt győződve róla, hogy szándékosan tartotta fel őt a futamon, Rosbergék mostani nyilatkozatháborúja egész barátinak tűnik.