Kevesen maradtak Röszkén, messzire szállítják a menekülteket

Fotó: MTI / Kelemen Zoltán Gergely

-

Tegnap nehezen sikerült felszállítani a járművekre az embereket, ma egész nap olajozottan ment a dolog. Ám este újra nagyobb lett a tömeg a gyűjtőponton.


21:20

Szabó Yvette

Szegeden a nagy állomásnál mintegy 200 menekült, aki nem szállt vonatra, elkezdett tábort verni, valószínűleg ott töltik majd az éjszakát - írja a szegedma.hu. Rendőr nincs a vasútállomásnál, néhány polgárőrt és egy vasúti őrt látott a tudósító.


19:38

Rovó Attila

Hét órakor kevesen voltak már a gyűjtő- és regisztrációs pontokon, viszont rengeteg segítő dolgozott, még főztek is. A menekülteket nem helyben buszoztatják, hanem az ország többi menekülttáborába viszik őket. Bővebben itt.


19:10

Egyre többen érkeznek betegen

Szabó Yvette

A hűvös időben sokan megfáznak, úgy érkeznek a röszkei átkelőhöz, az orvosok sok lázcsillapítót, antibiotikumot használnak – közölte a Magyar Református Szeretetszolgálat (MRSZ) ügyvezető igazgatója. Osgyán Dániel szerint a tízes, ötvenes vagy százas csoportokban érkező menedékkérők fáznak és éhesek. Jelenleg 12 fok van, nagyon nagy a sár, a menekültek két-háromfős sátrakban húzódnak meg. Az MRSZ sátrakkal, áramfejlesztővel, tábori ágyakkal ellátópontot alakított ki, ahol később majd orvosok is segítik a rászorulókat.


19:00

Újra nagy a tömeg Röszkén

Köves Pál

A SzegedMa.hu este fél hat tájban még arról írt, hogy kiürült a gyűjtőpont Röszkénél, egy óra múlva azonban már legalább 300 migránsról adott hírt, akiért egy ideje nem érkezett busz. A várakozók mellé folyamatosan érkeznek az újabb határsértők sínek mentén, vagyis a tömeg további növekedésére lehet számítani az esti órákban – írja a szegedi újság.


18:53

Dán-svéd-vita a menekültek miatt

Köves Pál

A dánok végül mégiscsak szabad utat adnak a Svédországba igyekvő menekülteknek. A migránsokkal közismerten toleráns svédek tiltakoznak. Itt vannak a részletek.


18:07

Rendőri kísérettel gyalogoltak át Hegyeshalomnál a határon

Csatlós Hanna

Az utolsó Bécsbe tartó nemzetközi járatot 15 órakor indították el a hegyeshalmi vasútállomásról, azóta az osztrák vasúttársaság (ÖBB) nem fogad és nem is indít a Bécs-Hegyeshalom-Budapest vonalon járatokat. A vasútállomásra nem sokkal öt óra előtt gördült be egy a Keleti pályaudvarról érkező külön vonat, amelyen becslések szerint több mint ezer migráns utazott. Csak csütörtökön eddig mintegy háromezer migráns lépte át a magyar-osztrák határt Hegyeshalomnál az MTI információi szerint.


Rendőri kíséret mellett a határt mintegy húsz perc alatt érik el a migránsok, akik ezután Miklóshalmára (Nickelsdorf) gyalogolnak, ahonnan buszok viszik őket tovább Bécsbe. Az elmúlt napokban is indult már útnak gyalog több száz migráns a hegyeshalmi vasútállomásról a határ felé, miután csak a településig közlekedő vonattal utaztak és nem fértek fel vagy nem akarták megvárni a Hegyeshalomból Bécs felé közlekedő járatokat.


18:04

Csatlós Hanna

Az Index tudósítása szerint már nincs egy menekült sem a Keleti pályaudvarnál. Azt írják, hogy eddig nagyjából 250 menekült várakozott arra, hogy hogy nyugat felé eljusson vonattal, de csak kevés ember fért fel a járatokra. 17 óra 38-kor viszont egy olyan járat indult Győr felé, amit plusz hat vagonnal egészítettek ki. Ezek a vagonok nem Győrig mennek, hanem egészen Hegyeshalomig.


17:31

Bulgária elfogadja a kötelező kvótarendszert

Csatlós Hanna

Bulgária elfogadja a menekültek elosztására vonatkozó kötelező kvótarendszert, amelyet Jean-Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke javasolt szerdán Strasbourgban - közölte Ivajlo Kalfin miniszterelnök-helyettes, szociális miniszter csütörtökön az állami rádióban. A tárcavezető megjegyezte azonban azt is, hogy Bulgária „aligha képes a béreknek és a szociális juttatásoknak azt a színvonalát nyújtani", amely a menekültek célországaiban szokásos. Képes a menekültek számára szükséges feltételeket biztosítani, de nem tudja arra kényszeríteni őket, hogy az országban maradjanak. „Nem tudjuk őket őrizetbe venni, sem helyhez kötni" - mondta Kalfin. „Ezért át kell dolgozni a dublini megállapodás szabályait" - tette hozzá. Utóbbi értelmében a menekülteknek abban az országban kell maradniuk, ahol először az EU területére léptek, vagy ahová „elosztották" őket, igaz, hogy az EP legutóbbi állásfoglalása szerint a dublini szabályokat is átírná.


Bulgáriára az Európai Bizottság javaslata értelmében 2100 új menekült jutna. Az ottani menekültközpontok 2500 ember befogadására alkalmasak, a csütörtöki hivatalos adatok szerint csak a felét merítették ki. Idén augusztus végéig mintegy 11 ezren nyújtottak be menedékkérelmet, ebből a hatóságok eddig 4350-et hagytak jóvá. Bulgáriába a válságövezetekből érkező migránsok általában Törökországon keresztül jutnak be. Szófia éppen a török határon kiépített 30 kilométeres biztonsági kerítés meghosszabbításán dolgozik.


16:58

Korabeli amerikai tudósítás az 1989. szeptember 10-11-i határnyitásról

Köves Pál


16:57

Fontos menekültügyi évforduló

Köves Pál

Éppen 26 éve, 1989. szeptember 10-én jelentette be Horn Gyula akkori külügyminiszter a Magyar Televízió A Hét című műsorában, hogy éjféltől megnyitják a határ az NDK-s menekültek előtt. A következő hetekben több mint 60 ezer keletnémet állampolgár távozott Ausztrián át az NSZK-ba. Novemberben pedig leomlott a berlini fal...


16:56

Akadozik a regisztráció a szerb-macedón határon, fáznak a menekültek

Csatlós Hanna

Nincs áram és víz a szerb-macedón határ mellett fekvő Presevóban, így a migránsokat nem tudják nyilvántartásba venni, és az ideiglenes befogadóközpont működése is akadozik - mondta az M1 helyszínen tartózkodó tudósítója az MTI-nek. A településen reggel óta nincs áram, így feltorlódott a sor a befogadóközpont előtt, a várakozóknak pedig további nehézséget okoz, hogy az eső is folyamatosan esik. Jelenleg valamivel több mint ezren vannak a befogadóközpont környékén. A tudósító nem tudta megmondani, hogy hányan vannak a befogadóközponton belül, mert egyelőre megtiltották az újságíróknak a belépést.


A vöröskereszt élelmiszert és vizet oszt a migránsoknak, ám a hideg és a csapadék ellen nem tudják őket megvédeni, ugyanis nincsenek készleteik sem esőkabátokból, sem izotermiás sürgősségi takarókból. A migránsok fáznak, a legtöbbjük nyári, a meleg időjárásnak megfelelő ruhát visel, nem számítottak ugyanis arra, hogy ilyen hamar lehűl a levegő. Az eső ellen szemeteszsákokból készített „esőkabáttal" védekeznek. Dél-Szerbiában az utóbbi néhány napban reggelente 10 fok alá csökkent a hőmérséklet.

A szerb-macedón határ melletti településre csütörtökre virradóra mintegy 2500, a délelőtt folyamán pedig további több mint ezer migráns érkezett, ám nem tudnak továbbhaladni a nyilvántartórendszer leállása miatt. Hozzájuk további ezrek fognak csatlakozni, a macedón és szerb hatóságok ugyanis újabb vonatok érkezéséről számoltak be.


16:48

Ingáznak a menekültek Szerbia és Magyarország között

Csatlós Hanna

Az MTI tudósítója azt tapasztalta, hogy sokan ingáznak Szerbia és Magyarország között. Ez azt jelenti, hogy a a menekültek a sínek mentén átjönnek Szerbiából és a gyűjtőpontnál szereznek élelmet, italt és aktuálisan esőkabátot a segélyszervezetektől, majd visszamennek szerb oldalra. Ugyanis nem akarják, hogy a rendőrök összeszedjék őket. Abban reménykednek: az éj leple alatt majd úgy tudnak átjönni Magyarországra, hogy nem kerülnek a hatóságok látókörébe.


Az MTI szerint nemcsak a gyűjtőponthoz vezető út, de az egész környék tele van migránsokkal. Röszke és Szeged között az 5-ös főúton csoportokban gyalogolnak, illetve a faluban is állandóan előbukkannak egy-egy mellékutcából. Távolról azt is lehet látni, ahogy az emberek átkelnek a községet övező kukoricaföldeken.

A szírek mellett egyébként sok afrikait látni. Utóbbiak jellemzően eritreainak vallják magukat, de például - az egyik segélymunkás beszámolója szerint - 12 szomáliai nő is átkelt a határon. Nekik fogalmuk sem volt arról, hogy merre induljanak tovább.

Eritreát sokan Afrika Észak-Koreájának vallják – cikkünket a világ egyik legszegényebb országáról itt olvashatja.


16:44

A menedékkérők igényeit is figyelembe vennék az új szabályok

Csatlós Hanna

A dublini migrációs szabályok megváltoztatása mellett tette le a voksát csütörtökön az elfogadott, kötelező jogi erővel nem bíró politikai állásfoglalásában az Európai Parlament. Az EP szerint a jelenlegi dublini szabályokat egy olyan új, állandó mechanizmussal kellene felváltani, amely meghatározná, hogy melyik tagállam felel egy adott menedékkérelem elbírálásáért. A képviselők méltányos, kötelező elosztási kulcsokat szeretnének, valamint azt, hogy a menedékkérők elosztásánál az integrációs kilátásokat, az egyedi eseteket és a menedékkérők saját igényeit is vegyék figyelembe.


16:34

Csatlós Hanna

Tudósítónk jelentése szerint a Katolikus Karitász Röszkén segítő munkatársai és önkéntesei közel 50 embert láttak el, elsősorban végtagsérülésekkel. Egy menekült nőt azonban azért kellett Szegedre kórházba szállítani, mert megindult nála a szülés.


16:22

Köves Pál

A röszkei gyűjtőpontról ma legalább 10-15 busz szállított már el menekülteket, de mindig újabbak érkeznek. Vannak, akik nem akartak várni, így az órák óta tartó esőben elindultak Röszke, illetve Szeged felé. Talán háromszázan lehetnek – írja a Délmagyar.hu.


16:17

Új kerítés, új gyűjtőpont, új menekültek

Köves Pál

Röszkétől nyugatra, Ásotthalom közelében is gyűjtőpont létesült, a sátrakat ehhez az ENSZ adta. Innen is folyamatosan szállítják el a menekülteket – hangzott el a HírTV helyszíni tudósításában. Ásotthalom térségében a GYODA mellett már a 3,5 méter magas kerítés is elkészült egy szakaszon, de az sem okoz feltétlenül akadályt, 2-3 helyen alatta ástak át – tudta meg a SzegedMa.hu Fackelmann Istvántól, Ásotthalom alpolgármesterétől.


16:05

A kerítéshez szállíthatott anyagot egy katonai konvoj

Csatlós Hanna

Az M5-ösön15 katonai járműből álló konvoj érkezett a Hvg.hu tudósítója szerint a hódmezővásárhelyi laktanyához. Azt írják, hogy jellemzően olyan járművekről van szó, amelyek építési anyagokat szállíthattak, vélhetően a határzár építése miatt érkeztek.


15:59

Csak az elmúlt egy napban 12 embercsempészt fogtak el

Csatlós Hanna

Az elmúlt 24 órában 11 magyar és egy 1 belga állampolgárt fogtak el a Bács-Kiskun megyei rendőrök, akik a megalapozott gyanú szerint illegális bevándorlóknak nyújtottak segítséget. Embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt büntetőeljárást indítottak velük szemben.


A gyanúsítottakat az M5-ös autópálya főváros felé vezető oldalán, illetve Kelebia, Kunbaja és Kiskunmajsa térségében ellenőrizték a rendőrök, melynek során kiderült, hogy a gépjárműveikben tartózkodó külföldiek jogellenesen lépték át az államhatárt. A 43 utassal szemben idegenrendészeti eljárást indítottak – írja a police.hu.


15:56

Embertelen állapotok Röszkén – kommentár nélkül

Csatlós Hanna


15:34

Átverik a vonaton a menekülteket?

Csatlós Hanna

Egy zárt Facebook-csoportban tették közzé az alábbi fotókat egy kalauz által kiadott vonatjegyekről. A csoportban azt írták, hogy a tegnap este kilenc órakor a Keletiből induló járaton a kalauz – jeggyel már rendelkező – menekültektől akart előbb 150, majd 100 eurót legombolni. „Amikor pedig nem akartak fizetni, akkor azt mondta, hogy vagy adnak 50 eurót, vagy rendőrt hív . 50 euróért cserébe, az alábbi 2 db blokkot kapták” – írták. A csoportban azt is megjegyezték, hogy egyébként néhány magyar, külföldi és szíriai ember azzal segített a menekülteken, hogy megvette nekik a vonatjegyeiket, így szerdán nagyjából hetven jeggyel segítették ki a migránsokat.


15:34

Csatlós Hanna

MÁV, vonatjegy


15:29

A 92 éves brit veterán szír menekülteknek ajánlja fel szabad szobáját

Csatlós Hanna


15:26

Olajozottan megy a menekültek elszállítása Röszkéről

Csatlós Hanna

Bár szerdán még nehezen sikerült felszállítani a buszokra az embereket, ma már – a közben eleredt esőben – sorra szállnak fel az értük küldött járművekre a menekültek.


15:17

Rengeteg pénzt keresnek a csempészek Röszkén

Csatlós Hanna

Az embercsempészettel tényleg hihetetlen összegeket lehet keresni – a Blikk munkatársa beépült az embercsempészek közé, beszámolója szerint akadálytalanul, nagyüzemben, szabott árakon, tucatszám dolgoznak a profi embercsempészek Röszke határában, az M5-ös autópálya melletti benzinkút parkolójában. A csempészek óránként akár 60 embert is el tudnak vinni, ezzel nagyjából 3,75 millió forintot is megkereshetnek egy óra alatt.


15:13

Csatlós Hanna

Korábban írtuk, hogy már Körmenden is épül a menekülttábor, a rendészeti szakközépiskola hátsó részén létesítendő tábor nagyjából hétszáz ember befogadására lesz alkalmas.


15:04

Jövő kedden tárgyal a kormány a válsághelyzet kihirdetéséről

Csatlós Hanna

A tömeges bevándorlás okozta válsághelyzet kihirdetésére tett javaslatot a Belügyminisztérium a kormánynak, a kabinet jövő keddi ülésén dönt erről - mondta Lázár János csütörtöki sajtótájékoztatóján.


A Miniszterelnökséget vezető miniszter arról is beszámolt, hogy a nemzetbiztonsági kabinet kap olyan jelzéseket, hogy erősödik a térségben a szervezett bűnözői körök tevékenysége, és a terrorveszély lehetősége is nő Magyarországon.

Egy kérdésre azt is mondta, hogy szeptember 15-ig el kell készülnie a határzárnak Röszkénél, a vasúti sínen is.


14:51

Három segélyszervezettel működne együtt a kormány

Csatlós Hanna

Lázár János csütörtökön azt mondta, a kormány együttműködési lehetőséget kínál a Magyar Máltai Szeretetszolgálatnak, a Magyar Ökumenikus Segélyszervezetnek és a Magyar Vöröskeresztnek, hogy a határon várakozó bevándorlók megfelelő minőségű ellátást kapjanak. Lázár visszautasította azokat az állításokat, amelyek szerint a kormány nem bánik emberségesen a bevándorlókkal.


A bevándorlók ellátása nemcsak jogi, hanem erkölcsi kötelesség is - hangsúlyozta, de kiemelte azt is, hogy nem a segítséget viszik az emberekhez, hanem őket szállítják a segítségnyújtási pontokhoz.


14:42

A MÁV bejelentése az osztrák vonatstopról

Rovó Attila

A MÁV-START Zrt. a menetrendben meghirdetett vonatokat a belföldi szakaszon, Hegyeshalomig saját szerelvényekkel pótolja. Az intézkedés miatt a Budapest–Győr–Hegyeshalom vasútvonalon késések előfordulhatnak.


14:40

Berlini életkép

Rovó Attila

Angela Merkel, szelfi, menekültek, Németország, Berlin

Merkel egy berlini befogadósállomásra látogatott


14:24

Köves Pál

Az osztrák vasúttársaság leállította a vonatközlekedést Magyarország és Ausztria között, arra hivatkozva, hogy túl nagy a zsúfoltság Nickelsdorfnál és Bécsben a menekültek miatt.


14:23

Bécsből Münchenbe sem indítanak különjáratokat

Csatlós Hanna

Az osztrák vasúttársaság (ÖBB) közlése szerint nemcsak a Budapest-Bécs között közlekedő vonatok indítására vonatkozik a korlátozás, de jelenleg Münchenbe sem indítanak különjáratokat, mivel pillanatnyilag sokkal több menekültet kell Bécsbe szállítani, mint elutaztatni az osztrák fővárosból. A München felé tartó menetrend szerinti járatok ettől függetlenül közlekednek, azonban csak annyi embert engednek fel rá, amennyi a szabad ülőhely.


„Az utóbbi két hétben csaknem minden vonatunk üzemelt, emiatt jelenleg kevesebb vonat áll rendelkezésre, hiszen a szerelvényeket karbantartani és takarítani kell” - közölte a társaság szóvivője.

Az Ausztriába érkező migránsokat továbbra is buszokkal és különvonatokkal folyamatosan szállítják az osztrák-magyar határról Bécsbe.


14:17

A máltaiak is kitelepültek

Köves Pál

Egészségügyi ellátást nyújt Röszke határában a bevándorlóknak a Magyar Máltai Szeretetszolgálat. Orvosi sátránál már nyitás előtt sor alakult ki, köhögő gyerekeket, lázas betegeket vittek oda, és terhes kismamát is elláttak, egy két súlyosabb betegeket a szegedi kórházba küldtek tovább. A Magyar Máltai Szeretetszolgálat adományokat is gyűjt, Batthyány téri központjában, valamint a www.adomanyozz.hu oldalon fogadja a felajánlásokat. Elsősorban takaróra, zoknira, cipőre és higiéniai cikkekre van szükség.


14:08

Köves Pál

Közben – úgy tűnik – kiderült, ki volt az a gyerekét cipelő menekült férfi, akit elgáncsolt az operatőrnő.


14:07

Windisch Judit

Nyomozást rendeltek el a migránsokat bántalmazó operatőr ellen.


14:06

Az orosz tévé élő közvetítése Röszkéről

Köves Pál


14:04

Köves Pál

Noha tegnap rekordszámú határátlépőt fogtak a rendőrök a térségben, reggel alig voltak a röszkei gyűjtőponton. Később azonban újabb emberek jöttek, akik – a közben eleredt esőben – sorra szállnak fel az értük küldött buszokra – jelenti a helyszínről egybehangzóan a két helyi lap, a SzegedMa.hu és a Délmagyar.hu, és ez látható az orosz tévé röszkei élő közvetítésében is.