Sokan, köztük gyermekek fulladtak a tengerbe a török partoknál

Fotó: MTI/MTVA / POLISH OCEAN LINES SA

-

Hajótörést szenvedtek Görögországba tartó menekültek, ennek következtében tizennyolc ember, köztük hat gyermek fulladt vízbe az Égei-tengeren, Törökország nyugati partjainál - közölte a török Dogan hírügynökség csütörtökön.


A török parti őrség 21 embert mentett ki a vízből, és még két embert keresnek. A túlzsúfolt lélekvesztő a nyugat-törökországi Dikili faluból indult el, és a parttól két tengeri mérföldre borult fel a háborgó vízen.


Habár a tél beköszöntével csökkent a tengeren való átkelésre vállalkozó menekülők száma, még így is sokan próbálnak a török partokat elhagyva az uniós tagállam Görögországba jutni. A török sajtó szerint a kereslet csökkenése miatt az embercsempészek feleannyi pénzt kérnek (500 dollárt) „szolgáltatásaikért", ami magyarázatként szolgálhat arra, hogy a zord időjárás ellenére is útnak indulnak egyesek.

Az év eleje óta több mint 650 ezer - főleg szíriai - menekült indult el lélekvesztőkön a török partoktól a görög szigetek felé, amelyek ott az Európai Unió kapuját jelentik. Közülük már több mint 700 ember vesztette életét a viszonylag rövid, de veszélyes vízi utakon.