Sokallják a 10 hónapos eltiltást a kokainozó kajakosok – fellebbeznek

Fotó: AFP / ATTILA KISBENEDEK

-

Baráth Etele a Magyar Kajak-Kenu Szövetség elnöke szerint Csipesnek és Dombvárinak bűnhődnie kell, de a sportágnak segítenie kell rajtuk. A sportági vezetés ma áthidaló megoldásról tárgyal.


Csipes Tamara és Dombvári Bence azért fellebbeznek, mert túlzónak érzik a 10 hónapos eltiltást, amelyet azért kaptak, mert egy többhetes kemény edzőtábor után egy hétvégi buliban drogoztak. Megbánták, s miután minden anyagi támogatástól elestek, a szövetségnek most áthidaló megoldást kell találni bűnhődés és újrakezdési esély között – minderről Baráth Etele, a kajak-kenusok elnöke nyilatkozott a DIGI Sport Reggeli Start című műsorában, miután beszélt a két sportolóval.

„Azt valóban beismerték, hogy kokain volt a szervezetükben, de nagyon bánják, hogy ez bekövetkezett. Nem tudok róla, hogy olyat állítanának, hogy tudtukon kívül került a szervezetükbe drog. Versenyidőszakon kívül nem számít a cselekedetük doppingnak, ez egy erkölcsi vétség. Kemény, hosszú, többhetes edzőtábor után hétvégén elmentek egy buliba, Csipes Tamara például még előző nap is 26 kilométert evezett” – jelezte a szövetség elnöke.

„A két sportoló a versenyzésen kívül bármit tehet, edzhet, készülhet a klubjában. Ami számukra még nagyon súlyos, hogy minden anyagi juttatásuktól elesnek erre az időszakra. És innen kezdődik a történet második része: honnan lesz pénzük lakbérre, életre, a versenyzés folytatására. A szövetségnek valahogyan támogatni kell őket a visszatérésben, miközben bűnhődniük is kell. 15 éve élnek ebben a sportágban, segítenünk kell a kieső időszakban, hogy megtalálják életük értelmét. Büszke lennék, ha vissza tudnának térni, olimpiára jutnának, de ehhez minimális feltételekre lesz szükségük, de az sem megy természetesen, hogy a szövetség bújtatott módon, kiskapukkal támogassa anyagilag őket. A mai elnökségi ülésnek áthidaló megoldást kell találnia, vannak rá elképzeléseink. Egy biztos: nekik is kell feltételeket vállalni a gyámkodásért cserébe” - mondta el Baráth Etele.