Sok mindent feláldoznak a videojátékok milliomos bajnokai

Fotó: AFP / ROBYN BECK

-

Az e-sport bajnokságokat ma már olimpiai stadionokban rendezik. A győztesek milliókat kaszálnak és sztárként élnek, de a siker nincs ingyen.



Mivel a videojátékok jó része a versengésről szól, már a kezdetekkor megjelentek kisebb-nagyobb szervezett versenyek. Ezeket jellemzően tornatermekben rendezték, és a nyeremények csupán jelképesek voltak. Idővel azonban a játékipar hihetetlen fejlődésnek indult, és mostanra már a zeneipart és Hollywoodot is lenyomta éves bevételek terén. Összehasonlításképpen: a 278 millió dollárból készült Bosszúállók: Ultron Kora 631 millió dollárt hozott a konyhára a nyitó hétvégéjén, míg a 265 milliót felemésztő GTA V. már az első nap több mint 800 milliót kaszált.



A videojátékokkal azonban nem csak játszhatunk, de nézhetjük is, ahogyan mások játszanak – a legnépszerűbb YouTube-csatornák jelentős része pont erről szól. A kompetitív videojátékok – mint amilyen a League of Legends vagy a Counter Strike: Global Offensive – magas fordulatszámuknak köszönhetően kiválóan közvetíthetőek, ezért az úgynevezett e-sportok nézettsége ma már összevethető a hagyományos sportágakéval is. Évi 90 milliós nézősereggel az e-sportokra nagyjából annyian kíváncsiak, mint a jégkorongra vagy a teniszre, a bajnoki döntőket pedig gyakran olimpiai stadionokban rendezik több tízezer szurkoló előtt. A dögös cosplayesek személyében pedig az e-sportnak még saját, igencsak látványos cheerleader-tábora is van.



Sportoló-e az E-sportoló?

Ilyen számok mellett nem meglepő, hogy az e-sportba is egyre komolyabb pénz áramlik. Az első valamire való nyereményt még 1997-ben osztották ki a Red Annihilation nevű bajnokságon, ahol az első helyezett a legendás játékfejlesztő John Carmack Ferrarijával mehetett haza. Az igazán nagy áttörés azonban 2011-ben jött el, mikor a DotA 2 játék bajnokáságán 1 millió dolláros fődíjat hirdettek ki. Az e-sport ezzel új dimenzióba lépett, ahol a legjobbaknak közel akkora összeget söpörhetnek be, mint az igazi élsportolók. A tét pedig egyre emelkedik, 2014-es bajnokságon a győztes csapat már több mint 5 millió dollárt vihetett haza.

De ahhoz, hogy valaki a legjobb lehessen, komoly áldozatokat kell hozni. Napi akár 10-12 óra gyakorlás mellett sem tanulásra, sem munkára nincs idő, de még társadalmi életre sem igazán. A milliódolláros díjakért versengő csapatok tagjai „gaming house”-oknak nevezett edzőtáborokban laknak, ahol minden az utolsó csavarig egyetlen célt szolgál: a játékosok zavartalan gyakorlását.



„Én egy jó 8-10 évet beleöltem a játékba – sőt, az egyetemem is ráment viszont 2001-ben kijutottunk Koreába a világbajnokságra” – emlékszik vissza Török „KODIAK” Balázs, Magyarország legismertebb Counter Strike-játékosa. „Ha az ember az élre akar törni, akkor rengeteg időt rá kell szánnia a gyakorlásra, hiszen már akkoriban is olyan ellenfelekkel néztünk szembe, akik fizetett játékosok voltak, ez volt a munkájuk. Ha az embernek állása van, akkor ez egyszerűen nem megoldható, részben ezért is hagytam végül abba. Egyetem mellett még úgy tűnt, hogy belefér, de sosem fejeztem be a kurzust.”

Hogy jogos-e a sport kifejezés az e-sportban, az mindig heves viták tárgyát képezte. A támogatók szerint ugyanolyan elszántság, kitartás, összpontosítás, kivételes reflexek és őrült versenyszellem kell az e-sporthoz, mint bármelyik tradicionális sporthoz, ezért nagyon is helytálló az elnevezés. Az ellentábor szerint viszont semmi olyat nem lehet sportnak nevezni, aminek a képviselői kifulladnak, ha gyalog kell felmenniük a harmadik emeletre. A támogatók erre azt válaszolják, hogy akkor kapcsoljuk le a dartsosok és sakkozók házában a liftet, és nézzük meg, mi történik.



„Ezt a kérdést egyáltalán nem tartom fontosnak” - Mondja Viktor Gergely, aki Pingvinharcos néven népszerű gamercsatornát vezet a YouTube-on, és a Play IT rendezvények egyik szervezőjeként fontos szereplője a hazai e-sport-közösségnek. „Ezek a csávók (mert csajok sajnos nem sokan vannak ezen a fronton) napi 10-12 órát ölnek a játékba, edző elemzi ki a játékukat, ebben van az életük. Még egy sztárfocista sem szán több időt az edzésekre. Innentől számít, hogy sport vagy nem sport?”

A világ egyre több országában valóban kezdik sportolóként kezelni az e-sportolókat: az Egyesült Államokba a legjobb játékosok ma már ugyanúgy szerezhetnek sportolói vízumot, mint a hagyományos atléták, sőt, egyes egyetemek még ösztöndíjat is adnak az ígéretesebb gamereknek. Az e-sport valódi fellegvára azonban egyértelműen Dél-Korea, ahol a legsikeresebb játékosok rocksztároknak kijáró népszerűségnek örvendenek, de az európai elit tagjai is már jóval 100 millió forint fölött keresnek évente.

„Koreában már teljesen beleivódott a kultúrába az e-sport: gimnáziumokban és egyetemeken tantárgyként oktatják a játékokat” – magyarázza Fontos „Arwyll” Dániel és Németh „Piecre” Ákos, a hazai League of Legends-versenyek két legismertebb kommentátora, vagy gamer szóval élve shoutcastere. „A magyar e-sport azonban még nagyon gyerekcipőben jár.”



Kis ország, kis e-sport

A két fő probléma szerintük az, hogy egyrészt nincs elég pénz, másrészt nincsenek hosszú életű, profi csapataink. Csakhogy egyikből következik a másik: azért hullanak szét egyfolytában a csapatok, mert itthon senki nem tud kizárólag a játékból megélni, a tagoknak tanulniuk, dolgozniuk kell. Komoly pénznyeremények híján pedig a versenyzés sem annyira motiváló, mint külföldön. Ráadásul a nagy fluktuáció miatt nincsenek olyan csapatok, amelyeknek kitartóan szurkolni lehetne, és példaképek sincsenek, akikre a fiatal játékosok felnézhetnének.


GERMANY-ENTERTAINMENT-COMPUTER-GAMES-LAN PARTY


De amíg nem tudunk felmutatni komoly eredményeket és népes szurkolótáborral rendelkező csapatokat, a szponzorok sem fogják zsákszámra hordani a pénzt a magyar e-sportba. Természetesen az sem segít, hogy relatív kis ország vagyunk kicsi piaccal, habár a népességhez képest kiemelkedően sok gamer van Magyarországon, Arwyll szavaival élve: „kockák vagyunk”.

„Magyarországon, magyar csapatban játszva nem lehet az e-sportból megélni, és nincs is olyan csapat vagy szervezet, amely képes lenne megteremteni az élvonalba kerüléshez elengedhetetlen körülményeket és lehetőségeket. Egy hazai játékosnak az egyetlen esélye a kitörésre, ha egy külföldi csapat felfigyel rá” – mondja Pierce.



Ez történt a közelmúltban Kiss Tamással – ismertebb nevén „Vizicsacsi” – is, akinek csapata, a Unicorns of Love áprilisban második helyezést ért el az európai League of Legends-bajnokságban. Ahogy a nemzetközi csapat többi tagjának, Vizicsacsinak is be kellett költöznie a UoL németországi gaming house-ába, ahol zavartalanul készülhet az újabb megmérettetésekre.

A Legue of Legends mellett egy másik játékban, a Dota 2-ben is eljöhetett a rég várt áttörés: a nagy sikerű internetes kukkoldát, a Livejasmint is üzemeltető Docler Holding tavaly ősszel létrehozta az első magyarországi, gaming house-szal rendelkező csapatot, a Docler Myrmidonst. Ugyan a fiatal formáció ugyan egyelőre nem tartoznak a legjobbak közé, de egyre jobb eredményeket érnek el, június elején pedig megnyerték a JoinDota League Europe 5.6. nevű versenyt.



Nehéz megjósolni, hogy meddig nőheti ki magát az e-sport, melynek több elszánt képviselője már azért kardoskodik, hogy a videojátékozás az olimpiai programba is bekerüljön. Ennek a törekvésnek a sikerére nagyobb összeget egyelőre nem tennénk, a tendenciák viszont arra engednek következtetni, hogy néhány éven belül a videojáték-bajnokságok nézettsége még az olyan népszerű sportokét is utolérheti, mint a foci vagy az amerikai foci. Az e-sportok ugyanis remekül kiszolgálják egy felgyorsult, digitalizált világban élő generáció igényeit, amelynek már nincs szüksége tévéközvetítésre a megosztások, streamek és YouTube-csatornák korában.