Sok felhő és kevés eső lesz a hosszú hétvégén

Fotó: Faludi Imre / Faludi Imre

-

Tökéletes kirándulóidő: nagyrészt sütni fog a nap, záporra csak elszórtan számíthatunk.


Péntek

Reggel északnyugat felől egy felhősáv éri el hazánkat, melyből azonban csak elszórtan (a Dunántúlon) alakulhat ki kisebb zápor. Ezt leszámítva, a hajnalban képződött köd feloszlását követően sok napsütésre számíthatunk. Az északnyugati szél megélénkül, a Kisalföldön megerősödik. Reggel 4 fok körül alakul a hőmérséklet (talaj menti fagy többfelé lehet), délután 11 és 16 fok közötti értékeket mérhetünk. Gyenge hidegfronti hatás várható.


Szombat

Hajnalban többfelé válik párássá a levegő, foltokban köd is képződik. Napközben szikrázóan napos és tartósabban párás, ködfelhős tájak változhatnak. Hulló csapadék nem lesz. Gyenge marad a déli, délkeleti szél. 14 fok körül alakul a csúcshőmérséklet.


Vasárnap

Átmenetileg erősebben megnövekedhet a felhőzet, de csapadékra nem kell számítanunk. Az északnyugati szél is megerősödhet. A hőmérsékletben nem lesz lényeges változás: 12 és 16 fok közötti maximumokra van kilátás.


Hétfőtől szerdáig

Hasonló időjárásra számíthatunk mindhárom nap: reggelente párás, foltokban ködös lesz a levegő; míg délutánonként ragyogóan napos és tartósan ködfelhős tájak és időszakok váltakozhatnak. Eső nem alakul ki. Reggelente 2-4, délutánonként 11 és 17 fok között alakul a hőmérséklet.