Soha ennyien nem repültek Ferihegyen

Fotó: MTI/MTVA / Sóki Tamás / MTI/MTVA / Sóki Tamás

-

A Budapest Airport minden eddiginél nagyobb utasforgalmat regisztrált júniusban, 966 297 utas indult és érkezett a terminálokon keresztül Magyarországra, több mint 100 ezerrel több, mint egy évvel korábban.


Hardy Mihály, a repülőteret üzemeltető Budapest Airport kommunikációs igazgatója csütörtökön azt közölte az MTI-vel, hogy az utasforgalom két számjegyű, 11,8 százalékos bővülése még a 2014-es július-augusztusi csúcsidőszaknál is erősebb. Ha marad ez a tendencia, akkor a magyar főváros légikikötője újabb rekordévnek néz elébe az utasok száma alapján. Ezt az előrejelzést az is alátámasztja, hogy az év első felében szintén 11,8 százalékos volt a növekedés, ami majdnem félmillióval több légi utast jelentett a magyar fővárosban.

Nagyon magas volt az utasszállító repülőgépek ülőhely kihasználtsága is, az átlagos töltöttségi mutató, a loadfactor elérte a 81,3 százalékot, és a repülőgépmozgások, a fel- és leszállások száma is 6,7 százalékkal emelkedett. A legnagyobb forgalmat júniusban sorrendben a Wizz Air, a Ryanair, a Lufthansa, az easyJet, a Norwegian, a Germanwings, az Air France, a KLM, a British Airways és a Turkish Airlines bonyolította a légitársaságok közül.

A küldő- és célállomások toplistáját változatlanul London vezeti (négy repülőtérre öt légitársaság kínál utakat), utána következik Párizs, Brüsszel, Frankfurt, Róma, Isztambul, Amszterdam, Milánó, München és Moszkva.