Snoop Dogg nem ribancozza többet a nőket

Fotó: Daniel Boczarski

-

Nem tudta korábban, hogy a nők különlegesen szép lények. Ezért mondott róluk olyan csúnyákat. Most megtanulta. A múltját azonban nem szégyelli.


Snoop Dogg egyre komolyabb ember, történelmi sorozatokat néz például, most pedig kijelentette, hogy sokkal tapintatosabb lesz a nőkkel. „Megváltozott a hozzáállásom a nőkhöz. Érzékenyebb és tapintatosabb vagyok a szövegeimben, megtanultam elfogadni a nőt a lénye szépségéért, nem pedig ribancnak és kurvának hívni” – mondta a rapper a Sky Newsnak, mi a Telegraphon láttuk.

Snoopot az édesanyja, a nagymamája és a lánya vezette rá minderre. Ám nem szégyelli a korábbi önmagát sem, így nevelkedett, mondja, amiről nem tudott, arról egyszerűen nem tudott, nem tehet róla. „Amikor felnőttem, szerelmes lettem a feleségembe, és megtanultam szeretni az anyámat, a nagyanyámat és a lányomat. Megtanultam, mi az a nő” – nyílt meg Snoop Dogg, aki arra is rájött, az a dolga, hogy jobb emberré váljon, és hogy ennek kell meghatároznia mindazt, amit tesz és létrehoz.