Sírva kérik a stewardessek, ne kelljen fejkendőt viselniük Teheránban

Fotó: AFP / THOMAS SAMSON / AFP / THOMAS SAMSON

-

Nyolc év után, áprilisban indítja újra Párizs–Teherán járatát az Air France. Noha korábban nem volt kifogásuk a légiutas-kísérőknek, amiért kiszálláskor kendővel kell eltakarniuk a hajukat, most nem akarnak fejkendőt viselni. Franciaország és Irán is hajthatatlan az ügyben.


Az Air France több légiutas-kísérője is jelezte, hogy nem hajlandó muszlim fejkendőt viselni Teheránban, ahova április közepén indítja újra járatát a francia légitársaság – közölte a francia polgári légi közlekedésben dolgozók országos szakszervezete (SNPNC).

A Franciaország és Irán közötti diplomáciai enyhülésnek köszönhetően az Air France nyolc év szünet után április 17-től indítja újra teheráni járatait.

A személyzetnek elküldött belső feljegyzésben a légitársaság arra kérte a női légiutas-kísérőket, hogy „a repülés ideje alatt nadrágot és bő zakót viseljenek, a repülőgépből való kiszálláskor pedig kendővel takarják el a hajukat” – mondta Christophe Pillet, az SNPNC üzemi tanácsának képviselője a francia közszolgálati televízió internetes oldalának. „Naponta kapunk hívásokat aggódó stewardessektől, akik azt mondják, hogy nem akarják viselni a fejkendőt” – hangsúlyozta a szakszervezeti képviselő, aki a pénteki egyeztetésen azt kérte a vezetőségtől, hogy önkéntes alapon válogassák ki a légiutas-kísérőket a teheráni járatra annak érdekében, hogy senkinek ne sérüljön a lelkiismereti szabadsága.

„A vezetőség kitart az álláspontja mellett, miközben hónapok óta jeleztük a problémát. Szankciókkal fenyegeti azokat, akik nem hajlandók betartani az utasítást” – mondta Christope Pillet. Álláspontja szerint az Air France-nak még bőven van ideje számba venni az önkéntesen jelentkezőket, akik elegendően vannak ahhoz, hogy biztosítsák a járaton a megfelelő számú személyzetet.

Az Air France egyébként arra hivatkozik, hogy a személyzetnek, „mint minden külföldi látogatónak, tiszteletben kell tartania annak az országnak a törvényeit, ahova belép”.

„Az iráni törvények alapján a hajviseletet eltakaró fejkendő viselete a nyilvános helyeken minden nőnek kötelező az országban. Ezt a kötelezettséget, amely a repülés ideje alatt nem alkalmazandó, minden, az Iránba közlekedő nemzetközi légitársaság tiszteletben tartja” – hangsúlyozta a vezetőség. A légitársaság arra is felhívta a figyelmet, hogy a fejkendő viselése az Air France bizonyos célállomásain nem újdonság, hiszen Szaúd-Arábiában is kötelező, és nyolc évvel ezelőtt is ez volt a szabály a Teheránba közlekedő járatokon.