Simicskó a Pentagonban tárgyalt

Fotó: MTI/MTVA / Kovács Attila

-

Robert Work amerikai védelmiminiszter-helyettessel tárgyalt Simicskó István honvédelmi miniszter helyi idő szerint szerdán a Pentagonban.


Megbeszéléseivel kapcsolatban a miniszter kifejtette: a magyar–amerikai katonai kapcsolatok kiválóak. Utalt arra, hogy Magyarország az Egyesült Államokkal – a NATO keretein belül – évente mintegy 40 közös hadgyakorlaton vesz részt, magyar katonák amerikaiakkal vállvetve szolgálnak válságövezetekben, és így nagyon komoly tapasztalatokra tesznek szert az amerikai hadi kultúráról is. Simicskó István aláhúzta azt is, hogy a rendszerváltozás óta mintegy kétezer magyar végzett amerikai katonai iskolákban.

A magyar honvédelmi miniszter kifejtette: vannak olyan új kihívások – mint például a terrorizmus –, amelyekkel szemben csakis egységesen lehet fellépni, a nemzetállami megoldások hatástalanok, viszont ehhez pénzügyi források is szükségeltetnek. „A magyar kormány azon döntését, hogy a védelmi költségvetésünket évről évre növeljük, itt, Washingtonban nagyon pozitívan értékelik” – tette hozzá.

Simicskó István csütörtökön Ohio szövetségi államba látogat. Az ohiói Nemzeti Gárda ugyanis szoros kapcsolatban áll Magyarországgal, amely éppen az amerikai Nemzeti Gárda gazdag tapasztalataira figyelve szeretné újjászervezni – a NATO-ban egyébként ismét felértékelődő – területvédelmi rendszert.

Tárgyalásai után a miniszter a Pentagonban megnyitott egy 1956-tal foglalkozó kiállítást. Megnyitóbeszédében Simicskó István hangsúlyozta 1956 hőseinek bátorságát, hazaszeretetét, és megköszönte az Egyesült Államoknak, hogy olyan sok bátor magyart befogadott, akik azután kiváló polgárai lettek kényszerűen választott új hazájuknak is. A miniszter utalt a szoros magyar–amerikai katonai együttműködésre is, a közösen vállalt feladatokra a világ válság sújtotta térségeiben, kiemelve, hogy Magyarországot és az Egyesült Államokat a szabadság tiszteletének közös értékei is összekötik.

A megnyitón beszédet mondott Szemerkényi Réka washingtoni magyar nagykövet és Colleen Bell, az Egyesült Államok budapesti nagykövete, valamint James Townsend, az amerikai védelmi minisztérium helyettes államtitkára is. Valamennyien hangsúlyozták 1956 történelmi jelentőségét és a két országot összekötő azonos értékrendet.