Simicska egy fontos bevételi forrás nélkül maradhat

Fotó: MTI / Balogh Zoltán

-

Újraszabályoznák az óriásplakátok piacát. Az önkormányzatok koncesszióval választhatnák ki, hogy kik tehetnek ki reklámhordozókat.


A kormány az előterjesztés-tervezet szerint az ország összes óriásplakátját leszereltetné, hogy a semmiből építse újra a piacot – írja az Index. A szakmai körökbe kiszivárgott és onnan a lap birtokába került tervezet szerint az összes, köz- és magánterületen lévő óriásplakátjának mennie kell, majd az önkormányzatok a saját területeiken koncesszióval kiválaszthatnák, hogy mely cégek tehetnek ki pár, a mostaninál jóval kevesebb és kisebb plakátot. Lennének persze kivételek, amelyek egy-egy cégnek kedveznek igazán. A többiek, köztük a kormány köreiben most már igazán nem kedvelt Simicska-cégek viszont teljesen elveszíthetik az üzletüket az új szabály miatt, ami nagyjából azt csinálná a plakátokkal, mint amit anno a trafikokkal.

Az Index birtokába került tervezet – amelyről nem derül ki, melyik minisztériumban készülhetett – városképvédelmi intézkedésekre, konkrétan az óriásplakátok okozta vizuális környezetszennyezésre és az alaptörvényben foglalt egészséges környezethez való alapjogra hivatkozva akarja megszüntetni a reklámzajt. A tervezet indoklása szerint a mostani városkép „zsúfolt és áttekinthetetlen” a sok óriásplakáttól, ehelyett viszont tiszta városképre van szükség.

Ehhez jelentősen csökkenteni kell „a közterületen, köztulajdonban álló ingatlanon vagy közterületről látható módon magántulajdonban álló ingatlanon, ingóságon elhelyezett reklámok” számát. A dokumentum nemzetközi, elsősorban német és francia példákkal alá is támasztja azt, hogy miért kell betiltani az összes óriásplakátot.

A javaslat szerint

  • a jövőben reklámhordozó reklámfelülete nem lehet nagyobb, mint 9 négyzetméter;
  • hirdetőoszlopokat csak közművelődési céllal lehet használni, más reklámot nem lehetne ezekre tenni;
  • reklámhordozóként csak utcabútorokat lehet alkalmazni,
  • ragasztani plakátot pedig egyáltalán nem lehet.

Ez azt jelenti, hogy le kell szerelni az összes óriásplakátot, mert azokon a reklám nagyobb, mint 9 négyzetméter (inkább 12, míg maga az óriásplakát teste 14 négyzetméter), ráadásul ezekre ragasztják a plakátokat. Ilyenből jelenleg 25-30 ezer van Magyarországon, amin nagyjából 7-8 plakátcég osztozik. Az óriásplakátok több mint 90 százaléka magánterületen van, amit a tervezet teljesen betiltana, pontosabban speciális önkormányzati engedélyhez kötne.

Közterületen a kormány az önkormányzatokra bízná, hogy hová enged nem nagy és nem ragasztós reklámokat tenni. Az önkormányzatoknak mindenkivel szerződést kellene bontania, majd egy városképrendeletben ki kellene jelölnie, hol lehet reklámozni, és koncessziós eljárásban kiválasztani, hogy melyik cég teheti ki a reklámhordozóit. A szakmabeliek attól tartanak, hogy csak azok a cégek tehetnek majd ki közterületre reklámhordozót, amelyeket a Fidesz segíteni szeretne.

Az új szabályok végleg rendeznék azt a harcot, amely Simicska és Orbán szakítása után a Publimont hirdetőoszlopai körül zajlott. Ezeket a főváros megpróbálta kiszereltetni, Simicskáék pedig kopasz biztonsági őrökkel védték őket. A bíróság kimondta, hogy a Publimont-oszlopokat a főváros nem távolíthatja el. A kormány viszont a hirdetőoszlopok betiltásával végigcsinálja azt, amire Tarlósék nem voltak képesek, és végleg becsukja Simicska egyik fontos üzletét.

A kormány a tervezetben szereplő ütemterv szerint már október végén vagy november elején hatályba is lépne az új reklámozási szabályokat lejegyző törvény, 2017. november 30-tól pedig már egyáltalán nem lehetne a régi szabályok szerint reklámozni. A következő egy évben az önkormányzatoknak kellene felmondaniuk a szerződéseiket (7 hónapos határidővel), és rendeletbe foglalni, hogy hol is lehet reklámozni.