Síitákat robbantottak fel Bangladesben

Fotó: AFP / ADEK BERRY

-

Legkevesebb egy ember meghalt, és többtucatnyian megsebesültek egy síita szertartás résztvevői ellen házi készítésű robbanószerkezetekkel elkövetett merényletekben Bangladesben szombaton – közölte a helyi rendőrség.


A robbanássorozat a bangladesi síita kisebbség 17. századi, ma is fontos szerepet betöltő oktatási központjában, a Dakka óvárosában álló Huszei Dalanban történt, ahol mintegy 25 ezren gyűltek össze, hogy részt vegyenek az ásúra ünnepen. A halálos áldozat egy 14 éves fiatal. A sebesültek számát a különböző hírforrások 80 és 100 körül állapították meg.


A rendőrség szerint három robbanószerkezet lépett működésbe. Két másikat is találtak a helyszínen, de azok nem robbantak fel. A merénylők ismeretlenek, a robbantásokat egyetlen szervezet sem vállalta magára. Az ásúra a síiták egyik legszentebb vallási ünnepe, amelyen megemlékeznek Mohamed próféta unokájának, a 680-as kerbalai csatában elesett Huszein imámnak a haláláról. A kerbalai ütközet volt a döntő mozzanat az iszlám szunnita és síita ágra szakadásában.

A síiták vallási kisebbséget alkotnak a szunnita muzulmán többségű Bangladesben, de a terrortámadás ellenük gyakorlatilag példa nélküli, a két felekezet közötti ellenségeskedés több más muzulmán országgal ellentétben Bangladesre nem jellemző.