Shane Tusupot fényezi az úszószövetség

Fotó: MTI / Mohai Balázs

-

A Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöksége elismerését fejezte ki az Év sportolója-választáson győztes Dárdai Pálnak, de álláspontja szerint a Hosszú Katinkát felkészítő Shane Tusup volt a legjobb edző 2015-ben.


A MÚSZ-nak az MTI-hez vasárnap eljuttatott állásfoglalásában a testület gratulált a labdarúgó-válogatottnak és „különös tekintettel a kitűnő edzőnek, Dárdai Pálnak, aki meghatározóan hozzájárult ahhoz, hogy a magyar csapat több évtized után újra ott lehet az Európa-bajnokságon”.

Ám a „MÚSZ szakvezetése mindezek tudatában is úgy ítéli meg, hogy Shane Tusupnak a múlt évi teljesítménye még ennél is tekintélyesebb”.

Az indoklás szerint úszója, Hosszú Katinka több világ- és Európa-csúcsot állított fel, két világbajnoki, hat rövidpályás Európa-bajnoki címet szerzett, Európa legjobb női úszójának már megválasztották, és „újfent joggal nagy esélyese a világ legjobbja címnek is, amelynek hivatalos bejelentésére január 31-én éppen Budapesten, a Vigadóban zajló gálaünnepségen kerülhet sor” – áll az állásfoglalásban.

A MÚSZ ugyancsak nagyra értékelte Plagányi Zsoltnak, Cseh László edzőjének a bravúrját, aki a 30 éves sportoló „szinte példátlan újjászületésében vállalt döntő szerepet”.

A dokumentum azzal zárul, hogy a MÚSZ elnöksége „nyomatékosítja Dárdai Pál iránti tiszteletét, elismeri a szavazók objektivitását, de különös tekintettel a sportágban kialakult helyzetre, fontosnak tartja közzétenni testületi álláspontját”.

A sportágban kialakult helyzeten a Hosszú Katinka–Shane Tusup-páros, valamint az úszószövetség közötti elmérgesedett viszonyt kell érteni, amelynek a részleteiről itt olvashat.