Sérült nőt zsákmányoltak ki magyar prostituáltak Amszterdamban

-

A holland ügyész szerint barbár módon viselkedtek.


Magyarok a főszereplői annak a roppant szomorú bűnügynek, amelyről a holland sajtó számolt be. Két, stricik által kizsákmányolt magyar prostituáltat vádoltak meg azzal, hogy három nőt, köztük egy mentálisan sérültet, zsákmányoltak ki Amszterdam piros lámpás negyedében. Az ügyész 30, illetve 27 hónapos börtönbüntetést kért a 37 éves L. Évára és a 27 éves R. Andreára.

A vádlottak lehallgatott telefonjaiból kiderült, hogy az mentálisan sérült áldozatot csak a „hülyeként” emlegették. Amikor a fiatal nő végül visszatért Magyarországra, L. Éva bátorította, hogy keressen új nőket, akik a bordélyokban dolgozhatnak. A másik két áldozatnak minden keresetét át kellett adnia a prostituáltaknak.

A két elkövető 2009 májusa és augusztusa között zsákmányolta ki a kiszolgáltatott nőket. Az ügyész szerint barbár módon viselkedtek. A védők felmentést kértek a bíróságtól, mert szerintük a lehallgatott telefonbeszélgetések nem bizonyítják az emberkereskedelmet.