Serena Williams kikapott, Angelique Kerber nyerte az Australian Opent

Fotó: AFP / WILLIAM WEST

-

Első Grand Slam-győzelmét aratta a német Angelique Kerber, miután a melbourne-i döntőben három játszmában legyőzte a világelső amerikai Serena Williamset.


A 7. helyen kiemelt német Angelique Kerber három kiegyenlített játszmában 6:4, 3:6, 6:4-re legyőzte a világranglistát vezető, első helyen kiemelt Serena Williamset az Australian Open női egyesének döntőjében.

A mintegy 135 perces mérkőzés során a német teniszező remekül kontrollálta az ezúttal kissé haloványabb Serena játékát. Fontos pillanatokban - hol egy játszma elején, hol pedig éppen a végén - vette el az amerikai adogatását, és többször is meg mert húzni olyan ütéseket (háló mögé ejtett fonák rövidítés),. amit kevesen mertek volna bevállalni Serena ellen egy GS-döntőben.

A bátorsága pedig kifizetődő volt, így Steffi Graf 1994-es győzelme után 22 évvel első német játékosként ünnepelhetett győztesként az évadnyitó Grand Slam tornán.


A nap hősei


Serena semmire nyerte az első adogatójátékát, a következőt viszont elvette tőle Kerber, aki aztán hozta a saját második szerváját is, így 3:1-re ellépett. A következő játékban is 0-30-ra állt Serena, amikor begyújtotta a rakétákat, és visszabrékelve Kerbert kiegyenlített.


Telt ház előtt


Kerber azonban újfent elvette a világelső félelmetes adogatását, majd hozta a sajátját is, így újfent két game előnye volt 5:3-nál, és ezt meg is tartotta a játszma végéig. Ez volt a harmadik szett, amit Kerber pályafutása során megnyert Serena ellen.

A második játszma elején úgy tűnt, hogy ma már nem is lesz több, mert Serena két brake-kel elhúzott 4:1-re, ilyen előnyből pedig ő nem nagyon szokott játszmát veszíteni. Most sem tette, 6:3-ra behúzta a másodikat, és készülhettek a felek közös történelmük első háromszettes meccsére.


A győztes jutalma


A harmadik szettet Kerber adogatójátéka nyitotta, és a német nem csak a sajátját hozta, hanem Serena szerváját is elvette, azaz a játszma elején mindjárt elhúzott 2:0-ra. Serena viszont nem azért világelső, hogy itt feladja, villámgyorsan kiegyenlített, és kezdődhetett minden elölről.


És, valóban, mintha mi sem történt volna: Kerber újra két game előnybe került, miután 3:2-nél egy tízperces játék végén újfent elnyerte Serena adogatását. 5:2-es Kerber-előnynél pedig már a meccsben maradásért adogatott a világelső, és hozta is a szerváját, sőt a következő játékban könnyedén elvette a német adogatását, és feljött egy game-re.


Így kell örülni, ha valaki először nyer pályafutása során Grand Slam tornát


Williams az egyenlítésért szerválhatott, és 40:30-is vezetett a játékban, azonban Kerber szívósan harcolva megfogta a lendületét, a végén pedig kétszer is hibára kényszerítette. Az utolsó labdamenetben egy könnyűnek látszó ütést Serena a pályán kívülre küldött, és ezzel Angelique Kerber nyerte meg a 2016-os Australian Opent, egyúttal pályafutása első Grand Slam-győzelmét aratva.


Mindenki boldog


Eredmény:
S. Williams (amerikai, 1.)–A. Kerber (német, 7.) 4:6, 6:3, 4:6


KÖVESD A VS SPORTROVATÁT A FACEBOOKON IS!