Senkivel sem olyan jó beszélgetni, mint vele

Forrás: Spiegel & Grau

-

A 90-es években kokainfüggő, nagyjából ismeretlen humorista volt, előfordult, hogy kilenc ember előtt lépett fel. Pár hónapja Barack Obama elnököt interjúvolta meg a garázsában, és Robin Williams is neki öntötte ki a lelkét. Önéletrajzi ihletésű, vicces tévésorozatában nem fél narcisztikus seggfejnek mutatkozni, mégis könnyű megszeretni. Bemutatjuk Marc Maront.


A Slate magazin szerint a világ legjobb podcast-adása az a majdnem kétórás beszélgetés, ami a népszerű komikus, Louis C.K. és a kevésbé népszerű komikus, Marc Maron közt zajlott le 2010 őszén. Aki esetleg nem tudná: a podcast internetes rádióműsor, amit élőben, vagy felvételről, streamelve vagy letöltve lehet hallgatni. Töménytelen mennyiségű podcast van a világon (mi is készítettünk már két adást), de a legeslegjobb szerintünk is Marc Maron WTF (What The Fuck) című műsora.



A Louis C.K.-adásban minden benne van, amitől Maron zseniális: a bevezetőben elmondja, hogy ezer éve ismerik egymást C.K.-jel, és nagyon jó barátok voltak, amíg Maron önzősége miatt el nem távolodtak egymástól. Aztán elkezdődik a beszélgetés, és a két fickó rögtön teljes őszinteséggel tárgyalja ki, hogy a másik hogyan volt vele rossz fej, aztán C.K. arról mesél, mennyire antipatikus volt számára Maron, amikor megismerkedtek, amit Maron azzal viszonoz, hogy részletesen lefesti, C.K. milyen undorító körülmények közt élt akkoriban. Ezután sok szó esik a humoristák munkájáról, C.K. sikerének és Maron viszonylagos sikertelenségének okairól, elfuserált házasságaikról, C.K. első gyerekének születéséről – miközben erről mesél, szünetet kell tartania, mert majdnem elsírja magát –, és két óra múlva úgy állnak fel, hogy helyrehozták a barátságukat. Ennyire őszinte, megrendítő és felemelő pillanatok a médiában egyszerűen nem szoktak lenni.


Marc Maron


Maron sajátos, enyhén mániákus stílusához hozzá kell szokni: általában úgy nyomja a dumát, mintha be lenne kokózva, és nem éppen háttérbe húzódó interjúkészítő, rengeteget beszél magáról, adásai inkább beszélgetések, mint klasszikus kérdés-felelet interjúk. De ez nagyon jól működik, sőt, azok a legjobb epizódok, amikor Maron és az interjúalany kölcsönösen megnyílnak egymásnak. Ennek az egyik legdöbbenetesebb példája eddig az az adás volt, amiben Melanie Lynskey (Mennyei teremtmények, Együttlét) színésznő volt a vendég, és Maronnal egészen mélyre mentek gyerekkori traumáik boncolgatásában, kivesézve, hogy melyiküket hogyan nyomorították meg lelkileg a szülei. Gyakorlatilag egy terápiás ülést hallgattunk végig.



A WTF 2009 őszén indult heti két adással, jelenleg a 627. epizódnál tart, és vendég volt már benne rengeteg színész (pl. Ben Stiller, Vince Vaughn, Elijah Wood, Claire Danes), rendező (pl. Paul Thomas Anderson, Judd Apatow kétszer, Jason és Ivan Reitman, Edgar Wright), zenész (pl. Iggy Pop és Nick Cave), író (Bret Easton Ellis) és persze csomó-csomó humorista. A különösen emlékezetes adások közé tartozott a 2010 áprilisában készült interjú Robin Williamsszel, amit a színész halála után Maron újra elérhetővé tett: kísérteties volt hallgatni, ahogy Williams feltárulkozott depressziójával, függőségeivel kapcsolatban.

Hogy a podcast mostanra mennyire menővé vált, azt legjobban az mutatja, hogy júniusban Barack Obama is tiszteletét tette a humorista-riporter garázsában – merthogy Maron ott rögzíti az adásokat. Obama annyira laza volt, amennyire csak egy hivatalban levő amerikai elnök laza lehet. Igaz, hogy kicsit sokat politizált, de azért elmesélte azt is, hogy mit felelt a lányának, aki elégedetlenkedett amiatt, hogy mindenhova testőrökkel kell mennie („Ha azt hiszed, én fogok érted menni éjjel fél 12-re a barátnődhöz, nagyon tévedsz.”), bevallotta, hogy már nem nagyon kosarazik, mert ő a leggyengébb láncszem a pályán, és ezt nehezen viseli, és azt is elmondta, hogy kik a kedvenc komikusai (többek közt Louis C.K.). De az amerikai sajtó az interjú után nem ezekről az érdekességekről tudósított, hanem azzal volt tele, hogy Obama kimondta az adásban a „nigger” szót, ami az amerikai elnöktől bármilyen kontextusban elég meglepő.


Marc Maron Barack Obamával beszélget a garázsában


Amikor Maron elkezdte a WTF-ot, aligha gondolta, hogy 2015-ben az elnökkel fog dumálgatni Los Angeles-i háza kacatokkal teli garázsában. Ellenkezőleg, azért indította el a műsort 2009-ben, mert kifogyott az opciókból, komikusi karrierje lényegében befuccsolt, éppen sokadik rádióműsorából rúgták ki, és egyszerűen nem volt más ötlete, hogy mihez kezdjen. Ahogy erősen önéletrajzi ihletésű, Maron című tévésorozata első epizódjában mondja: pár évvel ezelőtt öngyilkosságot tervezett a garázsában, ma pedig a legjobb dolgot műveli ott, amit valaha csinált.

A 20 perces epizódokból álló sorozat harmadik évadja a napokban ért véget, és elég pár részt megnézni belőle, hogy valamiféle képet alkossunk Maron személyiségéről (bár a sorozatbeli Marc Maron hangsúlyozottan fikciósított mása csak az igazinak): egy megkeseredett, közepesen ismeretlen komikust alakít, aki otthonát macskákkal osztja meg, és podcastjában elsősorban sikeresebb humorista kollégáival beszélget. Narcisztikus, érzelmileg éretlen, depresszióra hajlamos, párkapcsolatokban katasztrofális.



A tévésorozatban és a podcastban részben ugyanazok a témák kerülnek terítékre, amelyekről stand uposként Maron mindig is beszélt (mármint a 80-as évek óta, amikor huszonévesként először állt színpadra). Nevezhetnénk köldöknézősnek is ezt a fajta önanalizálós, sokszor majdnem annyira fájdalmas, mint amennyire vicces humort, de ez nem lenne igazságos. Lehet, hogy régebben Maron valóban mérges, féltékeny és ellenséges volt a színpadon (amint arról C.K. beszámolt), de ez mára egészséges öniróniává szelídült. Rég a múlté az egykori kokain- és alkoholfüggő, aki befüvezve ment állásinterjúra a Saturday Night Live-ba (nem vették fel), és úgy tűnik, mára megtanult együtt élni a hideg apja és evészavaros anyja által okozott lelki sérülésekkel is. És persze egyáltalán nem csak saját maga körül forog a humora: szellemes gúnnyal elemez kulturális és társadalmi jelenségeket is. A politikát viszont általában kerüli.


Marc Maron


Aki meghallgatta az összes WTF-adást (mindig csak az utolsó ötven érhető el ingyen) és lenyomta mind a három évad Maront, az tovább durvulhat: nem túl nehéz beszerezni a Thinky Pain című másfél órás tévéfilmjét sem, aztán pedig jöhet két könyve, a The Jerusalem Syndrome és az Attempting Normal. Az első kiindulópontja, hogy szemben a Jeruzsálem-szindrómásokkal (ez egy olyan, pszichológusok által hivatalosan nem nyilvántartott jelenség, amikor valaki közel-keleti utazást követően messiásnak képzeli magát), Maron tulajdonképpen egész életében messiásnak képzelte magát, a második pedig huszonöt (javarészt kínos) anekdota a saját életéből. Utóbbiban szerepel egy mondat, ami nagyon egyszerűen, de találóan összefoglalja a tevékenységét: „Nem írok vicceket. Pillanatokat írok.”

Végtelenül izgalmas és megható, valószínűleg egyedülálló jelenség, hogy Marc Maron több száz podcaston keresztülrágva magát, mára nemcsak szakmai sikerre (a 90-es évek végén előfordult, hogy kilenc ember előtt lépett fel, mostanság akad, hogy kétezer ember előtt) és anyagi biztonságra tett szert, de tulajdonképpen meggyógyította a saját lelkét. Szeptemberben tölti be az ötvenkettedik életévét. Talán egyszer még normális párkapcsolata is lesz.


Még három érdekesség:

  • Maron felbukkant több filmben és sorozatban (Csajok, Louie) is. A Majdnem híresben ő volt a „dühös koncertszervező”, aki ordibált a bandával egy balul elsült koncert után.
  • Többször is vendég volt David Letterman műsorában, és egyetlen másik komikus sem vendégeskedett annyiszor Conan O'Brien műsoraiban, mint ő (összesen kb. negyvenszer).

  • Aki idáig eljutott, annak egy kis jutalom: a Louis C.K.-podcastból kiderül az is, hogy C.K. egyszer ráverte a farkát egy trombitatokra, az viszont nem tisztázódik egyértelműen, hogy C.K. valaha összeszarta-e magát szándékosan vagy sem.


Kövesd a VS.hu kultúrarovatát a Facebookon is!