Senkinek nem kellett a Helyi Téma

Forrás: MTI/MTVA / Varga György

-

414 millió forintért kínálták Vitézy Tamás üzletember csődbe ment hetilapjának négy védjegyét: senki se jelentkezett. Pedig fél áron adták.


Határidőre egyetlen érvényes ajánlat sem érkezett a Vitézy Tamás csődbe ment cége, az ingyenes budapesti hetilapot piacra dobó Théma Lapkiadó Kft. felszámolójához. A Pro Bonum Kft. 414 millió forintért hirdette meg a „HETI Téma”, „HELYI Téma”, „Helyi Téma” és „Théma” védjegyeket, de nem érdeklődött senki.


Pedig a közel félmilliárdos érték már leárazás eredménye, múlt év végén még 828 millió forintért verte dobra a felszámoló. Akkor se érdekelt senkit a megszűnt lap hagyatéka.

A Helyi Théma egy éve jelentett csődöt, miután a NAV végrehajtást rendelt el a céggel szemben. Március elején Vitézy Tamás még azt nyilatkozta, a lap megmarad, három hét múlva azonban a jobboldali vállalkozó és laptulajdonos egy értekezleten bejelentette a Helyi Téma végét.

Mint megírtuk, Vitézynek az egykori lapját előállító cége is odalett. A Théma Nyomda Kft. felszámolása másfél éve tart, a követelések értéke meghaladja az egymilliárdot, miközben a társaság vagyona mindössze 200 millió forint. A nyomda felszámolását kezdeményezők között a Gyurcsány Ferenc tulajdonában lévő Altus Zrt. gumihengerező cége is megtalálható. A Beta Roll Hengergumizó Zrt.-t azóta eladta a DK elnöke.

A VS.hu számolt be arról, hogy Vitézy gumi-újrahasznosító cégénél költségvetési csalás gyanújával nyomoz a Nemzeti Adó- és Vámhivatal. Tamásiban egy csarnokberuházás annak ellenére nem készült el, hogy két céget is megbíztak az építéssel. A támogató hatóság a 69 millió forint előleg visszafizetését rendelte el, és megszüntette a projekt támogatását. A NAV a 69 millió sorsára kíváncsi. A nyomozás jelenleg is tart – közölte megkeresésünkre a NAV.

Vitézy legnagyobb vállalkozása, a horvát tengerparton szállodákat, hajókikötőket, kempinget üzemeltető Adriatiq Islands Gruop szintén bedőlt, több tízmilliárd az adóssága. Seszták Miklós fejlesztési miniszter egy éve világíttatja át a a cégcsoportot, a tőke- és hitelszerkezetének átalakításával kapcsolatos befektetési lehetőségeket vizsgálja. A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. januárban kérdésünkre azt válaszolta, az Adriatiq átvilágítása jelenleg is tart, előzetes információik alapján júniusban fog lezárulni.