Senki sem tudta, hogy Platini három évig a FIFA-nak dolgozott

Fotó: MTI / EPA / GEORG HOCHMUTH

-

Lennart Johansson, az UEFA korábbi elnöke szerint sem az UEFA-nak, sem a FIFA végrehajtó bizottságának nem szóltak arról, hogy Joseph Blatter FIFA-elnök 1999 és 2002 között alkalmazta Michel Platinit, a jelenlegi UEFA-elnököt.


A FIFA etikai bizottsága által egyformán 90 napra felfüggesztett Blatter és Platini egybehangzóan azt állítja, hogy nem történt semmi törvénytelen, amikor a FIFA kétmillió svájci frankot fizetett 2011-ben Platininek. A FIFA-elnök értékének megfelelő kompenzációnak nevezte az összeget, amelyet – mint mondta – tanácsadóként kapott Platini. Az UEFA-elnök pedig úgy kommentálta a kifizetést, hogy 1999 januárja és 2002 júniusa között elvégzett munkájáért kapta meg késedelmesen a neki járó pénzt, annak idején teljes munkaidős tevékenységet végzett a FIFA-nál, s eleve tisztában volt azzal, hogy a neki járó teljes összeget csak később kapja majd meg.

„Akkoriban tagja voltam a FIFA végrehajtó bizottságának és Blatternek mindenképpen értesítenie kellett volna minket erről a megbízásról, de nem tette – nyilatkozott kedden a 85 éves Johansson. – Komoly összegről van szó, mégis a sajtóban olvastam Platini szavait, miszerint szerződése volt a FIFA-val.”

Johansson, aki 2007 után az UEFA tiszteletbeli elnökeként jelen volt az UEFA végrehajtó bizottsági ülésein, azt is jelezte, hogy 2011-ben Platini nem szólt a FIFA-tól kapott pénzről.

„Tájékoztatnia kellett volna a bizottságot erről, én biztosan ezt tettem volna a helyében” – mondta el a véleményét Johansson.