Senki nem tudja, miért tiltották ki Juhászt a Kossuth térről

Fotó: Polyák Attila

-

A honvédelmi tárca a belügyre mutogat, a BM hárít, a Valton szerint csak a HM nyilatkozhat – azt senki nem akarja megmondani: ki utasította a biztonsági őröket.


Lapunk is megírta, hogy október 23-án Juhász Pétert, az Együtt alelnökét nem engedték be a Valton biztonsági őrei az állami megemlékezés helyszínére, a fővárosi Kossuth térre. A politikus rendőrt hívott, de az egyenruhások – állításuk szerint – tehetetlenek voltak.

Simicskó István honvédelmi miniszter Kész Zoltán független parlamenti képviselő kérdésére azt közölte, hogy semmit sem tud Juhász esetéről. Azonban, noha a honvédelmi tárca a felelős minden állami rendezvényért, a „biztonsági szempontok meghatározása, amely alapján a rendezvények biztosítása – ezen belül a terület lezárása, valamint beléptetés – végrehajtásra kerül, olyan szakmai kérdés, amely a Belügyminisztérium és a rendőrségi szervek hatáskörébe tartozik” – írta Simicskó.

Ezért megkerestük a belügyminisztériumot a kérdéssel, miként sikerült úgy meghatározni a „biztonsági szempontokat”, hogy azokon épp Juhász akadjon fenn. A tárca mindössze annyit válaszolt: „Elektronikus úton a Belügyminisztérium részére küldött megkeresését – válaszadás céljából – továbbítottuk a Honvédelmi Minisztérium Nemzeti Rendezvényszervező Hivatal részére."

Végül mégis válaszolt a belügy, és eszerint a „Belügyminisztérium nem hozott döntést az állami ünnepség előkészítése, megrendezése és lebonyolítása során felmerült szakmai kérdésekben. A rendőrség nem hozott döntést az állami ünnepség előkészítése, megrendezése és lebonyolítása során felmerült szakmai kérdésekben. Nem határoztunk meg biztonsági szempontokat. A rendőrségnek nem feladata a »válogatás«, nem válogatott, nem válogathatott a lezárt területre belépni szándékozó állampolgárok között.”

Megkerestük a Valton-Sec Kft.-t, amely a beléptetést intézte: kitől kaptak utasítást arra, hogy az ellenzéki politikus nem léphet be a Kossuth térre. A cég igazgatóságától azt a tájékoztatást kaptuk, hogy az ügyben kizárólag a honvédelmi tárca nyilatkozhat.

Juhász Péter beperelte az ünnepség rendezéséért felelős honvédelmi tárcát kitiltása miatt.