Senki ne küldjön több pénzt Sickratmannek!

Fotó: Sickratman Facebook / Tar Dávid

-

Paizs Miklósnak csütörtök reggelre 165 forintja maradt. Segítséget kért a Facebookon, a felhívása be is járta a magyar internetet, estére pedig másfél millió forintnyi adomány gyűlt össze a számláján.


A leginkább Sickratman néven kiadott dalairól ismert Paizs sokoldalú underground művész, ősrégen még tagja volt a Bëlgának is, és számtalan projektje volt az ujjbábozástól kezdve a tuvai torokéneklésig. Tegnap aztán Paizs a Facebookon tett közzé egy felhívást, amelyben gyakorlatilag koldult, mivel elfogyott a pénze, más módszert pedig nem talált, hogy eltartsa magát és két lányát.


„Mindenesetre, ha van fölösleges pénzed, utalhatnál belőle. Ételre gyűjtök. Igen, ennek az a neve, hogy koldulás. Ülök egy kalap mögött, produkálom magam, és várok. És egy kicsit azért fáj a fölöslegességem, vagy az, hogy mindössze különleges lehetek, de sikeres semmiképp" – írta többek között Paizs.



A bejegyzés villámgyorsan terjedni kezdett a neten, átvette több újság is, és estére meg is lett az eredménye. Mint arról Paizs a mai bejegyzésében beszámolt, az akció sikere minden várakozását felülmúlta:

„A világ sokkal tovább bonyolódott a szememben az elmúlt pár órában.
Kaptam koncertlehetőségeket, aztán éjfél után valamivel megnéztem egy automatában a számlámat is, és 1 575 000 forintom lett.
Ennyi pénzem még sose volt.
Ösztöndíjnak veszem.
Bűntudat nélkül fogok művészeti tevékenységet végezni.
Köszönöm a lehetőséget, és többet ne küldjetek."