"Semmilyen muszlim hit nem volt, csak könnyen manipulálható fiatalok"

-

Egy francia újságíró hat hónapra beépült egy terrorista csoportba, és végignézte, ahogy megpróbálnak merényletet előkészíteni. A csoport vezetője mobiltelefonos alkalmazás segítségével még akkor is szervezkedett, amikor épp letartóztatásban volt.


A Said Ramzi álnevet használó, muszlim újságíró, aki, mint azt AFP hírügynökségnek elmondta, "ugyanannak a generációnak a tagja, amelyik a november 13-i párizsi terrortámadásokat elkövette", dokumentumfilmet készített Allah katonái címmel, amit hétfő éjjel mutatnak be Franciaországban.

Ramzi először olyan emberekkel vette fel a kapcsolatot, akik a Facebookon népszerűsítették a dzsihádot, majd segítségükkel a francia Chateauroux-ban találkozott a csoport vezetőjével is, egy fiatal, Oussama nevű francia-török állampolgárral, aki öngyilkos merényletre próbálta rávenni az Iszlám Állam nevében, mert cserébe "a paradicsom vár rá, nők, palota, szárnyas paripa, arany és drágakő".

A szóba jöhető merényletek között szórakozóhelyen elkövetett robbanóöves támadás, repülőgép-lelövés és média megtámadása is szerepelt.

A legnagyobb tanulság Ramzi számára az volt, hogy


Semmilyen muszlim hit nem volt ebben, semmilyen világmegváltás, csak elveszett, frusztrált, öngyilkos hajlamú, könnyen manipulálható fiatalok.

A csoport tagjai közül többet letartóztattak a francia hatóságok, mielőtt végre tudták volna hajtani a támadásokat. Egyikük, akinek sikerült elmenekülnie, sms-t küldött Ramzinak "Meghalsz" szöveggel.


"Itt ért véget a beépülés" - mondta az újságíró az AFP-nek.