Semjén összeszámolta a befogadott arab keresztényeket

Fotó: MTI/AP / Amr Nabil

-

Ha nem is ezer család, de viszonylag sok egyiptomi kapott soron kívül állampolgárságot az elmúlt években, akik akár kopt keresztények is lehetnek. Egy írásbeli válaszban Semjén Zsolt összeszámolta a különböző jogcímeken érkezett közel-keleti személyeket, és arra jutott, hogy Magyarország befogadó állam.


Magyarország a nyilvánosság kizárásával befogadott ezer iraki és egyiptomi keresztény családot, akik az állampolgárságot is megkapták – állította két héttel ezelőtt Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere. Ennek nyomát viszont a hivatalos nyilvántartásokból nem lehetett kiolvasni, ezért tett fel írásbeli kérdést a parlamentben Szabó Tímea független (PM-es) képviselő, amire Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes válaszolt.

A törvény szerint a köztársasági elnök felmentést adhat a honosítás további feltételei alól, „ha a kérelmező honosításához Magyarországnak fontos érdeke fűződik”. Ezekben az esetekben csak a büntetlen előélet az állampolgárság megadásának feltétele, illetve az, hogy a honosítás ne veszélyeztesse a köz- és nemzetbiztonságot. Eddig azt lehetett tudni, hogy főleg sportolókat honosítanak így, hogy minél hamarabb szerepelhessenek a válogatottak színeiben.

Semjén válaszából viszont az derül ki, hogy 2008 óta (idén június 30-ával bezárólag) összesen 263 ember szerzett magyar állampolgárságot ilyen módon, államérdekre hivatkozva. Ezek több mint fele, 198-an eredetileg egyiptomi állampolgárok voltak, ők akár lehetnek kopt keresztények is, de a vallás nem szerepel a nyilvántartásban. Semjén viszont azt írta: a kormány „különös figyelmet fordít az üldözött vallási csoportok védelmére”.

Az eredetileg a határon túli magyarok számára a törvénybe iktatott, úgynevezett egyszerűsített honosítást is alkalmazták közel-keleti személyekkel szemben. Ezt azok kérhetik, akiknek felmenői vagy magyar állampolgárok voltak, vagy – 2013 óta – azok is, akik régebb óta házasságban élnek magyar állampolgárral. Ezen a jogcímen Semjén szerint 349 fő szerezte meg vagy szerezte vissza a magyar állampolgárságot, főként egyiptomi, szír és jordániai állampolgárok.

Állampolgárság nélkül, tartózkodási vagy letelepedési engedéllyel is érkeztek közel-keleti személyek Magyarországra, Semjén adatai szerint Egyiptomból 2013–2014-ben összesen 1161-en, Irakból pedig 205-en.

A miniszterelnök-helyettes ehhez még hozzáadja a tágabban értelmezett térségből (Marokkótól Afganisztánig) különböző jogcímeken tartózkodási vagy letelepedési engedélyt kapott több mint húszezer embert, illetve a menekültként, oltalmazottként vagy befogadottként elismert 1867 embert (a számok közt átfedések lehetnek, ugyanaz a személy több helyen is szerepelhet), és ebből azt a következtetést vonja le, hogy „Magyarország egy befogadó állam”, hiszen „kontrollált módon”, de védelmet biztosít a rászorulóknak.