Segítség, hogy magabiztosak legyenek a hajléktalanok

Fotó: Abcúg / Hajdú D. András

-

A hajléktalanok számára megfizethetetlen a fodrász, pedig ha rendben van a frizurájuk, ők is visszaszereznek valamit a méltóságukból – írja az abcug.hu.


A XIII. kerületben dolgozó fodrász, Szentes Anita időről időre ingyen vállalja a rászorulók hajvágását. Az abcug.hu négy hajléktalant kísért el a fodrászhoz, és beszélgetett el velük.


„Olyan lehetetlen hajam van, nem marad meg benne a dauer se” – bosszankodott Mária nyaktól lefelé fekete lepelbe burkolva. Mária, akit gyerekkora óta mindenki Csurikaként ismer, tizennyolc éve került az utcára az akkor hatéves fiával együtt. „Volt, amikor híd alatt éltünk, máskor meg pincében. Az anyaotthonba nehéz volt bejutni”. Ma már közösen bérelnek egy kis lyukat egy dunakeszi ház udvarán, ahol saját hűtőjük és mosógépük sincs, csak ágy, asztal és szék. „Minden éjjel arra kelek, hogy a falban szaladgál az egér. Ütni szoktam a falat. Mire megunja, hogy dörömbölök, megáll. Aztán tudok aludni”. Csurika továbbra is hajléktalanként tekint magára, ezért is dolgozik a Város Mindenkié (AVM) hajléktalanokat segítő szervezetnek, amelynek központjában találkoztunk. „Ha valaki hajléktalan, az csak azt jelenti, hogy nem lakásban alszik. Attól még miért ne figyelne a hajára?” – hunyorgott a frufruja mögött, nehogy a szemébe hulljanak a hajszálai


Szentes Anita családjában nem találni fodrászt, neki mégis az volt a gyerekkori álma, hogy egyszer saját szalonja legyen. Szegeden nőtt fel, az álma pedig valóra vált, ma a XIII. kerületben dolgozik fodrászként. „Hihetetlenül fel tud tölteni, amikor látom valakin, hogy tetszik neki a haja”. Anita szociálisan túlérzékenynek mondja magát, ezért is szokta ingyen vállalni rászorulók hajvágását. Volt már gyerekotthonban és idősek otthonában is, idén pedig másodszor tette rendbe hajléktalanok frizuráját. „Írtam A Város Mindenkié e-mail címére, hogy van-e rá igény. Volt, úgyhogy jöttem” – mondta


„Két éve voltam legutóbb fodrásznál, de elrontották, túl rövid lett. Mostanra meg már túl hosszú” – magyarázta Csurika, aki azt kérte Anitától, vágja a haját kleopátrásra. „A fiam mindig kérdezi, mikor festettem be a hajam, mondom, ne hülyíts már, sosincs befestve” – nevetett. Korábban a hajléktalanok által szerkesztett Fedél Nélkül című lapot árulta az utcán, Csurika szerint meg is lett az eredménye: a nap minden színt kiszívott a hajából. Most úgy tervezte, hogy beszínezi mahagónira, de épp abból a színből nem kapott a boltban, úgyhogy maradt a sima vágásnál. Pedig egyszer még melírt is kért a hajába. „Több mint tíz éve már, hogy engem választottak a Fedél Nélkülnél az év terjesztőjének. Jutalmul én képviselhettem az AVM-et egy londoni konferencián, nagyon tanulságos volt. Na, mondtam, ha már Londonba megyünk, bemelírozzuk a hajam. Nagyon sokba került, és nem is nézett ki jól, de a melír sokáig megmaradt, nem akartam ráfesteni”


„Olyan hajat szeretnék, ami eltakarja a fülem. Ne látsszon a hallókészülékem” – mondta Anna, aki kérte, hogy ne írjuk le a valódi keresztnevét. Két éve összepakolta a holmijait két bőröndbe, azokkal hagyta ott a szüleit. Anna születése óta hallássérült, ezért a családja sosem hitte, hogy képes egyedül boldogulni. Ehhez képest ma egy gyárban dolgozik, és ha nehezen is, de fenn tudja tartani magát. „Ötven évig voltam gyerek, úrinő voltam. Apa meghalt, most anya ott van egyedül 150 négyzetméteren”. Bár jól tud szájról olvasni, a hajvágáshoz levette a szemüvegét és a hallókészülékét, ezért csak papírról tudta elolvasni a kérdéseinket


„Hú, de jó haja van” – jegyezte meg Anita, miközben az egyik kezében hajszárítót, a másikban fésűt szorongatott. Az ajtóban ott állt unokatestvére, Noémi is, aki ugyan nem fodrász, mégis szívesen segédkezik hasonló alkalmakkor. „Nagyon jó a tartása, könnyen kezelhető”. Anita nem először találkozott Anna hajával: márciusban, az előző hajvágáskor még be is festette neki. „Sötétszőke, mogyoró, nem túl világos” – sorolta Anna, milyen színeket szeret


Bár az elmúlt éveket hajléktalanszállón töltötte, nem bánta meg, hogy otthagyta a szülői házat, mert szerinte így be tudta bizonyítani, hogy képes az önálló életre, és nincs rászorulva mások túlzott pátyolgatására. „Csak a fiatal diófa hiányzik otthonról, amit ajándékba kaptam a volt főnökömtől. Nagy árnyéka volt” – emlékezett vissza néhány perccel később, elégedetten lapogatva frissen szárított haját a tükör előtt


Míg Csurika és Anna hajvágása akár húsz percig is eltartott, Anita másik két aznapi vendége ennél jóval gyorsabban végzett. „Hogy fodrászhoz menjek ? Isten őrizz!” – kiáltott fel István, amint hagyta, hogy Anita körécsavarja a fekete előkét. “Régen is inkább felhajtottam valami ismerőst, aki megcsinálta. Nehéz ezt elrontani, csak végig kell menni rajta géppel”. – „Na jó, azért csak adok neki valami fazont” – felelte Anita. „Elfuserált párválasztás” – indokolta István röviden, miért él öt éve az utcán. „Nomádolok. Találtam egy eldugott kis fészket, ahol senki sem zavar. Tető mondjuk nincs, úgyhogy ilyenkor meg vagyok lőve” – utalt az egész nap zuhogó esőre.


Istvánnak egy időben hosszú haja volt, de akkor is rendben tartotta, hogy elkerülje „az ótvar megjegyzéseket”. Manapság egy szociális munkás szokta levágni neki a nappali melegedőn. „Legutóbb novemberben voltam, ahhoz képest nem nőtt meg nagyon” – „Szemöldökből is vághatok?” – szólt közbe Anita újból. – „Persze. Ha egy szál is belelóg, már megbolondulok. Múltkor az egyik faszinak olyan hosszú volt, hogy eltakarta az egész szemét. Nem tudom, hogy lehet azt bírni. Gondoltam már, hogy tetoválok egy szemöldököt, aztán nem lesz vele gond. De csak vicc volt, rám nem rajzol senki”


„Nullásra, le az egészet” – adta le a rendelést az utolsóként érkező Ferenc, aki másfél-két hónap után ment ismét fodrászhoz. “Három hét alatt kezd el újra nőni” – mondta. Legutóbb is önkéntesek vágták neki, akkor épp a Máltai Szeretetszolgálatnál. „A szemöldökömből is mehet, olyan már, mint Brezsnyevnek” – nevetett. Májusban volt tíz éve, hogy Ferenc hajléktalanná vált. Az első néhány hetet az utcán töltötte a kutyája társaságában, akit később el kellett altatni. „A rendőröktől tudtam meg, hogy léteznek hajléktalanszállók, azóta ilyenekben élek” – mondta a férfi, aki eredeti szakmája szerint autószerelő, és alkalmi sofőrködésekből jut pénzhez


hajléktalanok fodrásza

Ferenc szerint a hajvágás olyan, mint a tisztálkodás, oda kell rá figyelni minden hajléktalannak, még akkor is, ha nem tudja megfizetni az 1400-1500 forintos hajvágásokat. „Magabiztosságot ad az embernek, ha jól néz ki” – erősítette meg Csurika is, aki egy tábla csokiért maga is szívesen levágja a férfi hajléktalanok haját. „Nem bírom elviselni, ha valaki ápolatlan. Nekem a szakáll és a bajusz is ennek a jele”. Bár fodrászhoz Anna sem tud eljárni, amennyire csak tud, odafigyel a frizurájára. „Nem biztos, hogy ettől jobban tisztelnek minket, de nekem jobban esik, ha rendezett a hajam, mert nagyon bozontos és vastag tud lenni. Enélkül nem lenne méltóságunk. Másnak nézünk ki, mint amik vagyunk”