Sárga figyelmeztetés az erős széllökések miatt

-

Sok lesz a napsütés, de nyugaton és észak-keleten is erős lehet a szél, csak lassan melegszik az idő.


Az Országos Meteorológiai Szolgálat előrejelzése szerint csütörtökön az ország déli részén is csökken a felhőzet, napközben gomolyfelhő-képződés várható, számottevő csapadék nem lesz, általában több órára kisüt a nap. Az északkeleti, északi szelet hazánk nagy részén erős, főleg a Nyugat-Dunántúlon és keleten sok helyütt viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 9 és 14 fok között lehet. Késő estére 2 és 8 fok közé hűl le a levegő.

Az erős, akár 70 kilométeres óránkénti sebességet is meghaladó széllökések miatt elsőfokú, sárga figyelmeztetés van érvényben Győr-Moson-Sopron, Vas és Zala, illetve Szabolcs-Szatmár-Bereg, Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyékre.

Szerdán észak felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet, majd ez a felhőréteg napközben szakadozik, és emellett erőteljes nappali gomolyfelhő-képződésre is számíthatunk. Szórványosan fordulnak elő futó záporok, egy-két helyen hó- vagy jégdarával. Főleg a Dunántúlon lesz erős lesz az északi szél, estére azonban ott is fokozatosan mérséklődik a légmozgás. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet -3, +3, a legmagasabb nappali hőmérséklet 12, 15 fok között alakul.

Csütörtökön napos idő várható vékony fátyol-, illetve gomolyfelhőkkel. Csapadék nem valószínű. Az Alföldön napközben megélénkül az északi, északkeleti szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet jobbára -3, +4 fok között, a legmagasabb nappali hőmérséklet 14, 18 fok között alakul.