Sanders legyőzte Clintont, de messze van attól, hogy utolérje

Fotó: Getty Images / Joe Raedle

-

Bernie Sanders nyerte a szombaton tartott jelöltállító gyűlést Wyoming államban. A vermonti szenátor a legutóbbi kilenc előválasztásból nyolcat megnyert.


Sanders 90 százalékos feldolgozottság mellett a voksok 56 százalékát kapta, míg Hillary Clintonra a maradék 44 százalék szavazott.

Bernie Sanders a legutóbbi kilenc előválasztásból nyolcat megnyert. Wyomingban mindössze 14 demokrata jelölőküldött voksa dőlt el, és Sanders győzelmével nem szerezte meg mindnek a támogatását, a voksok arányosan oszlanak meg közte és Hillary Clinton között. Miután ebből az államból érkezik a legkevesebb demokrata küldött a párt elnökjelölt-állító konvenciójára, így Sanders győzelmével csak kicsit került közelebb a tetemes előnnyel bíró Hillary Clintonhoz.

A Demokrata Párt jelöltségének elnyeréséhez 2383 delegátus támogatására lesz szükség. Clinton eddigi győzelmeivel 1286 jelölt támogatását tudhatja a magáénak. Sanders 1037 delegált voksára számíthat eddig. Az egykori külügyminiszter 18, ellenlábasa 16 előválasztáson győzött eddig.

Mindkét jelölt szombaton már New Yorkban kampányolt. Ott április 19-én tartják az előválasztást, és 291 küldött támogatásának sorsa dőlhet el.